a(az) 2018. szeptember 15. nap archívuma
Már az áramszolgáltatás is vezeték nélküli Sopr...
Néhány hónapja büszkén hirdeti a soproni Erdburger dűlőben az alábbi látványosság azt, hogy valóban fejlődik az ország, hiszen új dimenzióba lépett már az áramszolgáltatásunk is. Bizony itt a nyugati határszélen már nem csak az internet vezeték nélküli, hanem az áramszolgáltatás is, igaz még egy kicsit gigantikus az általunk csak “power router-nek” nevezett torony, no de ugye minden új innováció elindul valahogy. 😉 fotó: Töreki Tibor
Ismét őröl a Kárpáti Malom Sopronbánfalván – so...
A Kápráti család nyolc éve vásárolta vissza az épületet.
Újra őröl a Kárpáti malom Sopronbánfalván ( kép...
A Kárpáti Malom, vagy más néven erdei malom Sopronbánfalván található, amit valaha a Rák patak vize hajtott. A krónikák szerint valamikor az 1600-as évek közepén épült, amit aztán többször átépítettek és amelynek utolsó ilyen jellegű felújítása – a mestergerendán is szereplő dátum szerint – 1873-ban volt. A család tulajdonában lévő malmot 1949-ben leállították, működését beszüntették, de elkerülte a “kulákveszélyt” és nem államosították. Talán hihetetlen, de a malom berendezése teljes egészében megmaradt és védett ipari műemlékké lett nyilvánítva. A Kárpáti család nyolc éve vásárolta vissza az épületegyüttest a korábbi tulajdonosától, majd hatalmas energiát és munkát belefektetve felújította és újra üzembe helyezte, amelynek hivatalos átadóünnepségére 2018.09.15-én került sor, a Kulturális Örökség Napok programsorozat részeként. Dr. Kárpáti György tulajdonos a malom bejárata előtt / fotó: Leczovics Zsolt Dr. Kárpáti György, a malom tulajdonosa a helyszínen elmondta, hogy amikor visszakerült a család kezébe az épület kulcsa, nagyon szomorú látvány fogadta őket. A fa alkatrészek java elkorhadt, a fém alkatrészek rozsdásak voltak, mondhatni szinte reménytelennek tűnt az, hogy újra életet leheljenek az egykor szép napokat megélt üzembe. Szerencsére Kárpáti Györgynek közben sikerült megismerkednie Tamás Péter malomkutatóval, akinek a hobbija a régi vízimalmok felújítása, így elkezdődhetett a hosszadalmas és körültekintő munka, melynek során 500 köbméter törmeléket […]
Kilátó-napja a Károly-magaslaton
2018. szeptember 15-én 10.00 órakor került sor a “Kilátók Napja” ünnepségre Sopronban, amelynek hagyományosan a Károly-magaslati kilátó előtti tér adott otthont. Az ünnepségen – amely a Kulturális Örökségek Napjai rendezvénysorozat keretein belül való…
Forog a kerék, őröl a malom!
A Kárpáti család nyolc éve visszavásárolta akkori tulajdonosától Sopronbánfalván az egykori családi örökséget, majd megkezdte annak többlépcsős, körültekintő felújítását. Ennek a munkának az eredménye, hogy most már újra őröl a malom, amely a Kulturál…
A 82 éves kőkilátót ünnepelték a Károly magaslaton
A Károly-kilátót ünnepelték szombaton délelőtt. A nagy múltú Soproni Városszépítő Egyesület és a Tanulmányi Erdőgazdaság közös rendezvényén megemlékeztek azokról az elődökről, akiknek a kilátót köszönhetjük. Az esemény a Kulturális Örökségek Napjai pro…
Világbajnoki selejtező: bravúr a javából
Szinte végig kézben tartva a mérkőzést, ott tudott nyerni világbajnoki selejtezőt férfi válogatottunk a kvalifikációs mérkőzések második körének nyitányán, ahol sem az olaszoknak, sem a horvátoknak nem termett babér: Hollandiában Hollandia – Magyarország 59-74 (13-21, 21-20, 11-13, 14-20) Magyarország: GOVENS 7/3, VOJVODA 23/12, BENKE 7/3, Golomán 3/3, KELLER 6/3. Cs.: PERL 18/3 JUHOS 4, EILINGSFELD […]