Sopron.info.hu

a(az) 2018. július 12. nap archívuma

Felségjelzés nélküli postaládákba terjesztett p...

Úgy tűnik a soproni időközi önkormányzati-képviselői választás kampánya a célegyenesbe érkezett, ami mondjuk nem meglepő, hiszen 2018.07.15-én vasárnap, a belvárosi szavazókörzetben most tartják a voksolást. Az időközi választást azért kellett kiírni a belvárosi körzetben, mert annak képviselője Barcza Attila (Fidesz) lemondott a városi posztjáról, miután április 8-án országgyűlési képviselővé választották és így már a parlamentben képviseli térségünket. A megmérettetésen négy induló van egyébként, akik a szavazólap sorrendjében az alábbi politikusjelöltek: Sógor Ferenc  ( MSZP ), Filep Márk (  Fidesz-KDNP ), Rétfalvi Csaba  ( Független jelölt ) és Németh Ede  ( Független jelölt ). No de talán ezek már köztudott információk, hiszen mi is beszámoltunk ezekről a hírekről illetve a jelöltekről, ami azonban újdonságnak tűnhet, az egy “felségjelzés nélküli postaládákba terjesztett politikai antipropaganda anyag”, ami a kampányháború utolsó napjaiban terjed az említett körzetben és amelyeket mutatunk is. Az egylapos fénymásolt “képregény” egyik oldalán Sógor Ferencet, az MSZP képviselőjelöltjét mutatják be negatívan, míg a másik oldalán Rétfalvi Csaba szerepel szintén nem pozitív megvilágításban. Érdekes, hogy eddig nem igazán volt jellemző a leghűségesebb városban az ilyen jellegű kiadvány – jellemzően volt egy határ – de úgy tűnik ide is elért a nagypolitika világa és ezentúl nem lesznek határok a választási kampányokban, amelyek tartalmának valóságalapját mi nem kívánjuk kommentálni, inkább […]

további részletek

Női U20 Kosárlabda EB : Sajnos nem sikerült a b...

Hatalmasat küzdött, sőt az első két negyedet nyerte is a magyar válogatott a Sopronban zajló U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságon, ám a félidő utáni szerb feltámadás ellen nem volt ellenszere csapatunknak, így nem sikerült a bravúr, hogy az elődöntőbe jusson Cziczás László csapata.   fotó: Leczovics Zsolt   NŐI U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOPRON – NOVOMATIC ARÉNA  Eredmény – negyeddöntő: Szerbia-Magyarország 73-61 (18-20, 15-20, 19-12, 21-9) A magyar csapat pontszerzői: Gereben Lívia 18 pont, Studer Ágnes 14 pont, Kiss Virág 12 pont, Török Ágnes 7 pont, Czukor Dalma 6 pont, Kányási Veronika 4 pont   Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a nemzeti együttes a csoportban simán vette az akadályokat, amelyek során  86-51-re győzött a  horvátok ellen,  majd 66-51-re verte a letteket, végül 56-36-ra legyőzte a lengyeleket.  A nyolcaddöntőben – szerdán – a Belga csapat is kapitulált a mieinknek, hiszen őket a magyar hölgykoszorú  66-48-ra győzte le a Novomatic Arénában. A csütörtöki riválisunk a szerb válogatott azonban úgy tűnik nagyobb falatnak bizonyult, bár a mérkőzés számunkra nagyon jól kezdődött, hiszen irányítottuk a játékot, annyira hogy a félidőben 40-33-ra is vezettünk is.  A félidő után azonban egy teljesen más szerb csapat futott ki a soproni parkettre és sokkal hatékonyabban védekezve, sokkal szervezettebben játszva meglepték a […]

további részletek

U20-as női kosárlabda Eb – Nem jutott elődöntőb...

Nem jutott elődöntőbe a házigazda magyar válogatott a Sopronban zajló U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságon, miután a csütörtöki negyeddöntőben 73-61-re kikapott a szerb csapattól.

további részletek

Kigyulladt egy győri hulladéklerakó

A tűzoltók oltják a lángokat, mérni fogják, hogy került-e a levegőbe veszélyes anyag.

további részletek

Sopronban terjesztették a kábítószereket, elíté...

Letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Győri Törvényszék csütörtökön azt a bűnszövetséget, amelynek tagjai Sopronban terjesztettek drogot 2015-2016-ban. Az ítélet egyelőre nem jogerős.

további részletek

Horvát szív és büszkeség

Zlatko Dalic valóban fején találta a szöget? Horvátország fantasztikus futballgyőzelme mögött ennyi van mindössze?  Szív és büszkeség ? Jómagam számos horvátországi utazásom során azt tapasztaltam, hogy ennél sokkal több van mögötte, méghozzá az összef…

további részletek

Már most itt van a kémények karbantartásának id...

Noha még javában tart a nyár, célszerű a kémények ellenőrzését már most elvégeztetni, hogy ne az utolsó pillanatra, a fűtési szezon kezdetére maradjon ez a valóban életbevágóan fontos tevékenység. fotó: web   A katasztrófavédelem kéményseprőipari tevékenysége jelenleg tizenhét megyében összesen kétezer-ötszázkilencvenkét településre terjed ki. A szolgáltatást a gazdálkodó szervezeteknek kötelező megrendelni egy kéményseprő cégtől – szilárd tüzelőanyaggal való fűtés esetén évente, gázfűtést használóknak kétévente, a munkáért pedig díjat kell fizetniük. A társasházakba a kéményseprők hívás nélkül kimennek, a lakóknak a vizsgálatért nem kell fizetniük (kivéve, ha egy lakás valamely vállalkozás bejelentett telephelye). Szintén ingyenes a szolgáltatás a családi házban élő magánszemélyek számára, de szükség van időpontfoglalásra – tehát ha valaki úgy dönt, hogy a kémény rendszeres tisztíttatásával is gondoskodik biztonságáról, még azt is eldöntheti, mikor szeretné azt. Aki az online ügyintézést választja, a www.kemenysepres.hu honlapon előre megadhat két-három, kéményellenőrzésre megfelelő napot – ebben az esetben a kéményseprők telefonon felveszik az ügyféllel a kapcsolatot és közösen megállapodnak az ellenőrzés pontos dátumáról és idejéről. A katasztrófavédelem kéményseprői gyakran tájékoztató levelekkel járják végig a településeket. Ilyenkor lehetőséget biztosítanak az ellenőrzés azonnali elvégzésére is, de ennek igénybevétele ekkor sem kötelező. A kéményseprők célja a füstelvezető épségének, valamint a fűtésrendszer jó és biztonságos működésének ellenőrzése; az esetleges […]

további részletek

A bécsiek már többet gyalogolnak, mint amennyit...

A legtöbbet a 29 év alattiak és az egyetemisták gyalogolnak.

további részletek

Egyedülálló toborzó fesztiválon mutatkozik be a...

Legyen velünk kerek az életed! címmel toborzó fesztivált rendez az Auchan júliusban és augusztusban Sopronban. A családi- és gyerekprogramokkal színesített hétvégéken az áruházláncot mint munkáltatót is megismerhetik a helyiek. A fesztiválon az ősszel megnyíló áruház csapatába is lehet jelentkezni.

további részletek

Tízforrás Fesztivál 2018 Hegykő – Izgalmas kiál...

A Tízforrás Fesztivált és annak képzőművészeti eseményeinek sorát Schéner Mihály Kossuth-díjas festőművész kiállítása nyitja meg július 13-án, pénteken 18 órakor a Tornácos Ház galériájában.

további részletek

Tízforrás Fesztivál 2018 Hegykő – Ezer élmény vár

Péntektől tíz napon át koncertek, előadások, képzőművészeti kiállítások, szabadtéri filmvetítések, kézműves-foglalkozások, ökotúrák várják a közönséget a Tízforrás Fesztiválon.

további részletek

Tízforrás Fesztivál 2018 Hegykő – Ezer élmény vár

Péntektől tíz napon át koncertek, előadások, képzőművészeti kiállítások, szabadtéri filmvetítések, kézműves-foglalkozások, ökotúrák várják a közönséget a Tízforrás Fesztiválon.

további részletek