a(az) 2018. június 15. nap archívuma
70 éves a Répcelaki SE.
Több hétvégén átnyúló rendezvénysorozattal ünnepli idén nyáron fennállásának 70. évfordulóját a Répcelaki Sportegyesület. A négy hétvégét magába foglaló jubileumon teret kap az egyesület mind a négy szakosztálya. 2018. június 9-én a kézilabda és a kosárlabda volt a főszereplő, majd az azt követő hétvégén a labdarúgás és a teke fesztiválja zajlott. De a programoknak még nincs vége! Izgalmakkal teli, színvonalas, az SE minden utánpótlás korosztályát pályára vivő tornát láthatott az, aki június első hétvégéjén ellátogatott a Répce Sportcsarnokba. Körmérkőzések során mérkőztek meg egymással a lányok az U7-től egészen az U14-es korcsoportig. Ezután igazi kuriózumnak számító mérkőzések következtek: a jelenlegi felnőtt együttesünk kihívói a korábbi még a sporttelep betonpályáján edződött női gárda volt, akik azután a szintén legendás szépkorú kézilabdásokkal csaptak össze. A mérkőzést megelőzően hétről hétre készültek a „lányok”, s fantasztikus volt látni, micsoda energiák mozdultak meg a küzdőtéren: szívvel-lélekkel hajtottak, megmutatva lányaiknak, fiaiknak, s unokáiknak, hogy milyen szenvedéllyel viseltetnek eziránt a sport iránt, s hiába a kihagyás, a test nem felejti az ezerszer begyakorolt mozdulatokat. Feléledtek újra a régi szép emlékek, ahogy most, mint egykoron együtt nyargaltak a pályán az összeszokott csapatok, újra összecsattantak tenyereik egy-egy gól után. Ezt követően az „öregfiúk” játszottak az ETO szurkolók együttesével. Itt szintén gyönyörű […]
Esterházy-kastély a TV2 Élménytúra-Nagyon Magya...
A TV2 Élménytúra Magazinműsorában, 2018. június 16-án szombaton 9.45 órakor kerül adásba a fertődi Esterházy-kastélyban forgatott felvétel, melynek során bepillantást kapnak a nézők a kastélymúzeum felújított dísztereibe, megcsodálhatják a pompás parkokat, a virágzó rózsakertet és megismerhetik a fertődi kastély aktuális programkínálatát is.
Megkezdődött a SopronDrum / Merre tart az ütős ...
– Ez a fesztivál azért is jött létre, hogy megmutassuk mi is zajlik a világban ebben a műfajban. Sopronba hoztuk a legjobbakat, hogy a fiatalok találkozhassanak velük, itt éljenek át olyan élményeket, amelyek elkísérik őket zenei tanulmányaik, útjaik során. – mondta Horváth Kornél, Kossuth-díjas ütőhangszeres művész, a SopronDrum művészeti vezetője a fesztivált megnyitó rövid köszöntőjében a leghűségesebb város teátrumában.
Művésztalálkozó a Schönburgi Palota kertjében
Meglepetés a Fertő-tavi Fesztiválnyár első közös művésztalálkozóján: Cornelius Obonya és Caroline Pienkos rendezik a 2019-es operát a Szentmargitbányai Kőfejtőben.
2018 végén kezdődik a nagyberuházás a Fertő tó ...
A Modern Városok Program keretében teljes egészében megújul a Fertő tó magyarországi partjának – strandjának – szakasza, amellyel kapcsolatban pénteken tartott szakmai konferenciát a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a Hotel Sopronban. A fórumon elhangzott, hogy a harmincmilliárd forintos turisztikai fejlesztés két ütemben kerül majd kivitelezésre, amelynek első fázisa – a terület előkészítési munkálatai – 2018. utolsó negyedévében veszi majd kezdetét. Az előzetes tervek szerint a teljes megújulás 2020/21-re várható, amely az élmények otthonává varázsolhatja majd térségünk egyetlen Fertő tavi strandszakaszát. A konferencia után tartott sajtótájékoztatón Kárpáti Béla, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a kormányzati támogatásból megvalósuló fejlesztés alapvetően meghatározza majd a turisztikai desztináció megítélését. A beruházás célja egy egyedülálló, modern, családbarát turisztikai centrum létrehozása, amelybe beletartozik a strand területének teljes fejlesztése mellett egy látogatóközpont kialakítása is, amely a térség turisztikai érdekességeit is bemutatja, de helyet kap majd a területen egy sporttelep illetve egy kemping is. A projekt ismertetése során kitért arra is, hogy természetesen nem maradhat el a vitorlás kikötő fejlesztése sem, amelyhez kapcsolódóan a jelenlegi háromszázról ötszázra növelik majd a horgász kikötőhelyek számát. Kárpáti Béla hangsúlyozta, hogy a fejlesztési koncepció kialakítása során az összes érintett szakmai, szakmaközi és civil szervezettek is egyeztettek illetve egyeztetnek, amelynek célja, […]
She-e Wu öröme – Villámbeszélgetés a marimba ki...
A neve magyarra fordítva örömöt jelent. Születése előtt édesanyja becsukott szemmel rábökött egy listára, hogyan is hívják majd a lányát. She-e Wu a tajvani származású maramimbaművész nevében hordozza azt, hogy örömmel érkezett a SopronDrum fesztiválra. Aki kérdez: Varga Róbert Közvetlen, laza, mosolygós személyiség, olyan művész, aki a hangszere mellett is sugározza a zene erejét, varázsát. […]
Év végén indul a Fertő parti fejlesztés: többet...
Látógatóközpont, hatalmas sportterület, rengeteg szállás- és vendéglátóhely, vitorláskikötő, ötszáz csónakos horgászhely is várja majd a látogatókat.
Megújul az Alajos-kripta
A Széchelyi család öt tagja nyugszik a nagycenki temető Alajos-kriptájában, aminek állapota az elmúlt évtizedekben nagyon megromlott. Egy pályázati forrás most lehetővé tette a felújítását.
Megújul az Alajos-kripta
A Széchelyi család öt tagja nyugszik a nagycenki temető Alajos-kriptájában, aminek állapota az elmúlt évtizedekben nagyon megromlott. Egy pályázati forrás most lehetővé tette a felújítását.
Ígéretes eredményekkel zárult a magyar-osztrák ...
Díjkiosztóval ért véget a rendezvény.
Kézműves Sörök és Pálinkák Fesztiválja Hegykőn
Június 15. és 17. között várja a látogatókat a fesztivál.
Rózsaünnepet tartanak Eszterházán
Június 16-án, szombaton megrendezésre kerül a Helló nyár! programsorozat keretében a Rózsaünnep Eszterházán. A program keretében 11.00 és 17.00 órakor furulyakoncerttel egybekötött szakmai vezetéssel várják az érdeklődőket a Rózsakertben. 15.00-17.00 óra között múzeumpedagógiai foglalkozással, arcfestéssel és vidám hangulatú délutánnal készülnek kicsiknek és nagyoknak a kastély gyermekfoglalkoztatójában. 16.00 órakor a Maszk Bábszínház “A furfangos csudadoktorok” c. […]