a(az) 2018. március 23. nap archívuma
Ismerd meg a térség jelöltjeit ( 6.rész ): Sopr...
Sorozatunkban igyekszünk olvasóinknak bemutatni a 2018. április 08-án lebonyolítandó országgyűlési választásokon induló helyi képviselőjelölteket, hiszen független portálként fontosnak tartjuk, hogy közelebb hozzuk a térség jelöltjeit az emberekhez és egyben lehetőséget biztosítsunk, hogy bemutatkozhassanak a mi felületünkön is. Miután a cyberpress.hu foglalkozik helyi politikával is, így elkerülhetetlennek éreztük, hogy segítsünk eligazodni ebben az időszakban is a politika világában, amely időszak azért is fontos, hiszen önökön múlik, hogy a leghűségesebb város illetve térségének a lakói kinek szavaznak majd bizalmat. Sorozatunkban a Magyar Kétfarkú Kutyapárt soproni jelöltjét, Tichy-Rács Józsefet, Sopron Csirkéjét mutatjuk be! Sopron Csirkéjének összegyűlt az 500 érvényes aláírása, így április 8.-án lehet rá is szavazni! Tulajdonképpen egy adósságunkat törlesztjük, mert a helyi országgyűlési-képviselőjelölteket bemutató sorozatunkban ő kimaradt és az igazat megvallva korábban bár igyekeztünk időpontot egyeztetni vele, de vagy ő volt elfoglalt a nemzetközi kapcsolatok ápolása illetve valami űrutazás miatt, vagy nekünk volt a megadott időpontban egyéb halaszthatatlan dolgunk. A kiegyenlített választási esélyek miatt, így őt most nem egy saját gyártású riporttal kárpótoljuk, hanem a köztelevízió ( M1 ) adásában lezajlott élő interjúját osztjuk meg olvasóinkkal! Kot-kot … 😉 A Kétfarkú Kutyapárt a köztévén Uploaded by Tamás Botos on 2018-03-23.
Bűncselekmény elkövetőjének azonosításához kéri...
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen tettes vagy tettesek 2018. március 23-án 12 óra 23 perc és 12 óra 41 perc között egy 52 centiméter átmérőjű vas csatornafedelet helyeztek el a Sopron – Ebenfurth vasútvonal 862 + 40 vasúti k…
Húsvéti kincskeresésre hívja a családokat a TAE...
Ismét remek családi kikapcsolódást kínál a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. az “Oktatással a természet oldalán” nevű programsorozatának keretein belül 2018. március 31.-én szombaton 10.00 órától, a közelgő Húsvét jegyében. A Kőhalmy Vadászati …
Új közösségi térrel gazdagodott a Hunyadi János...
Hivatalosan is átadásra került a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola új aulája, amely közel 300 millió forint önerőből épült meg, és aminek a megvalósításához az evangélikus egyház 50 millió forinttal járult hozzá. Igaz, az új közösségi…
Csatornafedelet raktak a sínre a Sopron-Ebenfur...
A vonat tíz méteren tolta maga előtt a vasat. A balesetben nem sérült meg senki.
A vasúti közlekedést veszélyeztették Sopron köz...
A Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 08050/346/2018. bűnügyi számon vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.
Hétvégén átállunk a nyári időszámításra
Minden év március utolsó vasárnapján – idén március 25-én – kezdődik a nyári időszámítás, amely október utolsó vasárnapjáig tart. Ezen a hétvégén, vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk az óráinkat. Az óraátállítással villamos energiát spórolunk, egyúttal pedig évi 4-5 milliárd forintot takarítunk meg.
Elfogytunk a hét végére – vereség hosszabbítás ...
Fiú Kadett Regionális Bajnokság – Alapszakasz II. – Nyugati régió – Felsőház Szombathelyi SI KA/B – Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia/B 75:69 Részletek >>> (15:19, 17:17, 13:11, 16:14, 14:8) 2018.03.23., péntek, 15:15 – Szombathe…
Miniszterelnök-jelölti látogatást tett Sopronba...
Péntek délelőtt utcafórumra invitálta az MSZP-PÁRBESZÉD helyi szervezete a soproniakat, amelyen pártszimpátiától függetlenül bárki kérdezhetett a “Változás Szövetsége” néven is ismert szervezetek közös miniszerelnök-jelöltjétől Karácsony Gergelytől. A soproni piacnál megtartott beszélgetésre sok érdeklődő látogatott ki, ahol a választópolgárok komoly aktivitást mutattak, hiszen számtalan kérdéssel fordultak a Karácsony Gergelyhez illetve a szövetség helyi országgyűlési képviselőjelöltjéhez Póczik Rolandhoz. Érdekes volt azt tapasztalni, hogy nem csak az adott pártok szimpatizánsai érkeztek a helyszínre, hanem olyanok is, akik kiemelve más politikai hovatartozásukat öntötték szavakba kérdéseiket. Az egyébként konfliktusoktól mentes, valóban korrekten megtartott eseményen mindenkinek egyesével válaszoltak a politikusok, még az egyébként kényesnek tűnő kérdésekre is. A közvetlenséget csak fokozta az a momentum, hogy a miniszterelnök-jelölthöz sokan fordultak olyan kéréssel is, hogy egy-egy közös fényképet készítsenek vele, amely minden bizonnyal majd a családi digitális albumokat gazdagítja, de persze népszerű volt a klasszikus autogram kérés is. Természetesen a sajtó képviselőit is tájékoztatta Karácsony Gergely látogatásának tartalmi részéről, ahol mi is megtudhattuk azokra a kérdéseinkre a választ, amely minden bizonnyal minden térségünkben élőt érdekel. A sajtótájékoztatón Karácsony Gergely hangsúlyozta a szövetségük azon álláspontját miszerint Magyarországon nem a külső, hanem a belső migráció okozza a legnagyobb problémát, amely ebben a régióban csúcsosodik ki a túlterheltség szintjén igazán, hiszen […]
Valaki csatornafedelett tett a sínre Sopronnál,...
A rendőrség keresi az elkövetőt.
Valaki csatornafedelet tett a sínre Sopronnál, ...
A rendőrség keresi az elkövetőt.
Összeomlás a szünet után… (U16B)
Fiú Kadett Regionális Bajnokság – Alapszakasz II. – Nyugati régió – Felsőház Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia/B –Zalakerámia ZTE KK/B 40:67 Részletek >>> (15:20, 7:14, 5:18, 13:15) 2018.03.22., csütörtök, 19:30 – Sopron, Novomatic Ar…