a(az) 2018. november 6. nap archívuma
A Magyar Idegenvezetők Egyesülete látogatott a ...
Az egyik legvonzóbb helyszínként tekint a szakma Eszterházára.
Újfajta diáksportfesztivál volt Beleden
2018. novemberében négy vidéki helyszínen kerül megrendezésre a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) új sportrendezvénye, a DO60 Diáksportfesztivál, amelyből november 6-án már le is zajlott az első rendezvény, mégpedig Beled településen. A továbbiakban november 8-án Nagybajom, november 12-én pedig Nagykanizsa és Kozármisleny alsótagozatos diákjai sportolhatnak majd együtt a közösségi és játékközpontú szemléletmód jegyében. Az új típusú sportrendezvényen az első és második évfolyamos tanulók készségfejlesztő ügyességi játékokon vesznek részt, a harmadikos és negyedikes gyerekek játékainak tematikája pedig a szivacskézilabda. A fesztivál típusú lebonyolítási rendszerben megvalósuló sporteseményeket az MDSZ kísérleti jelleggel teszteli az alsó tagozatos gyermekek körében, 2020-ig összesen 20 helyszínen. A DO60 Diáksportfesztiválok egyik alapja a multisport szemléletmód, melynek célja, hogy az egyes állomásokon megjelenő kisjátékokat kipróbálva a gyerekek mozgásműveltsége szélesedjen, alapvető mozgáskészségeik fejlődjenek, és minél többen minél több mozgásformával, sportjátékkal ismerkedjenek meg, biztonságos és motiváló pedagógiai környezetben. A szövetség hosszú távú célja, hogy a társas- és játékközpontú, azaz nem az eredményekre és a győzelemre összpontosító eseményeken és a mozgás élményén keresztül a gyerekek életébe beépüljön a legalább napi 60 percig tartó testmozgás igénye. Ez a közepes-erős intenzitású mozgásmennyiség az Egészségügyi Világszervezet, a WHO ajánlásának felel meg az 5-17 éves korosztályban. Az események az EFOP-3.2.10-16-2016-0001 jelű, Tehetséggondozás sport által. c kiemelt projektje […]
Krakkói galériába került a soproni színház plak...
Gál Krisztián a Jelenetek egy házasságból című előadáshoz készült plakátja bekerült a nagy presztízsű Dydo Poster Gallerybe.
Gulyás Lajos mártír református lelkipásztor eml...
„Istenem, adj lehetőséget a népemért való szolgálatra!” – Gulyás Lajos lelkipásztor élete és halála (1918-1957) címmel tartott előadást Erdős Kristóf a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatója a Soproni Kálvin Kör előadásán a nemzeti gyásznap …
VR the Spot – Virtuális valóság stúdió Sopronban
Íjászkodni, repülni a város felett, bejárni New York utcáit vagy akár zombik elől menekülni ugyanabban az teremben? Igen, 2018-ban már ez is lehetséges! Az ősszel nyitott meg a Magyarországon is egyedülálló szolgáltatást nyújtó VR the Spot virtuális stúdió Sopronban. Megnéztük! Szakadó esőről lépünk be a soproni Körházban található VR the Spot névre keresztelt virtuális valóság stúdióba. Pár perc múlva már közösen menekültünk zombik elől kies, sivatagos vidékeken, majd egy kicsit később már egy dzsungelben kellett az életünkért küzdenünk és bizony … no de ne is merüljünk bele a részletekbe, hiszen elmesélve nem ugyanaz, mint “átélve”. A lényeg talán annyi, hogy bárhova eljuthatunk, bármivé válhatunk percek alatt, hála a virtuális valóságnak, amely minden bizonnyal felülmúlja mindenki várakozását. “Ezt nem lehet szavakba önteni, ezt át kell élni!” Ez lett a szlogenünk, amit tulajdonképpen a vendégeinknek köszönhetünk. – mondja nekünk Nagy Benedek a stúdió megálmodója., majd hozzáteszi: Általában az első pár perc után mindenki ugyanezt a mondatot harsogja itt, aminek nagyon örülünk, hiszen a játékosok visszaigazolása a leghitelesebb. No persze a mai világban már szinte mindenki hallott erről a technológiáról vagy látott videókat róla, de azért itt a valóságban kipróbálni egy teljesen új élmény és persze dimenzió, amit valóban át kell élni. A […]
Jelentkezz alsós csoportjainkba kosarazni!
Az őszi szünet után az előkészítő csoportjainkban is újraindultak az edzések. A csoportokba év közben is lehet jelentkezni! Aki kipróbálná szeretett sportágunkat, keresse edzőinket, vagy érdeklődjön a Sportirodán (Novomatic Aréna, Lackner K. u. 48., Tel.: 99/312-250). A foglalkozásokkal kiváltható két kötelezően előírt iskolai testnevelés óra, melyről igazolást adunk! Ha még nem jársz iskolába, akkor is […]
Idegenvezetők előtt tárult ki a fertődi Esterhá...
Az egyik legvonzóbb helyszínként tekint a szakma Eszterházára – A Magyar Idegenvezetők Egyesülete látogatott a fertődi Esterházy-kastélyba
Szombaton nem lesz ügyfélfogadás a Városházán
Mutatjuk, hogy Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának munkarendje a november 2-i munkanap áthelyezés miatt hogyan alakul.
Újra igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási t...
Ismét igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás, november végéig. A szőlőültetvények áttelepítése és fajtaváltása mellett ez év őszétől lehetőség nyílik a meglévő szőlőültetvények támberendezéseinek megújítására is, a támogatást a Szőlő-bor ne…