a(az) 2018. május hónap archívuma
Interaktív alkalmi kiállításokkal lepték meg a ...
Igazán különleges szabadtéri, interaktív kiállítással lepték meg a soproniakat kedden a SSzc Handler Nándor Szakképző iskolájának 10. M osztályos diákjai, akik projekt menedzsment és pályázat írás tantárgy keretében valósították meg az általuk vállalt feladatokat. A város főterén illetve a Bástyagödörnél tartott kitelepülés igazán népszerű volt a látogatók körében, amely két különböző témában igyekezett gondolkodásra ösztönözni a közönséget. A diákok által vállalt kiállítások remek megvalósítása mellett igazán jó volt azt tapasztalni, hogy igazán közvetlenek voltak és a nap folyamán minden látogatónak igyekeztek minden információt megadni a témákkal kapcsolatban. A Fő téren bemutatkozó csoport témája “Az Internet Világa” volt. Itt bemutatásra került az internet történetének és elterjedésének története az alkalmi kiállítótáblákon, de volt óriás telefon, deep és dark web pavilon, massanger szófejtő is. A kiállítás egyik célja, hogy az embereket egy kicsit kiszakítsák az online világból úgy, hogy letárgyiasított tárgyakkal mutatták be annak egy klasszikus formába öntött verzióját, mint például a valós üzenőfal, ahova bárki posztolhatott klasszikus formában filctollal. A Bástyagödörben “Our Story” címmel az Instagram témakörére épült a kiállítás! A kiállításon a több kategóriára bontott csoportok mellett különböző fényképezkedési lehetőségek (hátterek) és egyéb Instagrammal kapcsolatos kreatív dolgok voltak megtalálhatók, ahol a kreatív témakörön belül használati tárgyakat is készíthettek az érdeklődők. […]
Széchenyi gimis diák nyerte a Szabad a vers pál...
Horváth Dávid, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium 9. osztályos tanulója kapta a családok éve Szabad a vers! elnevezésű pályázatának egymillió forint értékű fődíját, míg az ugyancsak egy millió forinttal járó közönségdíjat Gosztola Kincső, a Soproni Széchenyi István Gimnázium 7. osztályos tanulója vehette át kedden Budapesten. https://csaladokeve.hu/szabadavers/ József Attila, Mama című versét gondolta újra Gosztola Kincső, a Széchenyi István Gimnázium, 7. a osztályos tanulója, amely ötletből egy klip is született és amellyel elindultak az idei Szabad a vers pályázaton. A soproni dákok alkotását a legjobbak közé sorolták, így aztán már csak a szavazatok mennyiségén múlt hogy ők legyenek a nyertesek, amely mint kiderült el is hozta a “pálmát”! József Attila – Mama | „Szabad a vers” pályázat Uploaded by Szig 7a. on 2018-05-10. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a díjátadón hangsúlyozta: az ország szinte minden tájáról és a határon túlról is érkeztek pályázatok, a felhívásra összesen 254 pályamunkát küldtek be a diákok. A minisztérium által életre hívott pályázat célja az volt, hogy megszólítsa a felső tagozatos és a gimnazista fiatalokat és aktivitásra ösztönözze őket. A családok éve alkalmából meghirdetett pályázatra híres magyar költők családról, kötődésekről szóló verseinek átdolgozásával jelentkezhettek a fiatalok – tette hozzá. […]
Életfogytiglant kapott a soproni hajléktalan eg...
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélte a másfél évvel ezelőtti soproni hajléktalangyilkosság elsőrendű vádlottját a Győri Törvényszék első fokon – tájékoztatta a bíróság szóvivője kedden az MTI-t. A gyilkosság helyszíne / forrás: internet Havasiné Kulcsár Petra elmondta: a másodrendű vádlottat aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés és rablás miatt kilenc év börtönre ítélték. A vádirat szerint 2016. december 10-én a két férfi együtt italozott, majd az elsőrendű vádlott, P. M. I. rábeszélte a másodrendű vádlottat, V. S.-t, hogy hajléktalan ismerősének a város külterületén lévő lakókocsijából értékes cipőket és ruhákat vigyenek el. A másodrendű vádlott beleegyezett a lopásba, mert nyolc gyermeke volt és “megörült”, hogy így karácsonyi ajándékot tud nekik adni. A vádlottak odamentek a kivilágítatlan, félreeső területen lévő lakókocsihoz, és az ajtaját feltörve elkezdték az értékeket zsákokba pakolni. Közben a sértett hazaért és a lakókocsi mellett pakoló V. S.-t kérdőre vonta. Miután P. M. I. ezt meghallotta, kilépett a lakókocsiból, a sértett pedig felismerte. Az elsőrendű vádlott ekkor ráugrott a vele szemben álló 59 éves sértettre, aki a földre esett. A férfi ököllel, könyökkel, szerszámnyéllel és egy raklappal is ütlegelni kezdte a sértettet, aki 26 féle sérülést szenvedett el, főként a fején. A másodrendű vádlott […]
Olvasói levél: tilosban parkolás a rendőrség me...
Olvasónk, P.K. írta az alábbi levelet. A téma elég ismert, a parkolás… De hogy a soproni rendőrkapitányság bejárata mellett is tilosban? Naponta többször gyalogolok el az Újteleki u. elejénél. Megrökönyödéssel látom, hogy a rendőrségi bejárat és a telefonfülke közötti park részre, azt tönkretéve, egyre gyakrabbal állnak be autók. Láttam, hogy a kijövő rendőrök sem reagálnak erre. Mi lesz itt, ha mindenki a parkokban oda parkol ahova akar? Olvasónk fotókat is csatolt leveléhez.
Soproni óvodások mutatták be a focitudásukat
A 2017/18-as tanévben utolsó alkalommal bizonyíthatták labdarúgó tudásukat a helyi óvodások az Ágfalvi úti sportpályán, ahol a lelkesedésből és a jókedvből nem volt hiány.
Az ország legjobb serdülő csapata a Soproni Spo...
2018. május 24–27. között a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia rendezte a Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság döntőjét. Nagyon izgalmas, fordulatos mérkőzéseket, fej-fej mellett küzdő csapatokat láthattunk. A döntőt végül – egy nagyon szoros küzdelem ut…
Életfogytiglant kapott a soproni hajléktalan eg...
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélte a másfél évvel ezelőtti soproni hajléktalangyilkosság elsőrendű vádlottját a Győri Törvényszék első fokon – tájékoztatta a bíróság szóvivője kedden az MTI-t.
Az osztrák kormány a tervek szerint csökkenti a...
Az osztrák kormány új terveket jelentett be hétfőn, amelyek szerint csökkenti a szociális alapjuttatásokat azon külföldiek – köztük menekültek – számára, akik nem tudnak jól németül, és a nagycsaládosok alapjuttatásait is megnyirbálja. A kormánykoalíció által kidolgozott kezdeményezés szerint a havonta járó összeg továbbra is 863 euró (275 ezer forint) lesz, de körülbelül háromszáz euróval kevesebbet kapnak majd azok, akik nem teljesítenek bizonyos előfeltételeket, mindenekelőtt nem tudnak középfokon németül, vagy haladó szinten nem beszélnek angolul. Ausztria tartományai jelenleg saját hatáskörükben szabályozzák a családokra vonatkozóan járó juttatásokat, van ahol gyerekenként ugyanakkora pótlék jár, máshol pedig a negyedik gyermektől csökken az összeg. A jövőben azonban már a második gyerek után csökkenni fog a juttatás, a harmadik után pedig jelentős mértékben. Hírügynökségek szerint az új szabályozás leginkább a migránscsaládokat sújtja majd, ahol általában több gyermek születik, mint egy átlagos osztrák családban. A gyereküket egyedül nevelő szülők az új szabályok szerint jobban járnak majd. Sebastian Kurz / fotó forrása: thehill.com Sebastian Kurz kancellár szerint az intézkedés célja a munkavállalásra való ösztönzés, másrészt pedig azt akarják elérni, hogy a bevándorlás ne terhelje túl az osztrák jóléti rendszert. Kurz szerint 2012 óta hatvan százalékkal nőttek az úgynevezett „minimális védelem” keretében kifizetett alapjuttatások. A kancellár félelmetesnek nevezte azt, hogy […]
Gyakornoki program – A pályakezdő fiatalok munk...
A pályakezdő fiatalok munkába állását támogató projektet mutatott be a Soproni Szakképzési Centrum. A mintegy 30 milliárd forintos, országos szintű pályázat célja az, hogy az iskolapadból kikerülő, 25 év alatti tanulók könnyebben helyezkedhessenek el.
Fehérbe borult Sopron belvárosa
A soproni belvárost is elérte a korszerűsítési hullám, itt is elkezdték kicserélgetni az eddigi narancssárga fényű izzókat energiatakarékos LED fényforrásokra. Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere már korábban említette, hogy folytatódik a LED-esítés, de azt én sem gondoltam volna, hogy pont a belvárosban. Ha pedig egyik nap nem jártam volna arra sötétedés után, nekem se tűnt volna fel, hogy ezek a lámpatestek már nem azok, amiket eddig megszokhattunk. Külső kinézetre ugyanis az új kandeláberek szinte hajszálpontosan azonosak a régiekkel, a lényegi különbség belül van. Egy új lámpatest. Felismerhető? Régi lámpatest az Evangélikus templom mellett Ezáltal egyébként “más megvilágításba kerülnek” az utcák, már nem narancssárga fényben úsznak a házfalak. Sokan egyébként még mindig kritizálják az új technológiát, de valljuk be, természetesebb a fénye, és persze az sem negatívum, hogy jóval kevesebb energiát fogyasztanak, és kevésbé is szórják mindenfelé a fényt, így szépen lassan eltűnik az a narancssárga felhő a város felett, amit az éjszakai órában tapasztalhat az ember. Színház utca még hagyományos közvilágítással Templom utca LED közvilágítással Új és régi egymás mellett MÉG TÖBB FOTÓ RÉGI ÉS ÚJ LÁMPÁKRÓL GALÉRIÁNKBAN!
Sopron TV Hajrá Sopron 2018-05-28
{youtube}MIo2pJ4XEy0?t=15m24s{/youtube}
Vitázik a világ ifjúsága – soproni diák a döntő...
Magyar tanulók német nyelven tesznek tanúbizonyságot retorikai képességeikről a Vitázik a világ ifjúsága nemzetközi vitavetélkedő országos döntőjében, május 30-án Budapesten. A döntőben Balázs Fanni, a Berzsenyi Gimnázium tanulója is bizonyíthat.