Sopron.info.hu

a(az) 2018. április 30. nap archívuma

Győrből is több távolsági busz indul, tovább fe...

A nyári utazási főszezonra készülve jelentősen növeli kapacitását Magyarországon Európa legnagyobb távolsági buszhálózatának szolgáltatója. A FlixBus Győrből Bécs, Grác, Kolozsvár és Nagyvárad irányába is fejleszt április 26-tól. Háromról ötre növeli a Győrből Bécsbe tartó napi járatainak számát a hónap végétől a FlixBus. A mobilitási szolgáltató már március végén elkezdte fejleszteni a buszos kapcsolatot Ausztriával, a főváros és Linz mellett a hét minden napján elérhető menetrend szerinti járatot indított a kisalföldi megyeszékhely és Grác között is. Most ez az összeköttetés is tovább fejlődik: naponta kétszer is indul majd zöld busz a második legnépesebb osztrák városba. Új erdélyi célállomások is megközelíthetővé válnak a győriek számára április végétől, Kolozsvár és Nagyvárad akár heti hét nap elérhető lesz FlixBus-szal a nyári szezonban. „A tavalyi évben megkétszereztük az utasforgalmunkat Magyarországon. Idén újabb régiók bevonásával, a szolgáltatás fejlesztésével, rugalmas indulási lehetőségekkel szeretnénk még népszerűbbé tenni a magyarok körében a környezetbarát buszos utazást.” – mondta el Arany László, regionális ügyvezető igazgató. Az újdonságok mellett továbbra is közel 30 európai városba indulnak Győrből a FlixBus közvetlen járatai, így a helyi utasok többek közt Berlinbe, Párizsba, Prágába, Münchenbe, Frankfurtba és Stuttgartba is átszállás nélkül juthatnak el. Fotó: Flixbus Zöld és okos mobilitás: a FlixBus digitalizálja a tradicionális buszos közlekedést A […]

további részletek

Ezt még tuti nem hallottad! Tómalmi blues!

Igazi zenei csemegét találtunk azok számára akik szeretik a helyi zenét, azon belül is a bluest, illetve azok számára is kuriózum lehet a felvétel akik szeretik az átdolgozásokat. Ivánkovits “LULU” László és barátainak házi felvétele bár ne…

további részletek

Ittas vezetés – soproni sofőröket állítottak elő

Az elmúlt 24 óra közlekedésbiztonsági ellenőrzései során 4 sofőr esetében mutatott pozitív értéket az alkoholteszter, Sopronban is előállítottak több járművezetőt.

további részletek

Ittas vezetés – soproni sofőröket állítottak elő

Az elmúlt 24 óra közlekedésbiztonsági ellenőrzései során 4 sofőr esetében mutatott pozitív értéket az alkoholteszter, Sopronban is előállítottak több járművezetőt.

további részletek

Napsütés és jókedv a Családi Majálison! (Képgal...

Vásári forgatag, vidámpark és színpadi programok. Ezeket kínálja idén is a Családi Majális a Lővér Kempingben. A programhoz az időjárás igazán kegyes: szikrázó napsütésben, jó időben szórakozhatnak a vendégek a szabadban.

további részletek

Napsütés és jókedv a Családi Majálison! (Képgal...

Vásári forgatag, vidámpark és színpadi programok. Ezeket kínálja idén is a Családi Majális a Lővér Kempingben. A programhoz az időjárás igazán kegyes: szikrázó napsütésben, jó időben szórakozhatnak a vendégek a szabadban.

további részletek

U18B Döntő – összegzés

2018. április 27–29. között került sor az U18-as bajnokság B Döntőjére, amit a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia rendezett. Horváth József szakmai vezetőt kérdeztük a hétvégéről. Mennyire vagy elégedett a látottakkal? „A B Döntő az országos 9-16….

további részletek

Kedvezményes havi motoros e-matrica is váltható...

Új termék, kedvezményes havi motoros e-matrica is vásárolható május 1-jétől, ára bruttó 2500 forint lesz – tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. az MTI-t.

A hivatalos infó itt olvasható!

 
A motorosoknak eddig a D1-…

további részletek

Beharangozó: SMAFC – Ford Ivanics-Budafok

Férfi NB I. B – Zöld csoport – Negyeddöntő SMAFC – Ford Ivanics-Budafok 2018.05.02., szerda, 19.30 – Sopron, Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok Rátvay Tamás: „A Budafokon aratott győzelmünkkel a szerdai mérkőzés előrelépett az év mérkőzésévé. Ha itthon is meglepetést okoznánk, abban az esetben a négy közé jutottunk. A Budafok erős csapat, a játékosok profik és kötelező céljuk a […]

további részletek

Vadászati vetélkedő az emlékezés jegyében

A Soproni Egyetemet érte az a megtiszteltetés, hogy az idei évben rendezője lehetett a VII. Országos Felsőoktatási Vadászvetélkedőnek. A hagyományos verseny lehetőséget kíván teremteni a felsőfokú tanintézmények részére, hogy egy országos vetélkedő során összemérjék hallgatóik szakmai tudását. A vetélkedő további célja a felsőoktatási intézmények közötti kapcsolatok szorosabbá fűzése és új kapcsolatok kiépítése. A vetélkedő egyéni […]

további részletek

Karnyújtásnyira a bajnoki cím!

Ahogy arról tegnap már röviden beszámoltunk, hazai környezetben is magabiztosan győzte le szekszárdi ellenfelét a Sopron Basket. Szoros első félidőt követően hengereltek a soproni lányok, akik 2-0-ra vezetnek a párharcban. Az egyik fél három győzelméig tartó bajnoki döntő csütörtökön folytatódik Szekszárdon. Női Kosárlabda Bajnoki Döntő, 2. mérkőzés SOPRON BASKET – KSC SZEKSZÁRD 70-55 (19-12, 6-14, […]

további részletek

Sopron Basket: Egy lépésre a bajnoki címtől!

A címvédő Sopron hazai pályán magabiztosan legyőzte az alapszakasz első Szekszárdot vasárnap a női kosárlabda NB I döntőjében, ezzel már 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

további részletek