a(az) 2018. augusztus 2. nap archívuma
A Balatonról indulnak a világ első Electrojetje...
Az idei évben a Balaton mellől indul, kizárólag magyar mérnökök és fejlesztők munkájának köszönhetően, a Narke TheElectrojet sorozatgyártása. A NARKE TheElectrojet fejlesztéséről év elején már több helyen olvashattak az érdeklődők. Az akkor még Pannon Teslának titulált projekten, valamint a most debütáló, sorozatgyártásra kész terméken is látszik, hogy a NARKE, a vízi közlekedés generációváltásának egyik fontos szereplője lehet. Az ötlet néhány évvel ezelőtt pattant ki Tóthfalussy György és Rádi Péter fejéből. Mérnöki elkötelezettségük a tiszta energia iránt, valamint a fejlesztő csapatban oroszlánrészt vállaló, elektromos hajózás területén nagy tapasztalattal rendelkező, COMO elektromos yachtot megalkotó Juhász György és Réder Ákos páros együttműködése meghozta a várt eredményt. A csapat gyorsan bővült, ma már több mint 40-en dolgoznak a Narke fejlesztésén és a sorozatgyártás előkészítésén, külsős szakipari cégek, valamint saját szakemberek a Balatonvilágoson felépített fejlesztő és gyártó központban. Az Electrojet egy saját fejlesztésű, vízhűtéses, háromfázisú aszinkronmotort és egy Li-ion akkumulátor telepet rejt magában, amelyek átlagos használat mellett akár másfél órás üzemidőt és 55 km/h-s végsebességet biztosítanak. A Karbonszál erősítésű kompozit test rendkívül letisztult és kifinomult megjelenést kölcsönöz, ezt támogatja a személyre szabható okos kijelző, amelyről leolvasható többek között az UV-sugárzás mértéke, a töltöttségi szint, a megtett távolság, a kikötő távolsága, de még a bejövő hívásokat […]
Két és fél métert zuhant a magyar munkavállaló ...
Egy 50 éves magyar segédmunkás szenvedett súlyos munkahelyi balesetet szerdán reggel a szomszédos Ausztriában, egész pontosan a Soprontól 90 km-re található Burgauberg (Güssing körzet) településen található faépítő cégnél. – számol be a bvz.at. …
Bemutatjuk a Soproni Egyetem új kancellárját
Kinevezték a Soproni Egyetem új kancellárját.
Skala János a Soproni Egyetem új kancellárja
Kinevezték a Soproni Egyetem új kancellárját – Skala János, a GYSEV Cégcsoport stratégiai igazgatója 2018. augusztus elsejétől tölti be az egyetem működtetéséért felelős vezetői tisztséget. A Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerin…
Skala János a Soproni Egyetem új kancellárja
Kinevezték a Soproni Egyetem új kancellárját – Skala János, a GYSEV Cégcsoport stratégiai igazgatója 2018. augusztus elsejétől tölti be az egyetem működtetéséért felelős vezetői tisztséget. A Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerint az új kancellár 2021 júliusáig látja el feladatát. Skala János a Soproni Egyetem új kancellárja Skala János sokéves nagyvállalati felsővezetői tapasztalattal érkezik a Soproni Egyetem kancellári pozíciójába: 2012-től a GYSEV Zrt. vezérigazgató-helyettesi, 2013-tól egyben a GYSEV CARGO Zrt. vezérigazgatói teendőit látta el, 2017-től pedig a teljes cégcsoport stratégiai igazgatójaként felel a stratégiai irányvonalak meghatározásáért és a megvalósítás koordinálásáért. Szakmai pályafutása során több ponton is szoros kapcsolatban állt a Soproni Egyetem karaival, a cégcsoport és az intézmény hatékony együttműködésének köszönhetően duális képzéseket indítottak, gyakornoki programokat és ösztöndíjrendszert alakítottak ki. Skala János felsővezetői teendői mellett évek óta aktív szerepet vállal a helyi közösség életében is: felügyelőbizottsági elnöke a Soproni Városszépítő Egyesületnek, elnöke az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, és a Soproni Polgári Lövész Egyesületnek (SPLE). 2016-ban közreműködésével valósult meg az Egyetem, a SPLE és Sopron városa közötti stratégiai megállapodás, amelyet az egyetemi és városi sportélet fejlesztése, a sportlövészet népszerűsítése érdekében kötöttek egymással a felek. Skala János augusztustól az egyetem gazdasági, pénzügyi, kontrolling, belső ellenőrzési, számviteli, munkaügyi, jogi, igazgatási, informatikai tevékenységéért, […]
Felújítás miatt lesznek ideiglenes útlezárások ...
A soproni Villa sor és a Zárányi út útburkolat aszfaltozási munkái miatt deiglenes útlezárásokra lehet számítani.
Polgárőrök vitték haza az elkóborolt kutyát
Egy elkószált kutyának segítettek a Soproni Polgárőr Egyesület járőrei. Még szerda este a Sörházdombi úton lettek figyelmesek a négylábúra. A barátságos eb nyakörvén nem találtak azonosítót ami segíthetett volna felkutatni a gazdáját. …
Figyelem! Több helyen is útlezárások lesznek So...
A Strabag Általános Építő Kft. értesíti a tisztelt lakosságot hogy a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának a “Sopron közlekedési infrastruktúrájának felújítása és fejlesztése” tárgyú projektjének keretein belül megkezdi a Villa sor és a Zárányi út …
Ideiglenes útlezárások lesznek Sopronban
A Strabag Általános Építő Kft. értesíti a tisztelt lakosságot hogy a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának a “Sopron közlekedési infrastruktúrájának felújítása és fejlesztése” tárgyú projektjének keretein belül megkezdi a Villa sor és a Zárányi út …
Motorost és autóst is elcsíptek ittas vezetésér...
A Soproni Rendőrkapitányság két ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt indult nyomozásban fejezte be az ügy vizsgálatát.
Ittasan vezettek
A Soproni Rendőrkapitányság két ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt indult nyomozásban fejezte be az ügy vizsgálatát.
Magyarország egyik legszebb lánya a hétköznapokban
Doszkocs Dominika versenyét több cikkben követtük, most a döntő után, kipihenten beszélgettünk vele. “Egyszerű és közvetlen lánynak tartom magam” – kezdte a bemutatkozást Doszkocs Dominika, aki 19 éves, a Handler iskolában kozmetikusnak tanul, még két évig oda fog járni. “Kíváncsi természetű vagyok, és általában nem szeretem, ha sürgetnek.” Ez utóbbi kijelentésre még visszatérünk. Dominika már […]