Sopron.info.hu

Vizer cáfol

  2007 jún 21 / #lapszemle

Párizs, június 21., 18.00 A soproni tulajdonos nem tárgyal a Fradival. 

A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség elnöki tisztjéért harcoló soproni klubtulajdonos, Vizer László Máriusz nem titkolózik a labdarúgócsapat jövőjével kapcsolatban.


Elterjedt a híre, hogy azért kezd egy héttel később a Sopron FC labdarúgó együttese, mert a főtulajdonos túl akar adni rajta. Honlapunknak azonban sikerült az éppen külföldön tartózkodó osztrák-román állampolgárságú, de magyarul is jól beszélő Vizert elérni.
– Szóbeszéd az a feltételezés, hogy kivonulnék a soproni futballvállalkozásból, és a Fradival tárgyalnék – mondta honlapunknak Vizer. – Még csak gondolataimban sem merült fel az, hogy elhagyjam Sopront, nem tudom, honnan indul ez a pletyka. Továbbra is foglalkozom a soproni labdarúgással. Igaz, most távolból irányítok, mert nem titok, hogy jelenleg a Föld minden pontján, közel 150 országban kampányolok a cselgáncselnöki posztot illetően. Nemrégiben például Kenyában jártam, ahol olyan afrikai országok cselgáncs elöljáróival egyeztettem, akik a francia nyelvterületről érkeztek. Most újra visszatérek Afrikába, és még jó néhány napig az angol nyelvterületről érkezőkkel folytatok egyeztetéseket, de a labdarúgás ügyeit illetően is napra kész vagyok.

Sághi István

forrás:nb1.hu