Sopron.info.hu

a(az) 2018. július 29. nap archívuma

Dr. Brenner Koloman lett a Jobbik újjáalakult s...

Mint ismeretes, a soproni választókerületben is megtörtént a Jobbik megújulása és megtisztulása, ennek záróakkordjaként a napokban újjáalakult a párt soproni alapszervezete is. A tagok egyhangú szavazással a Jobbik országgyűlési képviselőjét, Dr. Brenner Kolomant választották meg elnöknek.   fotó: Dr. Brenner Koloman a megválasztása utáni pillanatokban. Az új elnök megválasztása után Sopronban kifejtette: „Nagy örömömre szolgált, hogy olyan elszánt, a maguk szakmájában már bizonyított és tehetséges, szorgalmas tagokkal tudtuk a legerősebb ellenzéki párt soproni tagszervezetét újjáalapítani, akik teljes mértékben azonosulnak a Jobbik szociálisan érzékeny, nemzeti néppárti politikájával. Sopron megtelt, és többet érdemel: mint a polgári ellenállás pártja, ismét a törvények, a rend, és a hagyományok, a konzervatív és keresztény értékek alapján fogunk választható alternatívát nyújtani a régióban is. Erre nagy szükség van, hiszen a Fidesz álkeresztény és áldemokrata politikája lassan a teljes magyar társadalmat és közigazgatást, tudományt és művészeteket foglyul ejtette.” Dr. Brenner Koloman leszögezte, miután április 8-án, a legundorítóbb lejárató kampányok ellenére közel 10.000 ember szavazatát tudta elnyerni a soproni régióban, a második legerősebb politikai közösség vezetőjeként készül a párt új tagjaival és szimpatizánsaival együtt a jövő évi európai parlamenti, és önkormányzati választásokra. Előnyösnek tartja azt is, hogy mint országgyűlési képviselő, azonnal országos politikai szintre tudja vinni a soproni problémákat. […]

további részletek

Egy budapesti nő 10 évvel tovább él, mint egy n...

Nőttek a területi egyenlőtlenségek az elmúlt másfél évtizedben.

további részletek

Tűz ütött ki a soproni Alphapark egyik áruházában

Mintegy negyven négyzetméteren keletkezett tűz a soproni Alphapark egyik elektronikai szakáruházának raktárában és a közvetlenül mellette található húsz négyzetméteres lemezborítású hulladéktárolóban. Az Euronics szaküzletet és a környező helységeket ö…

további részletek

Tűz volt a soproni Alphaparkban, senki nem sérü...

Az Euronics raktárában és hulladéktárolójában keletkezett a tűz.

további részletek

Tűz az Euronics áruházban – videó

Vasárnap a déli órákban gyulladt ki a Győri úton az Euronics. A tűzeset során személyi sérülés nem történt. Mintegy negyven négyzetméteren keletkezett tűz a soproni Alphapark egyik elektronikai szakáruházának raktárában és a közvetlenül mellette található húsz négyzetméteres lemezborítású hulladéktárolóban. Az áruházat és a környező üzleteket ötven vásárló és dolgozó még a tűzoltó egységek kiérkezése előtt […]

további részletek

Jövő héten is tikkasztó hőség lesz

Augusztus első napjaiban is folytatódik a kánikula, többfelé 34 fok lehet, de zivatarok is lesznek.

további részletek

Tűz volt a soproni Alphaparkban, senki nem sérü...

Az Euronics raktárában és hulladéktárolójában keletkezett a tűz.

további részletek

Tűz volt a soproni Euronics-ben, senki nem sérü...

A helyszínre Sopronból, Csornáról, Kapuvárról, Győrből, Sárvárról és Szombathelyről érkeztek tűzoltók.

további részletek

A Fertő-tó különlegességének számító gólyatöcs ...

Olyan, akár egy kicsinyített gólya – leginkább így lehet jellemezni a gólyatöcsöt, amely nevét is onnét kapta, hogy első látásra akár a kémények királyának fiókája is lehetne. A szárnyast azonban nem csak ez teszi különlegessé – a madár mindmáig sok k…

további részletek

A balfi részönkormányzat nyáron sem pihen (képek)

A balfi részönkormányzat az idei nyáron azt a célt tűzte ki, hogy a településrészen található közterületi padokat lefesti és a törött léceket kicseréli, ezzel is szebbé és barátságosabbá téve a lakókörnyezetet.  Elsőként a szanatórium parkolójában levő…

további részletek