Sopron.info.hu

a(az) 2018. július 9. nap archívuma

Női U20 Kosárlabda EB : Csoportelső a magyar cs...

A magyar női U20-as kosárlabda-válogatott a harmadik csoportmérkőzését is megnyerte a Sopronban zajló korosztályos Európa-bajnokságon, ahol hétfőn kora este a lengyel alakulatot is legyőzte 56−36 arányban. Ez a harmadik győzelem egyben azt is jelenti, hogy a Cziczás László által vezetett hölgykoszorú csoportelsőként vághat neki a nyolcaddöntőnek, ahol  Belgium csapata lesz az ellenfél.    fotó: Leczovics Zsolt A magyar válogatott az eddig jól bevált kezdőcsapattal lépett a Novomatic Aréna parkettjére, azaz a Czukor Dalma, Gereben Lívia, Kiss Virág, Studer Ágnes és Török Ágnes kezdőötössel.  Örömteli hír volt az is, hogy a vasárnapi mérkőzésen megsérült Studer Ágnes is ismét a csapat rendelkezésére állt, hiszen a csapat irányítója annak a mérkőzésnek az utolsó negyedében egy óriásit botlott és arccal esett a padlóra, akit a biztonság kedvéért a kórházba is vittek, ahol az információk szerint enyhe agyrázkódást diagnosztizáltak. Szerencsére a játékos vállalta a játékot és a lengyel csapat ellen ismét brillírozott és 10 ponttal ki is vette a részét az újabb sikerből. Kevésbé jó hír azonban, hogy Cziczás László mesternek Kányási Veronikát nélkülöznie kellett,  aki szintén a vasárnapi mérkőzésen szerzett sérülést, ugyanis egy  hatalmas „medvepuszit” kapott a combjára, amely még nem jött rendbe. fotó: Leczovics Zsolt   NŐI U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOPRON – NOVOMATIC ARÉNA  Csoportmérkőzés, 3. forduló Magyarország−Lengyelország 56−36 (16−14, […]

további részletek

Bőrdzseki, maga a lázadás

A bőrdzseki a lázadás örök szimbóluma. 65 évvel ezelőtt Marlon Brando tette világdivattá. Menő cucc, ha kiváló anyagból és divatos szabással készül. Lélektani ereje, pedig agresszivitásából adódik. Százéves történetében elsőként katonák, forradalmárok,…

további részletek

Meghalt egy medencébe esett kisfiú Mosonszentmi...

Saját kertjükben fulladt meg a másfél éves kicsi.

további részletek

Női tenisz-világranglista – Babos Tímea párosba...

Jövő hétfőtől Babos Tímea vezeti a női teniszezők páros világranglistáját.

további részletek

A büntetés-végrehajtás néhány órán belül elfogt...

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik fogvatartottja 2018. július 09-én a reggeli órákban Cegléd közelében a rabszállító járműből kiugrott és szökésben volt.  A büntetés-végrehajtási intézet és a rendőrség azonnal nagy erőkk…

további részletek

Jövő hétfőtől Babos Tímea vezeti a női teniszez...

A játékos honlapjának hétfői beszámolója szerint a magyar teniszsport első felnőtt világranglista-elsősége azzal vált biztossá, hogy a cseh Andrea Hlavackova – honfitársa, Barbora Strycova oldalán – kikapott a wimbledoni nyílt bajnokság nyo…

további részletek

Nyaktájékon szúrta fiatalkorú lakótársát egy fé...

A rendőrségre bejelentés érkezett 2018. július 7-én 23 óra 28 perckor arról, hogy egy 24 éves békési férfi egy késsel megszúrta 17 éves szobatársát. A rendőrök megállapították, hogy egy kapuvári ingatlan szobájában a békési férfi -előzetes szóváltás né…

további részletek

Nyaktájékon szúrta fiatalkorú lakótársát egy fé...

A rendőrségre bejelentés érkezett 2018. július 7-én 23 óra 28 perckor arról, hogy egy 24 éves békési férfi egy késsel megszúrta 17 éves szobatársát. A rendőrök megállapították, hogy egy kapuvári ingatlan szobájában a békési férfi -előzetes szóváltás né…

további részletek

Régészeti tanösvényt avattak a Soproni Parkerdőben

A tanösvényt a Várhelyen megrendezett kelta fesztiválon avatták fel.

további részletek

Magdi néni meggyógyult, a pozitív hozzáállás sz...

Hetvenéves volt Horváth Istvánné, amikor kiderült: rákos. Világéletében negatív szemléletű ember volt, a betegség viszont átformálta a jellemét. Optimista lett és kiegyensúlyozott, tapasztalatait pedig másokkal is megosztaná.

további részletek

Dumaszínházzal és kulturális programokkal várjá...

Az idei évben is megrendezésre kerül a Tízforrás Fesztivál, amelyhez a hagyományokhoz híven Nagycenk is csatlakozik. 2018. július 20-án, pénteken 18 órától a nagycenki önkormányzat dísztermében először lesz látható Dumaszínház előadás, ahol a kitűnő ha…

további részletek

Két új elektromos töltőállomás létesült Sopronban!

A Soproni Önkormányzat és az MVM Partner Zrt. közösen létesített két darab 2×22 kW teljesítményű elektromos töltőállomást városunkban, amelyek hétfőn kerültek átadásra. Az egyik ilyen közterületi töltőállomás a GYSEV Pályaudvar előtti parkolóban található, míg a másik a Jereván lakótelepen a Kodály Zoltán téren.  Ezzel az önkormányzati beruházással Sopron városa is tett egy újabb lépést egy zöldebb, fenntarthatóbb jövő felé.  fotó: Leczovics Zsolt   Évről évre gyarapodik hazánkban az elektromos hajtású járműveket használók köre, amelyhez az energiaszektorban fontos szerepet betöltő MVM Partner Zrt. töltő-infrastruktúra hálózat fejlesztése is hozzájárul. Az energetikai társaság hamar felismerte az e-mobilitás fontosságát, az elsők között, 2012-ben kezdte meg tevékenységét a szegmensben. Az MVM Partner Zrt. elektromos autózás iránti elkötelezettségét mutatja, hogy részben saját beruházásként, részben üzleti partnereivel együttműködésben, már több, mint 70 töltőállomást (összesen 125 töltőpontot) telepített le Magyarország területén.   fotó: Leczovics Zsolt A vasútállomás melletti töltőállomás átadóünnepségén Dr. Fodor Tamás polgármester elmondta, hogy az elektromos töltő infrastruktúra kiépítésének elősegítésére a Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. évben pályázatot hirdetett az önkormányzatok részére, amelynek keretében közterületen elhelyezett elektromos töltőállomások kiépítésére lehetett támogatást nyerni. Sopron Megyei Jogú Önkormányzata a Jedlik Ányos Terv Elektromos töltőállomás Alprogramjából két gyors töltő kialakítására nyújtott be pályázatot. A megítélt támogatásból Önkormányzatunk kettő, két töltőfejjel rendelkező 22 […]

további részletek