Sopron.info.hu

Volt 3. nap

  2008 júl 06 / #Volt Fesztivál 2008

Volt 3. napA harmadik nap kicsit rendhagyóra sikeredett nekem, mivel egyetlen koncerten sem voltam, de azért zajlottak az események így is… Nagyjából fél 2 körül értem vissza a sátramhoz, mert megbeszéltem Krisztiékkel (a sátorszomszédaim), hogy együtt megyünk dumaszínházra.

Ott a többiek mondták, hogy már előrementek beállni a sorba, úgyhogy utánuk siettem. A lehető legjobb döntés volt, hogy előbb beálltak, mert a sor hossza meglehetősen durva volt. Gyorsan megkerestem őket, aztán nagy nehezen bejutottunk a Red Loungeba. Odabenn egy talpalatnyi hely sem maradt szabadon, és mint megtudtuk sokan kinn rekedtek, akik még szerettek volna bejutni. Nos ők lemaradtak Kiss Ádám fergeteges előadásáról. A Showder klubban is bírtam a humorát, és természetesen élőben sem adta alább a színvonalat.

Dumaszínház után kimentünk Andráspincézni egyet. Közben belebotlottunk Kriszti ismerőseibe. Már-már visszaértünk Voltra, amikor a társaságból Péter felvetette, hogy menjünk vissza Andráspincébe. Ketten vissza is indultuk. Útközben belebotlottunk pár emberbe akik azt mondták, hogy balhé volt és András bácsi megtépett egy csajt. Nekem ez ebben a formában nagyon nem volt kerek, így tovább mentünk, és találkoztunk néhány helybéli fiatallal akiktől egészen más megvilágításban kaptuk meg a történetet.

Úgy hírlik néhányan nem akarták felfogni, hogy a poharakat nem viszzük ki a borozóból, és többszöri felszólításra sem voltak hajlandóak visszavinni, majd amikor András bácsi kiöntötte az egyik pohárból a bort,  hogy akkor ő visszaviszi a pohara, még a kulcsát is kivették a zsebéből, és ezt kellett erővel visszavennie. Erre ők még rendőrt is hívtak. A rendőrök meg is érkeztek, aztán nagyon hamar távoztak is. András bácsi teljesen meg volt zuhanva, hogy vannak akik ennyire nem tudnak viselkedni. Egy fél óráig nem is nagyon akart senkit beengedni, de aztán visszaállt a kiszolgálás.

Vettünk is másfél liter bort, kiültünk a fűbe, és hosszasan elbeszélgettünk. Olyannyira, hogy végül zárásig maradtunk, majd még tettünk egy kitérőt faházba, végül éjfél után értünk vissza a fesztiválra. Végül megtaláltam a többieket, és retro partyn táncoltunk még egy darabig, aztán már csak az alvás maradt hátra.