Sopron.info.hu

2 pont

  2018 nov 08 / #hírek

A török nagyágyú Fenerbahce otthonában ennyivel maradt alul a Sopron Basket.

A női kosárlabda Euroliga harmadik fordulójában talán eddigi legnehezebb feladatára készült a Sopron Basket, hiszen Isztambulban, a Fenerbahce otthonában kellett helytállni. Sokáig sikerült is, már az első percektől lépéselőnybe kerültek a soproni mezes lányok, bár a hazaiak tapadtak. Az egy ponttal megnyert első negyed után ismét sikerült kis előnyt kialakítani, amiből 5 pont a félidőre is megmaradt, 34-39.

fenersopronfiba

Fotó: fiba.com

A nagyszünet után ismét belelendültek a hazaiak, míg a Sopron támadójátéka elakadt. Cserébe a jó védekezéssel a hazaiakat is megfogták a lányok, így szoros állás maradt, nem lépett meg egyik fél sem. Az utolsó negyed 51-48-ról indult, és még percekig jól állt a Sopron, amikor több érthetetlen bírói ítélet után pár pontos előnyre tettek szert a hazaiak. Ez elégnek bizonyult, a végén ugyan még szívósan visszajött a meccsbe a Sopron Basket, ráadásul az utolsó másodpercekben is próbáltak minél előbb szabálytalankodni, hogy még legyen idejük visszatámadni, a bírók ezt már nem hagyták, így lepörgött az idő, 69-67-re a Fenerbahce nyerte a mérkőzést.

Részletek a klub weboldalán.