Sopron.info.hu

a(az) 2018. február 28. nap archívuma

Sopron Basket-Fenerbahce: Ötpontos soproni hát...

A Sopron Basket hazai pályán 60-55-re kikapott a török Fenerbahcétól a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén, szerdán. Sopron, 2018. február 28. / Aerial Powers (k), a török Fenerbahce játékosa, mellette a soproni Aleksandra Cvendakic, balról Ángela Salvadores a nõi kosárlabda Euroliga negyeddöntõjének elsõ mérkõzésén, a Sopron Basket – Fenerbahce mérkõzésen a soproni Novomatic Arénában 2018. február 28-án. A magyar csapat 60-55-re kikapott. MTI Fotó: Krizsán Csaba A Sopron és a Fenerbahce párharca azután kezdődött, hogy a magyar csapat 25 éve megszerezte első bajnoki címét, és ezáltal kilépett a nemzetközi porondra. Ezt követően kétszer is legyőzte török riválisát a Ronchetti Kupában. Az Euroligában 14 mérkőzésen az isztambuliak 11-szer nyertek, a Sopron 2001/2002-ben tudta legyűrni ellenfelét kétszer, majd 2007/2008-ban aratta harmadik sikerét. A soproni szurkolók legutóbb két éve láthatták a Novomatic Arénában a Fenert, amely akkor 17 pontos győzelemmel távozott. Ami a Sopron eddigi 18 Euroliga-szezonját illeti, idén 11. alkalommal került be a rájátszásba, ahonnan 2009-ben továbbjutott a salamancai Final Fourba. Az aktuális magyar bajnok 258 EL-találkozón 119/139-es mérlegnél tartott, az elmúlt alapszakaszban pedig 10 győzelemmel klubrekordot állított fel. A rájátszások statisztikájában 42 mérkőzés szerepelt 15 győzelemmel és 27 vereséggel, 18 281 dobott és 18 658 kapott ponttal. Sopron, 2018. február 28. / Jelena Milovanovic (j), a Sopron és Anasztaszija […]

további részletek

Felelősségérzetből elégtelen (U18B)

Fiú Junior Regionális Bajnokság – Alapszakasz II. – Nyugati régió – Alsóház – 2. forduló – A csoport Részletek >>> U18B csapatunk a tegnap esti kadett mérkőzés után ma kora délután már újra pályán volt, ám sajnos a mérkőzés kimene…

további részletek

Nagy hajrát követő vendég győzelem

A Sopron Basket nagy csatában 60-55-re alulmaradt a Fenerbahce gárdájával szemben az Euroliga negyeddöntő első meccsén. Ezzel a török együttes 1-0-s előnyre tett szert az egyik fél második győzelméig tartó párharcban.

további részletek

A Sopron kikapott a Fenerbahcétól

Két győzelemig tart a női Euroliga-párharc.

további részletek

Bármilyen rossz a napod, akkor is csak mosolyog...

A Critical Points Eső című dalát ajánljuk a figyelmükbe.

további részletek

Jégpálya volt a soproni vasútállomásnál, már le...

Városszerte több járda vált jégpályává a napokban: az Állomás utca vasút felé eső oldala, valamint a nagy gyalogosforgalmat lebonyolító, pályaudvar és buszmegálló közötti terület is. A vasúttársaság ígéri, legközelebb jobban ügyelnek ezek tisztítására.

további részletek

Ne lépjen a Fertő-tó jegére!

Bár az utóbbi napokban nagyon zordra fordult az időjárás, a Fertő-tó jege így is csupán 3-5 centiméteresre tudott hízni, sőt, a középső területeken még vékony hártya sem alakult ki. A jégre merészkedni így életveszélyes, ugyanis az könnyen beszakadhat, az alatta lévő víz pedig csupán alig 2-3 fokos!

további részletek

Képek: így fog kinézni a felújított Fertő part

A Sopron like Facebook-oldal mutatott be látványterveket a felújítás tervezett végkimeneteléről. A Facebookon tette közzé a Sopron like oldal, hogy fog kinézni a teljes átalakulásra váró Fertő part. Kialakítanak majd egy rekreációs parkot, átépítik a strandterületet, létrehoznak vízi játszóteret és szállodát, felújítják a parkolót, kempinget, éttermet és a kikötőt. A munkálatokat a tervek szerint 2020-ra fejezik […]

további részletek

Változás a regionális busz menetrendben

Az ÉNYKK Zrt. értesíti a tisztelt utazóközönséget, hogy 2018. március 1-től a Sopron-Iván illetve a Sopron-Szakony regionális busz menetrendben változások lépnek érvénybe.

további részletek

Hideg: csak hétvégéig kell kibírni

Péntekig még marad a szibériai hideg, akár az eddigieknél is hidegebb éjszakával, de szombattól véget ér fagyoskodás! Még pár napig kitart az extrém hideg időjárás, ám a jelek szerint csapadékmentesen. Február utolsó napján -8 fokig “emelkedik” a hőmérséklet, és sokat fog sütni a Nap, ez némileg javíthat a hőérzetünkön. Az éjszaka -13 fok környék időjárást […]

további részletek

Jön a tavasz!!!Jön az ébredés!!!

Jön a tavasz! Néhány nap múlva megtörik a jeges tél uralma. Csodálatos magyar népünk is felébred téli álmából. Mint mindig ilyenkor, amikor a halhatatlan Petőfi áll élére a népnek. Egy nemzetnek sincsenek ilyen szellemi nagyságai, akikkel mi bírunk. Me…

további részletek

Sífutásra fel Sopronban

Sopron környéki hegyekben, magasabb helyeken a sífutásra kiválóak a terepek – közölte Kubinszky András, a Faber Sífutó, Botsport és Természetjáró Egyesület elnöke.

további részletek