Sopron.info.hu

a(az) 2018. április 6. nap archívuma

Választás2018: A fény az alagút végén!

Igazán izgalmas heteken-napokon vagyunk túl ami az idei országgyűlési választásokat illetve magát a kampányt illeti, pedig valljuk be itt az ország nyugati csücskében viszonylag békés hangulatban szokott zajlani az ilyesmi, de valami úgy tűnik itt is megváltozott. A korábbi választásokhoz képest, amelyekben a tervezett programok szokták a hangsúlyt kapni, most teljesen más dimenzióba került. A hétköznapi ember az említett fajsúlyosnak tűnő  dolgokkal, mint a párt programok – ha nem keres rá konkrétan valahol – szinte alig találkozhatott, hiszen ez a népre vetített politikai harc már Sopronban is átcsapott valami zagyvalékba, ami sok esetben a plakátrongálások, a személyeskedések és a sárdobálások Bermuda-háromszögébe vezetett, illetve a valós vagy vélt sérelmek tengerét zúdította az arcunkba. Nagy kár, hogy ilyen szintre süllyedt a politikai csatározás, hiszen valóban térségünk illetve az ország sorsáról dönthetünk, csak sajnos szinte érdemi információk nélkül. Persze, most bármelyik oldal mondhatja, hogy van programja és nem ő kezdte az áskálódást hanem a másik és mindenki mutogathat ide vagy oda, azonban a lényeg nem ez. Hanem bármilyen hihetetlen maga a program! Mi még hiszünk abban, hogy az embereket programokkal lehet igazán meggyőzni és valamennyire ismerve a lokálpatrióta soproniakat ők átlátnak azon a bizonyos szitán és bizony elsősorban nem pártokra szavaznak, hanem emberekre. […]

további részletek

Firtl Mátyás megköszönte a bizalmat és utódját ...

Firtl Mátyás 2005 óta Sopron és térsége választott országgyűlési képviselője. Az április 8-ai választással kapcsolatosan Facebook oldalán kéri a választóktól, hogy szavazzanak a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjére, Barcza Attilára és a Fidesz-KDNP listájára.

további részletek

Vonatpótló buszok lesznek Sopron és Csorna közö...

2018. 04. 09. és 13. között ( hétfőtől péntekig ) Sopron és Csorna között vonatpótló autóbuszok közlekednek majd a vasútvonalon végzett pályakarbantartási munkák miatt. Fontos információ az is, hogy 2018.04.03-tól 04.27.-ig az InterCity vonatok a Budap…

további részletek

A küzdelem dominált (U18B)

Fiú Junior Regionális Bajnokság – Alapszakasz II. – Nyugati régió – Alsóház – A csoport Részletek >>> Soproni Sportiskola KA/B – Pápai KC  54:64 (11:22, 15:10, 14:13, 14:19) 2018.04.05., csütörtök, 19.30 – Sopron, Novomatic Aréna …

további részletek

Franciaországi sikerek (U16)

V. Nemzetközi U17 Julien Bajnokság 2018. március 31. – április 2. – Grasse, Franciaország ACGBA – Association Cantonale Genevoise de Basketball (Svájc) – Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia 51:53 2018.03.31., szombat, 10.45 – Grasse, Franciaország …

további részletek

NépmesePont és közösségi tér nyílik a Liszt Köz...

NépmesePont nyílik szeptembertől a Liszt Központban, ahol csecsemőszínházi foglalkozások, bábelőadások, gyermek és ifjúsági programok is láthatók az elkövetkezendő három évben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 79,8 millió forinttal támogatja ennek létrejöttét – jelentette be sajtótájékoztatón Pataki András, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője. Pataki András / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum A soproni kulturális cég vezetője elmondta: az első negyedévben nyolc pályázaton összesen 131, 8 millió forintot nyert a Pro Kultúra, s ez óriási eredmény számukra. Az intézmény történetében kiemelkedő az a kormányzati forrásmennyiség, amelyet most igénybe tudnak venni közművelődésre, oktatási célokra, kulturális rendezvényekre.  A Soproni Ünnepi Hetek bekerült az országos fesztiválfinanszírozási keretbe , ez 17,5 millió forintos segítséget jelent számukra. A főként Emmiből érkező pályázatokból valósítanak meg programokat, utazó előadásokat, kulturális projektek. Nyertek az Arany-emlékévben rendezvényekre, így most a költészet napi hagyományos verskommandó is kiemelten a költőre koncentrálva bukkan majd fel a város különböző pontjain. A Szendrey Júlia életéről szóló Mindörökké Júlia produkció Sopronban negyvenszer és Kárpát-medencében huszonötször látható ősztől, a Márai Sándor és Hamvas Béla írásaiból készült A magány változatai című színpadi játék ugyancsak huszonötször utazhat határon túli helyszínekre is. fotó: Leczovics Zsolt Kiemelkedő fejlesztés, hogy a Liszt központ alagsori pincéjét átépítve jön létre az intézményben a […]

további részletek

A Soproni Gyalogló Klub első közös túráját tart...

Egy remek kezdeményezés első rendezvényén vehetett részt az, aki pénteken délelőtt csatlakozott a Soproni Gyalogló Klub túrájához a soproni Lövérekben, amely ezzel az eseménnyel hivatalosan is csatlakozott az  Országos Gyalogló Idős Klub Mozgalomhoz. A gyülekező a Lővér Hotel parkolójában volt, ahol a résztvevőket  Dr. Sütő Terézia szervező, az Idősek Európa Háza Alapítvány vezetője valamint Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok köszöntött. A köszöntőkben elhangzott, hogy a soproni klub örömmel kapcsolódott a világbajnok tájfutó Monspart Sarolta nevével fémjelzett országos hálózathoz, amely gyaloglásra, mozgásra biztatja a nagyszülőket, így éltek a lehetőséggel és felvették velük a kapcsolatot, aminek a gyümölcse az lett, hogy most megrendezhették az első helyi eseményt is. Dr. Farkas Ciprián, Sopron város tanácsnoka  kiemelte, hogy a nyugdíjas korban is számtalan lehetőséget nyílik a szabadidő hasznos eltöltésben a leghűségesebb városban, amelynek egy újabb lehetősége ez a szervezett közös túrázás is, mely az aktív közösségi élethez való kapcsolódás mellett az egészséges életmódhoz is segítséget nyújt. A résztvevőket Makk József túravezető tájékoztatta a mai túra útvonaláról, amelynek végén mindenki kap az aktivitást jelző füzetébe egy igazoló pecsétet, amely azt jelzi, hogy sikeresen teljesítette a túrát. A pecséteket egyébként azért is érdemes gyűjteni, hiszen a szezon végén a legaktívabb résztvevőknek ajándékokkal is kedveskednek majd. A […]

további részletek

Vágányzár Sopron és Csorna között, vonatpótló b...

Hétfőtől péntekig Sopron és Csorna között vonatpótló autóbuszok közlekednek majd.

további részletek

Gyalogló klubok – Sopronban több százan csatlak...

Sopronban több százan csatlakoztak az Országos Gyalogló Idősklub mozgalomhoz. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére városunkban két klub is alakult, amelyek célja az egészség megőrzése, az aktív életmód támogatása és a közösségi kapcsolatok ápolása. Az első túrát pénteken délelőtt tartották a Lőverekben.

további részletek

Wake up! a Széchenyiben

Pénteken 14 órától újjáélesztési kampánynak ad otthont a Széchenyi István Gimnázium. Az ötlet alapját az Irie Maffia zenekar „Wake Up” című számának tempója adta, mely épp olyan, mint az újraélesztés nyomásának üteme, ráadásul a jelentése is hasonló. Ebből kiindulva igyekszik a zenekar megvalósítani, hogy az Országos Mentőszolgálat, a Semmelweis Egyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma […]

további részletek

Szezonnyitó a kismartoni Esterházy-kastélyban

2018. április 8-án, vasárnap délután kiállítás megnyitóval, ingyenes vezetésekkel várják az érdeklődőket a szomszédban. A délután képzőművészeti vonatkozású programja, hogy két kortárs kiállítás is nyílik, melyben érintettek az Esterházy Művészeti Díjasok. Program 15.00-17.00 Családi nyílt nap Kedvcsináló a családi- és gyerekvezetésekhez rövidített (egyenként kb. 20-20 perces), ingyenes vezetések keretében! 15.00-17.00 Ingyenes vezetés a Haydn explozív […]

további részletek

Pályán kadett csapatunk és a kenguruk

A hétvégén Akadémiánk több csapata is Sopronban szerepel. A sort szombaton reggel a Hunyadis Darazsak kezdik a Soproni Sportiskolás Zsiráfokkal szemben a H csoport küzdelmeinek keretében. Ugyancsak a Novomatic Aréna kistermében vár megmérettetés a Szorgos Darazsakra. Ők a délután folyamán, a C csoportban a GYKC Kenguruk és a Tatai Mosómedvék ellen lépnek pályára. Egy kadett […]

további részletek