a(az) 2018. szeptember 30. nap archívuma
Serdülő Bajnokság, Középházi Selejtező szakasz
Ostoros Károly Sportcsarnok (8900 Zalaegerszeg, Október 6. tér 16.)
13.00 Radobasket – Óbudai KA (LSKO-1015)
14.45 Soproni Darazsak – ZKTE (LSKO-1016)
Túra a RAX csúcsára
A Soproni Rendészeti Sportegyesülettel közösen túráztunk egy jót Ausztriában. Megcéloztuk a RAX csúcsát, amely 2007 méter magas. 1070 méterről indultunk neki a hegyoldalnak és 1800 méternél a Hüttében pihentünk egyet. Összesen 9 kilométeres lett a …
Bevette Egert a Sopron Balett
Sikerrel lépett fel a Sopron Balett VII. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon a hétvégén. A rangos eseményen először szerepelt csoport a leghűségesebb városból, Demcsák Ottó Lélekdobbanások című koreográfiája elnyerte a közönség tetszését….
Bevette Egert a Sopron Balett
Sikerrel lépett fel a Sopron Balett VII. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon a hétvégén.
Új gyülekezési törvény lép életbe Magyarországon!
2018. október 1-jével életbe lép az új gyülekezési törvény, amely az 1989-es jogszabályt váltja fel. A törvény szerint gyűlésnek azt kell tekinteni, amikor legalább két ember részvételével közügyben véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak. A gyűlés nyilvános, ha ahhoz bárki szabadon csatlakozhat. illusztráció / fotó: cyberpress.hu archívum – Leczovics Zsolt A gyűlést annak megtartását megelőzően legfeljebb három hónappal, és a felhívás előtt legalább 48 órával köteles bejelenteni a szervező az illetékes rendőrkapitányságnak. Ha a bejelentési határidő megtartása veszélyeztetné a gyűlés célját, a gyűlést az arra okot adó eseményt követően haladéktalanul, a felhívás megküldésével kell bejelenteni a rendőrségnél (sürgős gyűlés). Nem kell a gyűlést bejelenteni, ha a gyülekezés egy, azt közvetlenül megelőző indokból, tervezés és szervező nélkül alakul ki (spontán gyűlés). Ha azonos helyszínre és időpontra több gyűlést jelentenek be, és azok egyidejű megtartása nem lehetséges, az élvez elsőbbséget, amelyet a rendőrségnek korábban jelentettek be. A rendőrség megtilthatja a gyűlés megtartását, ha megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár. Megtiltják a gyűlést, ha például az diplomáciai mentességet élvező, Magyarországon tartózkodó személy vonatkozásában vállalt kötelezettség teljesítését akadályozza, vagy alkalmas arra, hogy […]
Szent Mihály napi búcsú
Sopron védőszentjének ünnepén idén is szentmisét és búcsút tartottak a Szent Mihály templomban és annak kertjében vasárnap délelőtt. A hagyomány jövőre a templom felújítása miatt megszakad, de a 2020-ra megszépülő gótikus épület felszentelését követően…
Lőveri családi ház érdemelte ki a Winkler Oszká...
A Lövész utca egyik családi házát találta érdemesnek a Városszépítő Egyesület Építészeti Szakbizottsága, hogy odaítélje a Winkler Oszkár emléktáblát. Az indoklás szerint, a modern épület megfelelően illeszkedik a Lőveri villák hagyományos építési stílu…
Busszal ütközött egy személyautó a Deák téren
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. szeptember 29-én 12 óra 5 perckor Sopronban. Egy 42 éves helybéli nő közlekedett személygépkocsival a Deák téren, a Mátyás király utca irányából az Erzsébet utca irányába. Az Erzsébet ut…
Megújul a Szent Mihály templom!
Szombaton egy olyan bejelentésre került sor, amely egy újabb mérföldkő a Modern Városok Program soproni megvalósításai közül, hiszen hamarosan megkezdődik a Szent Mihály templom felújítása.
fotó: cyberpress.hu archívum / Leczovics Zsolt
Hazánk másodi…
Idén is zúgtak és suhantak a traktorok Sopronho...
Idén ősszel is megrendezésre került – immár harmadik esztendeje – Sopronhorpácson a traktoros nap, aminek sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy rengeteg résztvevő érkezett a legkülönfélébb “csodajárgánnyal” a találkozóra, ahol a…
24 órás akcióban a polgárőrök és a rendőrök
24 órás akciót tartott a Soproni Polgárőrség a rendőrkapitánysággal közösen. Egy nap alatt közel 500 alkalommal került elő a szonda és 3 alkalommal jelzett ittasságot a sofőröknél. Emellett olyan autóst is megállítottak, aki eltiltás hatálya alatt veze…