Sopron.info.hu

a(az) 2018. április hónap archívuma

Önkormányzati elismerés a Sopron Basket csapatá...

Négy nappal a soproni rendezésű női EuroLeague Final Four döntő után – ahol városunk csapata történelmi sportsikert ért el az ezüstérem megszerzésével – tartott közgyűlést az önkormányzat. A közgyűlésen a számtalan egyéb kulcsfontosságú helyi döntés mellett a képviselőtestület arról is döntött, hogy a Sopron Basket csapatát üzemeltető Raabersport Kft.-t, a sikeres rendezésért illetve a rendezvény költségeinek hozzájárulásaként 25 millió forinttal jutalmazza, amit az “Önkormányzati általános tartalék” keretéből csoportosít át, ezzel is elismerve azt a munkát –  amivel bátran mondhatjuk – világszerte öregbítették Sopron hírnevét. Természetesen a csapatnak kijáró “személyes” elismerés mellett a játékoskeret sem maradt jutalom nélkül, hiszen az önkormányzat 15 millió forinttal jutalmazza az arannyal felérő ezüstöt szerzett alakulatot.  Az elismerést a városházán a csapat nevében Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezető igazgatója, Abdai Géza, a Sopron Basket társadalmi elnöke és Hollós Anna szakmai vezető vette át, akik egy tiszteletbeli ezüstérmet is átadtak a városvezetés részére. fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt SOPRON BASKET FINAL FOUR / fotó: Leczovics Zsolt A Final Four sikerrel azonban még nem ért véget a Sopron Basket szezonja, hiszen a három győztes mérkőzésig tartó bajnoki döntősorozat a hölgyek előtt áll, amelyben a Szekszárd csapatával harcolnak a lányok az aranyért és amelynek első mérkőzésére szintén […]

további részletek

Fertő tavi kerékpáros maraton – forgalomkorláto...

Április 29-én, vasárnap, 27. alkalommal rendezik meg a „Fertő tavi kerékpáros maraton verseny”, amely 10.00 órakor indul Fertőmeggyes (Mörbisch) községből. A versenyzők a Fertő tó megkerülése után szintén Fertőmeggyesen érnek célba. A nemzetközi versenynek magyarországi szakasza is van, amelyen rendőrségi illetve polgárőr-biztosítás mellett – akár hosszabb ideig tartó – forgalomkorlátozások várhatók.

további részletek

A harmadik negyedekre jobban oda kell figyelniük

Serdülő Főtábla III. Budapest , 2018.04.14-15. Csata DSE – Soproni Darazsak Akadémia 76-45 SDA: Balogh Timi, Orbán Niki 4, Szlávik Anna 1, Pfeiffer Virág 16, Tarr Sára 3, Németh Bogi, Egresits Réka 4, Gyöngyösi Janka 9, Kovács Léna3/3, Berki Georgina 6/3, Rozsonits Melissza Veres Judit (edző): “Extra első félidő után a harmadik negyedben nagyon visszaestünk, […]

további részletek

SKC: Fontos Győzelem!

Parázs hangulatú találkozón diadalmaskodott az élvonalbeli kosárlabda bajnokság alsóházának 4. fordulójában a Sopron KC. Sabáli Balázs tanítványai a DEAC együttesét fogadták és szoros csatában győzedelmeskedtek 91-84-re.

további részletek

Nébih termékteszt: Nem fenékig tejfel

Legújabb Szupermenta terméktesztjén a 20%-os zsírtartalmú tejfölöket ellenőrizte élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A 31 tejfölből 15-tel szemben kellett valamilyen probléma miatt eljárást indítani, amiből 3 esetben élelmiszerellenőrzési bírságot is kiszabtak a Nébih ellenőrei.

további részletek

Turizmus – Hosszú távon eredményt csakis az öss...

Csodák nincsenek. A példák, tapasztalatok is azt mutatják, hogy az együttműködés, a célok pontos megfogalmazása és azok következetes megvalósítása a receptje a sikeres turizmusnak. Szakemberek mondták.

további részletek

Sok a szemét a zöldben

Minden tavasszal, amikor a vegetáció még megengedi, azaz nem tűnik el a szemét a zöldben, egy napot arra szán a Fertő-Hanság Nemzeti Park gárdája, mintegy nyolcvan ember, hogy összeszedje a területén fellelhető szemetet.

további részletek

Határtalan élmények

A Pannon Természeti Élménynapok, a Burgenland Turizmus és a nyugat-dunántúli nemzeti és natúrparkok határon átnyúló szezonnyitó programsorozata hetvenöt izgalmas természeti élményt kínál április 27-től 29-ig.

további részletek

Kislányt harapott meg a kutya Répcevisen, mentő...

Súlyos sérülésekkel mentőhelikopter vitte a szombathelyi kórházba azt a kislányt, akit kutya mart meg Répcevisen a hétvégén. Szerencsére a nyolcéves gyermek túlélte a harapásokat.

további részletek

Egy esernyő jól jöhet!

Lehűl kicsit a hőmérséklet, és eső is érkezik, de hétvégétől visszatér a kora nyári idő. Az elmúlt napok közel 30 fokos időjárása után csütörtökön 18 fok körül fog tetőzni a hőmérséklet az Időkép térségünkre kiadott előrejelzése szerint. Borús, esős időre kell készülnünk, néha a szél is feltámad majd. Pénteken már szárazabb idő érkezik és a […]

további részletek

Győzött az SKC és az SVSE is

A férfiak játszottak szerdán, kosárban és fociban is győzelem született. A Sopron KC férfi kosárcsapat az alsóházban az újonc DEAC gárdáját fogadta a Novomatic Arénában. Hektikusra sikeredett a mérkőzés, az elején megléptek a vendégek, majd egyenlített a Sopron, és meg is lépett, de akkor az ellenfél tudott újítani. Az első negyedet 22-23-ra nyerték a debreceniek, […]

további részletek

Kadett Rájátszás, Felsőház, 7. forduló

16.00 SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA – CSATA DSE

további részletek