Sopron.info.hu

Zászló fogadása…

  2008 szept 07 / #csak úgy

Zászló fogadása...A családi fotókat és albumokat átböngészve sok, elfeledett emlék tör felszínre. Amikor van egy kis idejük, ajánlom mindenki figyelmébe ezt a felettébb szórakoztató kikapcsolódást. Sok ismerős arc, hely és történés jelenik meg ezeken a régi és még régebbi képeken. Sikerült egy fontos eseményről készült fotókra bukkannom. A gyermekkor egyik meghatározó történése van megörökítve, az elsős évnyitóm.

Ülünk a kispadon, mint a verebek, szépen térdre tett kézzel, ünneplőben, az iskola udvarán. Énekkar is volt, szavalás, zászló fogadása jobbról, hát, mint anno, annak a rendje és módja szerint folytak ezek a ‘beavatások’. Idén, kisbarátnőmön iskolás lett.

Az évnyitóra természetesen elmentem, sőt, fel is voltam dobva, hogy nosztalgiázhatok egyet. Lelkesedésem akkor hagyott alább, amikor megtudtam, hogy templomba lesz az esemény. “Ott nem lesz csinnadratta”-gondoltam, de sebaj, egy-két ima, dal, igazgatói beszéd, sima ügy. Hmm…. Egy óra 18 perc volt az évnyitó!

A gyerkőcök kb. 40 perc után már nem tudtak magukkal mit kezdeni. Izegtek-mozogtak, nem keltette fel a lelkész az érdeklődésüket. A politika meg nem is értem, hogy jött szóba?!

Semmi gyermekbarát dal, vers, semmi. Már mi, felnőttek is csatlakoztunk a porontyokhoz: untuk a banánt. Ekkor jött még az új iskolai lelkész beavatása, amit szónoklata követett. Úgy artikulált, mint egy rétes tészta és olyan lassan beszélt, mint a Lővér IC átlagsebessége.

Ezt követte még két zenei aláfestés, majd végre láttuk az alagút végét, amikor az igazgató köszöntötte az egybegyűlteket. Ekkorra már szinte minden alsós tűkön ült. Ezen meg se lepődtem, csak remélhettem, hogy nem vették el a kedvüket az iskolától.