a(az) 2018. április 22. nap archívuma
Arannyal felérő ezüstérem!
Az UMMC Jekatyerinburg nyerte 2018-ban a női kosárlabda Euroligát. A hősiesen küzdő Sopron Basket csapatát a fináléban 72-53-ra győzte le az orosz gárda. Az MVP a 19 ponttal, 9 lepattanóval záró Emma Meesseman lett.
Ezüstöt nyert a Sopron az Euroligában
Túl nagy falat volt a Jekatyerinburg a kosártörténelmet író Sopron Basketnek.
Beharangozó: SMAFC – Nyíregyházi Egyetemi Sport...
Fiú Egyetemi bajnokság – Nyugat – Keresztjáték SMAFC – Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület 2018.04.23. hétfő, 18.00 – Sopron, Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok Rátvay Tamás: „Egyetemi csapatunkkal – csakúgy, mint tavaly – bent vagyunk a nyugati csoport négyes fogatába. Keresztjátékban a keleti csoport elsőjével a Nyíregyházával játszunk hazai pályán. Erős csapat több NB I. A csoportot is […]
Soproni Ének Irodalmi Est – Egy délután Sopron ...
A GYIK Rendezvényház adott otthont a kulturális eseménynek, amely nagy múltra tekint vissza városunkban. A közönség prózákat, verseket hallhatott, többet megzenésített formában.
U11 7. forduló, F csoport
F csoport, Győr Széchenyi István Egyetem Edzőcsarnok I-es pálya (GYKC)
11.00 Feketés Darazsak – Lackneros Darazsak
12.15 GYKC Lovagok – Feketés Darazsak
13.30 Lackneros Darazsak – GYKC Lovagok
Kéktúra Ablánci malom-Sárvár
A remek napsütéses időben 8-an vágtunk neki a Kéktúra Sárvár-Ablánci malom közötti szakaszának. A megszokott jó hangulatban összesen 38km-es lett a túra.
Bárhogy alakul az este, történelmet írt a Sopro...
Eddig magyar csapat még nem járt az Euroliga döntőjében – különösen hazai pályán! Már az is csodaszámba ment, hogy a Sopron Basket női kosárcsapata képes volt három mérkőzésen legyűrni a török sztárcsapatot, a Fenerbahcét, és ezzel bejutni Európa elit döntőjébe, az Euroliga Final Four-ba. Hab a tortán, hogy a négy résztvevő (Dynamo Kurszk – orosz, […]
Pusztító földrengés Komáromban
Pontosan 255 évvel ezelőtt, 1763 június 28-án pusztított a Kárpát-medence ez idő szerint ismert legnagyobb erejű földrengése. Ősi királyi városunk Komárom esett az epicentrumába. A Duna két partján húzódó városban összedőlt épületek és sok-sok halálos …
Civil demonstráció volt a Széchenyi téren: Talp...
A szombati fővárosi “kormányellenes” demonstrációs felvonulás jegyében Sopronban is tartottak egy figyelemfelkeltő rendezvényt, mégpedig a Széchenyi téren. A rendezvény a “TALPRA SOPRON” nevet viselte, ahol a szervező Szöllős…
Összefogtak a lakók és eltüntették az illegális...
Az Apácakert lakosai értetlenül szemlélték a Lehár Ferenc utca végén az illegálisan létrehozott szemétkupacokat. Az észlelést a tettek követték és a lakóközösség összefogott, hogy felszámolják a szeméthegyeket, amelyek tartalma elég változatos volt, hi…
VII. Országos Felsőoktatási Vadászati Vetélkedő...
A Soproni Egyetemet érte az a megtiszteltetés, hogy az idei évben rendezője lehetett a VII. Országos Felsőoktatási Vadászvetélkedőnek 2018. április 20-21-én. A hagyományos verseny lehetőséget kíván teremteni a felsőfokú tanintézmények részére, hogy egy országos vetélkedő során összemérjék hallgatóik szakmai tudását. A vetélkedő további célja a felsőoktatási intézmények közötti kapcsolatok szorosabbá fűzése és új kapcsolatok kiépítése. A vetélkedő egyéni és csapat versenyszámokból állt.