Sopron.info.hu

Október 9-én helyezik örök nyugalomra Barna F. Máté domonkos szerzetest

  2018 okt 03 / #hírek

Máté atyától, aki Sopron szeretett, tisztelt és köztiszteletben álló polgára volt  2018. október 9-én kedden vehetnek búcsút a hívek és a barátok a soproni Szent Mihály Templomban a 11 óra 30-kor kezdődő gyászmise keretében, majd azt követően pedig végső útjára kísérhetik a soproni Szent Mihály Temetőben. A szentmisét és a temetési szertartást Dr. Veres András győri megyéspüspök vezeti. A Szent Domonkos Rend Magyar Tartományfőnöksége közleményét adjuk közre. NYUGODJÉK BÉKÉBEN! / fotó: cyberpress.hu archívum   A Szent Domonkos Rend Magyar Tartományfőnöksége, a soproni Domonkos Rendház, valamint a gyászoló család, megrendülve, de a boldog feltámadás reményében tudatja, hogy BARNA FERENC MÁTÉ OP életének 52., szerzetesi fogadalmas életének 27., papságának 21. évében, az Egyház szentségeivel megerősítve, 2018. október 1-jén hazatért a Mennyei Atya házába. Elhunyt testvérünkért engesztelő gyászmisét mutatunk be Sopronban 2018. október 9-én, kedden fél 12-kor a soproni Szent Mihály Templomban, majd pedig végső útjára kísérjük a soproni Szent Mihály Temetőben, a domonkosok kriptájához. A szentmisét és a temetési szertartást dr. Veres András győri megyéspüspök vezeti. Szeretett rendtestvérünk és rokonunk 1966. október 14-én született Szegeden egy hódmezővásárhelyi négy gyermekes család elsőszülött gyermekeként. Hódmezővásárhelyen ének-zene általános iskolába járt, középiskolás éveit szintén Hódmezővásárhelyen a Bethlen Gábor Gimnáziumban töltötte. 1985-ben érettségizett. Katonai szolgálata után a veszprémi vegyipari egyetemen folytatott […]


Világjáró Kórusbérlet a Kórus Spontánusszal

  2018 okt 03 / #hírek

A soproni Kórus Spontánusz izgalmas koncertkínálattal indítja útjára történetének első saját bérletsorozatát a 2018/2019-es évadban. A három hangversenyre szóló bérlettel zenei világutazásra invitálják a közönséget.


Korszerűsítik a távhővezetéket Sopronban

  2018 okt 03 / #hírek

Újakra cserélik a Jereván-lakótelepen az eredeti, még a nyolcvanas években lefektetett távhővezetéket. Jelenleg a melegvíz-csövek szerelését végzik a szakemberek.


150 millió forintból újul meg a várfal Sopronban – fotók

  2018 okt 03 / #hírek

Látványos szakaszukhoz érkeztek a soproni várfal és Várfalsétány megújításának kivitelezési munkálatai. A szakemberek jelenleg a Bástyagödörnél dolgoznak.


Pénteken Elefánt lesz a Búgócsigában!

  2018 okt 02 / #hírek

Augusztusban vonult a zenekar alkotótáborba, hogy megírja a jövő évre tervezett új lemez első dalát, amely a Micsoda címet kapta – ezt is el fogják játszani október 5-én Sopronban a Búgócsiga Akusztik Gardenben, 21:30 – tól.

Elefánt

Mozgalmas nyarat …