a(az) 2018. szeptember 3. nap archívuma
Világjáró erőcsatárunk, várja az új kihívást
Légiósaink közül elsőként a rutinos, hosszú pályafutása során idegenlégiósként jó néhány országot megjárt Alan Wiggins érkezett meg Sopronba. Az erőcsatárnak úgy tűnik, nem esett nehezére beilleszkedni, igaz, ebben már több, mint 10 esztendőt és több kontinenst “átívelő” gyakorlata van – Jól tudjuk, hogy meglehetősen nehéz gyermekkorod volt? – Öt éves voltam, amikor édesapám meghalt. Édesanyám […]
Sporttörténelmi – magyar és egyben soproni – si...
A soproni Gulyás László és kutyája Able sporttörtenelmi sikert értek el az idei Lengyelországban rendezett EFC 2018 – Flyball Európa bajnokságon. A győzelmet Európa és Magyarország legjobb csapatának,a Jaw Beast tagjaként érték el, amely ráadásul új magyar csúcsot is futott (15,58sec). Érdekesség, hogy magyar csapat még sosem versenyzett a legmagasabb, azaz az 1-es divízióban, ahol ráadásul most első helyezést értek el, amivel a sportág abszolút Európa bajnokai lettek! Gulyás László és kutyája Able Hogy mi is az a Flyball? A flyball egy kutyás csapatsport. A versenyek során két csapat versenyez két egymással párhuzamos, 15-16 méter (51 láb) hosszú pályán, mindegyik csapat 4-4 kutyával dolgozik egy-egy futam során. Egymást váltva kell a kutyáknak egy 4 akadályból álló pályát teljesíteniük, illetve meg kell szerezniük a flyball gépből a labdát, amelyet vissza kell hozniuk a 4 akadályon át. A következő kutya abban a pillanatban léphet be a pályára, amint az előző átlépte a start-/célvonalat. A csapat 4 kutyájának hiba nélkül és a lehető legrövidebb idő alatt kell teljesítenie a feladatot. Ez a fantasztikus sport nem csak segít jobb összhangot kialakítani kutya és gazdája között, de növeli a kutyák egymás iránti toleranciáját, megtanulnak csapatban, egymás mellett dolgozni és közben levezethetik felesleges energiáikat is. […]

Bringát a korláthoz ne!
Azt hiszem, elég egyértelmű az a tábla, melyet a GYSEV pályaudvar mozgáskorlátozott feljáróján olvashat az arra járó tisztelt közlekedő. Eszerint kerékpárt a korláthoz támasztani tilos, ami logikus is, hiszen egyrészt pont előtte van az eredeti, fedetlen kerékpártároló, sok-sok kerékpártámasszal, másrészt hátrébb, a P+R parkoló mellett
Szétvált a bolthálózat
Biztos mindenkinek feltűnt, de nyár óta már nem Turzay & Németh élelmiszerüzleteket lehet találni Sopronban, illetve a Soproni járásban, hanem külön van Turzay, illetve külön van Németh. Információink szerint 5 üzletből lett Turzay Élelmiszer, illetve másik 5 üzletből lett Németh Élelmiszer. Hogy mi az oka
Hagyományőrző hétvégi búcsú lesz Bánfalván
A hagyományokat megőrző Bánfalváért Baráti Kör Egyesület 1998 óta szervezi, a régi szokások szerint ezt az ünnepet, amelyre az idén szeptember 8-9-én kerül sor.
Hagyományőrző bánfalvi hétvégére invitálják azo...
2018. szeptember 8-9-én – szombaton és vasárnap – kerül megrendezésre a hagyományőrző bánfalvi hétvége, ahol igazi tradicionális búcsúi hangulattal várják az érdeklődőket és a résztvevőket a Bánfalváért Baráti Kör tagjai, akik hosszú évek…
Ma állt a bíróság elé a “Sopronkőhidai Szkófild”!
Két és fél év fegyházbüntetésre ítélte a Soproni Járásbíróság első fokon azt a férfit, aki még januárban szökött meg a Sopronkőhidai Büntetés-végrehajtási Intézetből. Sopronkőhidai Fegyház és Börtön / Illusztráció / Fotó: Koszorú Mihály Havasiné Kulcsár Petra elmondta, hogy a J. I. névre hallgató elítélt – akit nem mellesleg korábban életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtottak – tavaly március óta gépkezelőként dolgozott a büntetés-végrehajtási intézet területén működő gyertyaüzemben. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi január 12-én rosszullétre hivatkozva többször is kiment a munkahelyéről a mosdóba, amikor az üzemnél az egyik alkalommal a késztermékeket szállító teherautóra felmászott és annak rakterében elrejtőzött és így jutott ki a büntetésvégrehajtási intézményből. Miután a szökést észlelték, a fegyintézet azonnal értesítette a járművezetőt, aki a teherautóval megállt. Ekkor a férfi kimászott a rejtekhelyet nyújtó kartondobozból és az addig általa rejtegetett civil ruhába átöltözve leugrott a járműről. A közeli kiskertekben és a temetőben bujkált addig, amíg elfogták. A bíróságon a férfi beismerte bűnösségét, és szökésének indokaként elmondta, hogy azért kísérelte meg a szökést, mert megtudta, hogy valaki a fiát fejbe verte egy baltával. Vallomása szerint haza akart menni, hogy “levágja annak a kezét”, aki kezet emelt a fiára. A bíróság nem vette figyelembe enyhítő körülményként ezt a védekezést, és […]
Visszatérő probléma: Ismét a víz az úr Sopronban!
Lassan már bátran mondhatjuk, hogy egy-egy komolyabb eső esetén amolyan “Kis-Velence” jelleget ölt a város, hiszen több helyen is komoly gondot okoz, hogy egyszerűen nem bírják elnyelni a víztömeget a helyi csatornák. Ez a probléma persze m…
Hatalmas eső zúdult Sopronra
Hatalmas eső zúdult Sopronra hétfő délután. A város több pontján nem tudta elvezetni a vizet a csatornarendszer. 20 perc alatt 20 milliméter eső esett le. A soproni hivatásos tűzoltókat 7 helyszínre riasztották. A Lackner Kristóf utcában egy üzlet pinc…
Azért szökött meg a rab a sopronkőhidai börtönb...
A férfi vallomása szerint haza akart menni, hogy ˝levágja annak a kezét˝, aki kezet emelt a fiára.
Teremedzések
2018. szeptember 4-én (kedd) leszünk teremben először. Ma (ma: 2018. szeptember 03.) a szabadtéri futóedzés a jelenlegi esőzés miatt elmarad! Ha bármi változás lesz az edzésidőpontokban, akkor itt lehet tájékozódni, de a héten az alábbiak szerint leszn…