Sopron.info.hu

a(az) 2017. december hónap archívuma

Szenteste és Szilveszter busszal Sopronban

2011-ben került bevezetésre Sopronban a helyi-helyközi buszos integráció. Ennek lényege, hogy több helyi járatot helyközi járat szolgál ki, melyre a város közigazgatási határain belül helyi bérlettel/jeggyel is fel lehet szállni. A buszok azonban nem állnak meg a városhatárnál, hanem továbbmennek például Harka, Ágfalva, Fertőrákos, Petőháza, Kópháza, Kapuvár, Fertőd felé, ehhez viszont már értelemszerűen nem elég a helyi jegy/bérlet… Pár évvel később még eggyel bővült  ezeknek az integrált járatoknak a száma. Mivel ezek a járatok hivatalosan helyközi járatoknak számítanak, nem is vonatkozik rájuk a december 24-i 16 órás műszakzárás, illetve a december 31-i 19 órás műszakzárás se. Ennek köszönhetően ma is és szilveszterkor is egészen este fél 11-ig buszozhatunk, az alábbi vonalakon. Ennek köszönhetően a Felsőlővérek, Virágvölgy és a Jereván lakótelep környékének kivételével szinte minden városrészben jár busz, méghozzá a következő járatok egyike: 5T, 14, 21, 32, 33 . Ha nem vasárnap lenne, akkor ehhez még a 14B és a 8-as járat is csatlakozna, azonban ezek relevanciája ma, és egy hét múlva sem lesz mérvadó. A buszok ráadásul olyan fontos megállóhelyeket is érintenek, mint az Autóbusz-állomás; Csengery utca, nyomda; Móricz Zsigmond utca; Széchenyi tér; Táncsics utca, templom; Ógabona tér; Erzsébet utca; Mátyás király utca, Deák tér. Változás a 2011-es cikkünk születése óta például az, hogy a Várkerületen végig már egyik említett busz sem közlekedik. Az utolsó buszjáratok az Autóbusz-állomásról a következőképpen indulnak: 5T járat, Győri út, AlphaPark felé: 22:35 14-es járat, Balf, Szerb Antal utca felé: 22:30 21-es járat Ágfalvi úti lakópark felé: 22:35 32-es járat, Gida patak utcai lakópark felé: 22:35 33-as járat, Sopronkőhida, Pesti Barnabás utca felé: 22:35 Pontos menetrend és megállólista az ÉNYKK oldalán található, az alábbi linken: http://www.enykk.hu/data/files/menetrendek/menetrend_so.pdf Valósidejű buszkövetés: http://wapsopron.enykk.hu/ http://websopron.enykk.hu/

további részletek

Szombaton este a Fő téren Luca gyújtotta meg a ...

Szombaton 18 órakor került sor a negyedik adventi gyertyagyújtásra Sopronban, amely idén azért került egy nappal korábbra, mert vasárnap már minden bizonnyal mindenki a családja körében ünnepli a szentestét. Az ünnepségen Dr. Fodor Tamás polgármester, …

további részletek

Karambol a soproni Kőszegi úti aluljáróban – tö...

Az aluljárót lezárták a forgalom elől vasárnap kora délután.

további részletek

Karácsony a világ körül – Ahová a boszorkány jö...

A Karácsony minden kontinensen belecsempészi a szeretet lángját az emberek szívébe. Tartson velünk, és egy izgalmas utazás keretében ismerje meg, hogy a világ népei hogyan élik meg a szeretet ünnepének időszakát!

további részletek

Egy soproni kisfiú kívánt boldog karácsonyt a v...

A Soproni Rendőrkapitányságra egy karácsonyi képeslapot hozott a posta 2017. december 22-én. Feladója az a Mészáros Martin Maximus volt, aki már tavaly is kedves üzenetet küldött a Sopronban szolgáló rendőröknek.

további részletek

Egy soproni kisfiú kívánt boldog karácsonyt a h...

A Soproni Rendőrkapitányságra egy karácsonyi képeslapot hozott a posta 2017. december 22-én. Feladója az a Mészáros Martin Maximus volt, aki már tavaly is kedves üzenetet küldött a Sopronban szolgáló rendőröknek.

A kisfiú idén is boldog karácsonyt kív…

további részletek

Luca gyújtotta meg a negyedik gyertyát

A negyedik gyertya is lángra lobbant Sopron város adventi koszorúján, amely ünnepségre szép számban látogattak ki az érdeklődők.

további részletek

Megérkezett a BÉKELÁNG a leghűségesebb városba

Krisztus szülővárosában, Betlehemben 1986 óta minden évben karácsony előtt egy szerencsés gyermek meggyújt egy gyertyát, majd annak lángját 25 országba juttatják el a béke jelképeként.  Az egyik ilyen továbbított Békeláng Bécsbe is eljut – ahová …

további részletek

Boldog Karácsonyt!

Minden kedves olvasónknak Áldott Karácsonyt, Boldog Új Esztendőt Kívánunk!

további részletek

Karácsonyi álmok

Igazi békére, játékos idillre és bűbájos életképekre talál, aki felidézi a 130 éve született cseh illusztrátor, Josef Lada karácsonyi rajzait. Ilyen világ nem is létezik, ez egy mese felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Takaros házikók, mosolygós emberek és behavazott táj, templommal, hóemberrel és szánkózó gyerekekkel.Lelki nyugalmat, derűt és tisztaságot, az egyszerű emberek békés hétköznapjait fejezik ki […]

további részletek

Megérkezett a Békeláng Sopronba

Ebben az esztendőben is megérkezett Sopronba a Békeláng, amit Bécsből egy gyorsvonat juttatott el a Leghűségesebb városba.

további részletek

Megérkezett a Békeláng Sopronba

Ebben az esztendőben is megérkezett Sopronba a Békeláng, amit Bécsből egy gyorsvonat juttatott el a Leghűségesebb városba.

további részletek