Sopron.info.hu

Vízerék ráfázhatnak

  2008 ápr 22 / #lapszemle

Rács mögé vele!A korábbi tulajdonosok saját vagyonukkal felelnek az elkövettet bűncselekmények miatt. Gazdasági bűncselekmények tömkelegét követték el a már megszűnt Sopron FC korábbi tulajdonosai. A rendőrség és az adóhatóság is nyomozást indít a klub körül történt visszaélések miatt. A hitelezők, a klub korábbi játékosai és alkalmazottjai reménykedhetnek, hogy megkapják elmaradt jussukat, ugyanis az FC Sopron régi és új tulajdonosai saját vagyonukkal felelnek a történtek miatt.

– A felszámolásról tudunk – erősítette meg a hírt a soproni alpolgármester, Abdai Géza. – Felkértünk egy független szakértőt, aki több érdekes megállapításra jutott.

Arra a kérdésére, hogy történt-e bűncselekmény, azt tudom mondani, hogy nem vagyok rendőr, de úgy tűnik, igen. Persze ezt majd a hatóságok kivizsgálják.

A klub megvásárlására letett banki igazolásról is elmondható, hogy sok gond van vele.
(forrás: stop.hu)