a(az) 2018. április 1. nap archívuma
Soproni hegyikerékpáros siker Ausztriában
Március 24-25-én az ausztriai Langenloisban került megrendezésre a 27. Kamptal-Klassik-Trophy nemzetközi hegyikerékpáros verseny. A soproni Focus Team Hungary csapatát, az U13 korosztályban induló Kovács Áron képviselte, aki élete első nemzetközi versenyén, nagyszerűen helytállva, nagy csatában a 3. helyen ért célba. Ez a verseny az április 15-én megrendezésre kerülő Crosskovácsi Utánpótlás Kupára történő felkészülés része volt, […]
Négy gólt lőtt az SVSE, de így sem sikerült nyerni
A Nyíregyháza ötöt rúgott. Hazai pályán fogadta az NBII-es bajnoki tabella élmezőnyében tanyázó Nyíregyháza Spartacus FC-t a Soproni VSE vasárnap. A kiesés elől menekülő SVSE meglepően jól kezdett, már a második percben vezetést szerzett, az ötödikben pedig már 2-0-ra vezetett. Negyed óra elteltével viszont a vendégek is betaláltak, és a soproni sormintát lemásolva a 23. […]
Húsvéti tojások aranyból és gyémántból
Minden húsvéti tojás szép és igazi kincs, ha szívből adják a locsolóknak. Szerintem a világ legszebb és legdrágább tojásait mégis a százhetvenkét éve, Szentpétervárott született Carl Peter Fabergé készítette. Első vásárlói között volt Marlborough her…
Húsvéti tojások aranyból és gyémántból
Minden húsvéti tojás szép és igazi kincs, ha szívből adják a locsolóknak. Szerintem a világ legszebb és legdrágább tojásait mégis a százhetvenkét éve, Szentpétervárott született Carl Peter Fabergé készítette. Első vásárlói között volt Marlborough her…
Mentőhelikopter szállt le Hegykőn – fotó
Egy középkorú nőt vittek el, aki saját lábán szállt be a helikopterbe.
Elindult a viharjelzés a magyarországi tavakon!
Április 1-jén elindult a viharjelzés az ország tavain. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság minden év április 1-től október 31-ig üzemelteti a viharjelző rendszereket a Balatonon, a Velencei-, a Tisza- és a Fertő tavon. A jelzőrendszer két veszélyjelző fokozatban működhet, és minden esetben a kedvezőtlen időjárási körülményeket megelőzően élesedik.
Húsvéthétfő:locsolóversek modern köntösben
Ugyan húsvéthétfőn a legtöbb helyen már nem jókora vödör vízzel locsolják meg a lányokat, hanem kölnivel, és a legények zöme sem kel fel korán reggel, hogy jól meglephesse a hölgyeket, de locsolóverssel mindenki készül a jeles alkalomra.
Autónak, majd egy ház falának ütközött az Audis...
A sofőr és az utasa is megsérült.
Figyeljünk egymásra! Húsvéti tanácsok a rendőrs...
A közelgő ünnep a családi összejövetelek és a vendéglátások időszaka. Ezekben a napokban a közúti forgalom megszokott sűrűsége hirtelen a többszörösére nő. Ez a növekedés fokozott odafigyelést igényel a közlekedőktől. A közlekedésben egy másik probléma is adódhat az ünnepek alatt, méghozzá az, hogy a tradicionális locsolkodás mellett a rokoni és baráti találkozók is gyakran együtt járnak szeszesital-fogyasztással. Ennek hatása sajnos a közúti közlekedésre is kiterjed, ugyanis ilyenkor az átlagosnál is több azoknak a gépjárművezetőknek, kerékpárosoknak a száma, akik felelőtlenségből, vagy tévhitből szeszes ital fogyasztását követően ülnek a kormány mögé, illetve a kerékpárra. Kérjük Önöket, hogy a járművel érkezőket ne kínálják alkohollal! A kialakult tévhitekkel ellentétben már egy pohár szeszesital-fogyasztás is számít, ugyanis az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki (észlelési idő növekedése, reflexek tompulása, szemmozgató izmok lassulása stb.), melyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a tisztelt gépjárművezetőket, hogy a húsvéti ünnepek során még inkább tanúsítsanak önmérsékletet, és szeszes ital fogyasztását követően soha ne vegyenek részt a közúti forgalomban! Egy józan gondolattal sok kellemetlen pillanattól és jelentős kiadástól kímélheti meg magát az, aki úgy dönt, hogy betartja a szabályokat, vezetés előtt és közben nem fogyaszt alkoholt. Így is lehet! Nem kell […]