Bemutatták az új országmárka logó- és szlogenpályázatának legjobb alkotásait
Kiemelkedően sok, összesen 216 logó és szlogen érkezett a Magyar Turisztikai Ügynökség országmárka pályázatára, amelyeket a szakmai zsűri és a közönség is értékelt az elmúlt két hétben. A szakmai zsűri véleménye szerint több beérkezett pályamű mögött is kimagaslóan jó ötletek és tervek vannak, ezért úgy döntöttek: nem győztest hirdetnek, hanem az öt legmagasabb pontszámot kapó pályázóval és szakmai szervezetek bevonásával tovább dolgozva alakítják ki Magyarország turisztikai országmárkáját.
Tanévzáró a soproni egyetemen: “Nem engedhetjük meg a műveletlenség luxusát” – fotók
A vidéki egyetemek regionális szellemi kisugárzása fontos szerepet játszik a térségek életképességének biztosításában – mondta a Soproni Egyetem központi tanévzáróján Horváth Zita, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.
A változatosság kedvéért esővel kezdett a Volt
Viszont lehet venni esőkabátot a fesztiválon 800 forintért. Nincs már Festipay és műanyag pohár, de az átállás jár egy kis kavarodással is.
Edzőink a 2018/2019-es évadban
A Sopron TV 2018. június 25-i „Hajrá Sopron” című műsorában az évadzáró beszélgetésből sok mindent megtudhattunk az elmúlt évad eseményeiről Horváth József szakmai vezetőtől, és fény derült a következő évad vezetőedzőinek kilétére is. Vezetőedzők a 201…
VOLT Fesztivál 2018 – A Hurts már adott egy minikoncertet, meglestük a próbát – fotók, videók
Senkit ne tántorítson el az időjárás a fesztiváltól: gumicsizmát fel, esőkabát ne maradjon otthon, és indulhat a buli! Palvin Barbi is jön.