Sopron.info.hu

12. alkalommal lett Magyar bajnok a Sopron Basket!

  2018 máj 03 / #hírek

Méghozzá egy csodás Euroliga Final Four után közvetlenül 3-0-ra verve a Szekszárdot!

Csütörtök este 8 órakor harmadszor dobták fel a labdát a női kosárlabda bajnoki döntőjében, második alkalommal Szekszárdon. Ezúttal érezhetően próbált mindent beleadni a hazai csapat, hiszen az utolsó esélyük volt megfogni a párharcot. 6-2-es kezdésük után robbantott a Sopron, az első negyed végére 16-21-es előnyben voltak a lányok.

A második felvonásban az extra védekezését mutatta meg mindkét csapat, amivel egy ideig a Szekszárd közeledett, igaz, ebben a negyedben nagyon nehezen estek kosarak. Kőkemény harc folyt a pályán, Fegyverneky Zsófi pedig “vérét adta” a csapatért. A negyed hajráját a Sopron kapta el jobban, egy lélegzetvételnyi előny alakult ki: 28-35.

Ezúttal nem sikerült olyan igazán “Sopronosra” a harmadik negyed. Általában itt sikerül megtörni az ellenfeleket, most a Szekszárd tudta ezt jobban véghez vinni, a 23. percben már a vezetésért támadhattak, sőt, át is vették az irányítást. Szoros csata alakult ki, érezhetően felpörgött ebben a szakaszban a hazai együttes, miközben soproni oldalon Tina Jovanovicot is ápolni kellett már. Aleks tripla plusz büntetős akciójára nagy szükség volt, így a negyed végéig sikerül pár pontos előnyt megtartani: 48-53.

szekszsop_sokitamas

Fegyverneky (alul) vérző kézzel játszott, Jovanovicnak a lábát kellett ápolni, de mindenki kapott a kemény küzdelemben | MTI fotó: Sóki Tamás

 

A nagy küzdelem az utolsó negyedbe ért, amit sikerült jobban kezdeni, néhány támadás után már 51-62-t mutatott az eredményjelző. A fáradó játékosok mindkét oldalon utolsó erejüket szedték már össze a győzelem reményében. Pár ügyes és szerencsés megmozdulás után visszazárkózott a Szekszárd, az utolsó perc 63-68-ról indult. A szekszárdiak egy büntetője után erős bírói ítélet borzolta a soproni kispadot, amiből ismét a hazaiak támadhattak – eredményesen: 66-68. Turner ellen faultoltak a kékmezesek, aki csak egy büntetőt dobott be, amire próbált egy gyors hármassal egalizálni a hazai csapat – ezúttal eredménytelenül. Ezzel pedig elszállt minden esélyük a szépítésre, a Sopron Basket ellentmondást nem tűrően, 3-0-val nyerte meg a 12. bajnoki címét!

Atomerőmű KSC Szekszárd –

Sopron Basket 66-69

 

Az idei szezonra nagyon büszkén fog visszatekinteni Sopron, hiszen már az előszezont hatalmas bravúrral kezdték a lányok: Jekatyerinburgban nyerték meg Európa egyik legrangosabb felkészülési tornáját, amit eddig mindig csak a hazai csapat tudott megnyerni. Ezután rekordot érő Euroliga-alapszakaszt láthattunk 10 győzelemmel, majd egy frenetikus rájátszást a Fenerbahce sztárjai ellen, akiket 0-1-es hátrányból sikerült 2-1-re legyőzni egy emlékezetes estén. Noha a hazai Magyar Kupa döntőjében két ponttal lecsúsztak a lányok az aranyéremről, jött az Euroliga hazai rendezésű négyesdöntője, ahol egy őrült mérkőzés végén a legendássá váló “Jeca-hármassal”, majd egy brutális védekezést bemutatva az Euroliga döntőjébe repült a Sopron Basket, ahol csak a Jekatyerinburg motivált óriásai tudták megállítani lányainkat. Néhány nappal ezután pedig már meg is kezdte a bajnoki döntőt a zöld-sárga csapat a sikerre kiéhezett szekszárdiak ellen, és söpréssel meg is nyerte azt.

Ez utóbbi is biztosan megmarad még egy ideig az emlékeinkben, de főleg a pályán kívüli események miatt (a szekszárdiak szerint nem megfelelő bíráskodás az első mérkőzésen – Roberto Iniguez heves kifakadása videóban – Zeljko Djokic “pszichoterror”-nak minősítette, hogy Facebook Messengeren küldte el Roberto kifakadását a soproni klub Facebook oldala csapatkapitányuknak – a Sopron Basket tényekkel bizonyította, hogy nem küldött semmit, a csapatkapitány nyomott rá egy gombra – a szekszárdiak feljelentették a szövetségnél Roberto Iniguezt, végül a soproni edző ellen egy, a szekszárdi ellen két vizsgálat indul – és egy bírót is kivizsgálnak.)

Gratulálunk a csodálatos sporteredményekhez!