Volt 4. nap

Végül elérkezett a fesztivál utolsó napja is. Indításnak a már megszokott dumaszínház, jókora tömeggel, de mi ismét bejutottunk. Most is élveztük az előadást, jól esik bulizás előtt egy jót nevetni.

Ezután a társaság kicsit szétszéledt, majd Méhek koncerten újra összefutottunk. Van aki nem ismeri a Méheket? Nehéz leírni milyen is egy Méhek koncert, de talán úgy jellemezhetné, hogy két óriási méhnek öltözött őrült fazon mindenféle házilagos hangszereken a közönség bevonásával humoros, parodisztikus illetve egészen új nyelvi tartalommal átdolgozott számokat játszik. Egyszer nézzétek meg őket!

Méhek után Krisztit szerettem volna elrángatni néhány jó koncertre, hiszen az első napon is tesztettek neki amiket mutattam /különben tuti agyon fog ütni, hogy az ő nevét folyton kiírom, hiába nyugtattam, hogy a baráti körén kívül úgysem tudja senki, hogy ki is ő :), de azért remélem valójában nem haragszik érte/, de sajnos egy ismerősével akart inkább beszélgetni.

Azért sokáig nem maradtam társaság nélkül, hiszen hamarosan felbukkantak Tibi és Kata, majd utóbbi nagy bánatára Tibi kitalálta, hogy menjünk be Red Loungeba szimulátorozni, mert lehet nyerni is ezt-azt. Így is lett, és mivel szeretjük a kihívásokat, így egymás ellen versenyeztünk. Megállapítottam, hogy egy ilyen kis szimulátorszék jó lenne otthonra is, majd nyertem egy nyakbaakasztót. Lefotóztattuk magunkat a kiállított F430-as Ferrarival is ha már egyszer ingyen volt.

Utána megkerestük Katát, és irány Moby Dick koncert. Végre egy kis igazi zúzás. Jól esett :)

Ezután a szünetben próbáltam elérni Krisztit, hátha kedvet kap Clawfingerre, de nem jártam sikerrel. Bánhatja mert ez volt az idei fesztivál egyik fénypontja. Csak azt nem értem, hogy egy ilyen kaliberű együttes miért nem nagyszínpadon játszhatott? Így a sátor orrán száján folyt ki a tömeg, mozdulni sem lehettett odabenn. Viszont energikusan játszottak, óriási volt a hangulat, és a szívünk szakadt meg amikor ott kellett hagynunk, hogy még időben átérjünk Offspringre.

Közben befutott egy másik ismerős társaság (Alíz, Reni és még sokan mások), vettünk sört, aztán irány zúzni. A két lány velem tartott a többiek meg kinn maradtak. Most jött csak az igazi pörgés. Alízból elszabadult az eddig rejtegetett rockdémon, és Renit se kellett félteni. Sorra jöttek kedvenc számaim, és én is ugráltam ahogy bírtam, hol a csajokkal a nyakamban, hol csak velük együtt.

Nagyon jól éreztem magam, mindössze két dolog zavart . Az első,  hogy nem is nagyon messze álltunk a színpadtól, kicsit oldalra és már ott is nagyon-nagyon halk volt, és ez kicsit kiábrándító volt (még szerencse, hogy az amúgy fergeteges hangulat miatt nem erre koncentráltunk), a másik pedig, hogy alig több, mint egy órát játszottak. Egy óra után már csak a ráadás volt. Ennél hosszabbat vártam volna.

Offspring után nem volt túl határozott a társaság, hogy mi is legyen, végül leültünk a Samsung aréna mellé, közben néztem a hömpölygő tömeget. Úgy nézett ki, mintha így a végére mindenki aki él és mozog fel-alá sétálna. Biztos vagyok benne, hogy idén újabb látogatórekord született. Közben a csapatból kifogyott az energia, vettünk kürtöskalácsot, majd a többiek haza, én meg a sátorba indultam.

Néhány óra alvás után felkeltem, és elém tárult a fesztiválok leglehangolóbb látványa: mindenhol szedelőzködő emberek, félig, vagy egészen lebontott sátrak, hátrahagyott szemét. Valami megint végetért, újra jönnek a hétköznapok. És megint egy évig várhatunk, hogy újra kezdődhessen a felhőtlen kikapcsolódás, ahol barátságok és szerelmek születnek, élményekkel gazdagodunk, és néhány napra megfelejtkezhetünk a mindennapok problémáiról. Idén ismét minden még szervezettebb, mégjobb lett mint tavaly, a meghívott együttesek is egyre jobbak, és mintha még a lányok is még szebbek lettek volna. Máris számolom a napokat a 2009-es Voltig!