a(az) 2017. december hónap archívuma
Óévbúcsúztató a 60 éves Sopron Város Fúvószenek...
Nagy sikerű évzáró koncertet tartott a Novomatic Arénában, mintegy 1800 vendég előtt a 60. születésnapját ünneplő Sopron Város Fúvószenekara, immáron 32. alkalommal.
Szilveszteri boldogság
Én már most másnaposan írom ezeket a sorokat. Zúg a fejem a sok petárdától meg a bortól, sörtől, pálinkától. Azt hiszem vagy 8 milliárdunknak sikerült túlélnünk az óesztendőt, az újat pedig üdvrivalgással fogadjuk. Mert nem jött még el a világvége !Blogíróként az év utolsó három hónapja 36 ezer olvasót és 76 ezer megtekintőt jelentett a […]
Teltházas koncerttel búcsúztatta az óévet az Ar...
Színes repertoárral kápráztatták el a közönséget.
Ez volt nálunk a tíz legolvasottabb cikk az ide...
Nem éppen összegezve az évet, de szemlézzük, mik voltak azok a tartalmak, amikre a legtöbb kattintás érkezett idén. Első helyen az a tragikus cserbenhagyásos baleset áll, amiben az egyik vétlen fél életét veszítette. A februári baleset okozója több járművet is hirtelen fékezésére kényszerített, egy szemből érkező kocsi az útpadkára húzódott, majd keresztbefordult a főúton, és összeütközött egy Kópháza felé közlekedő személykocsival. A vétkes sofőr nem sokkal később árokba hajtott, decemberben emeltek vádat ellene, két bűncselekmény elkövetéséért kell felelnie. Sokakat érdekelt, egészen a második helyig jutott az olvasottságban A Sopron megtelt tábla lassan már kevés … címen futó véleménycikkünk is, ami a belső migrációval és a város túlnépesedésével foglalkozik. Bizonyára a legtöbb tősgyökeres soproni háztartásban felmerült már az a kérdéskör, hogy élhetetlenné válik az egykori kisváros. Tehetetlenség? Süllyedő értékek? Ide kattintva újraolvasható. A harmadik pozíciót a novemberben napvilágot látott hír vehette fel, amikor is kiderült, hogy a KFC gyorsétterem lánc Sopronban is üzletet nyithat. Azóta az is kiderült, hogy a helyszín nem más, mint a TESCO és a Shell benzinkút melletti terület, konkrétabban az, ahol a különböző vándorcirkuszok szokták felhúzni sátraikat. Épül terasz és drive thru is. Nem sokkal maradnak le a soproni nyomozók sem, akik beazonosították a májusi felnilopás sorozat feltételezett elkövetőit. A két ajkai […]
Budapesten zártuk az évet (U14)
Budapest Tournament Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok, Budapest – 2017.12.28–30. Soproni Sportiskola – Mladost Zemun 53:59 (10:15, 14:19, 15:10, 14:15) 2017.12.28. 19.30 SSI: Csendes 16/6, Pintér 4, Csátaljay 10, Németh 4, Pallag, Rádonyi 6, Iván, M…
Edzőmérkőzés
Mattersburg – SMAFC 82:77 SMAFC: Rátvay B. 10, Rátvay T. 26, Czukor 5, Horváth 7, Karsai 6, Füzi 23, Soós, Schaul, Demcsik. Rátvay Tamás: „A 2017. évet idegenen búcsúztattuk egy edzőmérkőzés keretében. Elhagytuk »jégpályánkat« és elutaztunk egy osztrák sportközpontba, ahol sokkal hidegebb volt és sokkal jobban csúszott, mint a hazai pályánk. Ezt leszámítva egy építő […]
Évzáró edzés 2017-12-30
Megtartottuk idei utolsó karate edzésünket, amelyet egy kisebb vizsga követett. A vizsga után egy kicsit beszélgettünk, pezsgőztünk. Gratulálunk minden vizsgázónak.
Kibontották a munkásszálló gipszkarton falát, h...
A rendőrségre 2017. március 17-én érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlenek az egyik helyi munkásszállóról két darab televíziót loptak el. A helyszínen a rendőrök megállapították, hogy a szálló két szomszédos szobájának gipszkarton falát megbontottá…
Amikor a szilveszteri fényjátékot a gázlámpák h...
A mostani hatalmas léptékű városfejlesztési beruházások tükrében jutott eszünkbe egy régi, ám nagyon is jelentős soproni fejlesztés, ami a maga korában bizony szintén a város modernizációját szolgálta, ráadásul anno szilveszter estéjén debütált. Kereken 151 évvel ezelőtt – ugye milyen szép jubileumi szám? – Sopron belvárosában a gázvilágítás vette át a közvilágítási feladatok ellátását, és ennek hivatalos beüzemelési napja pont szilveszterre esett, amikor is ennek köszönhetően a soproniak az újév beköszöntéig járták a romantikus fényárban úszó várost és beszélgetésekkel búcsúztatták az óévet. Mutatjuk, hogy idézi fel ezt az eseményt a sopkal.hu, ahol számtalan érdekesség található Sopron történelméből: . A soproni gázlámpák utolsó mohikánja a Széchenyi téren, a Posta és a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum falán található / fotó: Leczovics Zsolt Sopron, 1866. december 31. Ezen a Szilveszter estéjén szórta először fényét az immár szerencsésen befejezett gázvilágítás. Ez arra a szempontra mutatott rá, hogy a mindenhová kiterjedő fény, szemben az eddigi világítással, nem hagy maga után semmi kívánni valót. A részvénytársaság választmányának és különösen Flandorffer Ignác úrnak egy Éljen! – mert csak neki, fáradhatatlan buzgalmának, tevékenységének és kifejtett energiájának, a választmány által támogatva, köszönhetjük ezt a meglepő látványt, ami éppen olyan kellemes, mint hasznos Újévi adomány. És az 1867-es […]