a(az) 2018. december 21. nap archívuma
Egyetemi gyűjtés Karácsony alkalmából
Ritka betegségben szenvedőket és családjukat támogatták a gyűjtéssel. A Soproni Egyetemen létrejött a Nyugat-Dunántúli Ritka Betegség Szervezet, melynek vezetője Dr. Kovács Gábor molekuláris genetikus, az egyetem kutatója. A szervezet célja, hogy segítse a ritka betegségben szenvedőket és családjukat. Első helyi megmozdulásukként hagyományteremtő szándékkal karácsony előtt gyűjtést indítottak. Kollégák, barátok és helyi cégek támogatásával összegyűlt jelentős […]
Egy tábla csokival a beteg gyermekekért!
Akadémiánk is csatlakozott a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány felhívásához, mely Karácsony alkalmából csokigyűjtést szervezett beteg gyermekeknek.
A csokoládék mellé üzeneteket, jókívánságokat is elhelyeztünk a leukémiás és daganatos gyermeke…
Negyven év után avattak újra intézményt Ágfalván
Ágfalván hatvan olyan kisgyerek él, aki még nem töltötte be a harmadik életévét. A településen negyvenmillió forintos kormányzati támogatásból kétcsoportos mini bölcsődét avattak pénteken.
Kulcsfontosságú találkozó a kupaszereplésért
Holnap délután 18 órakor kezdetét veszi az “év végi hármasugrás”, hiszen az esztendő utolsó bő egy hetében, három mérkőzés vár csapatunkra. Ezek közül az első “ugrás”, a szombaton 18 órától kezdődő találkozó, amikor a DEAC gárdáját fogadja Sabáli Balázs legénysége Csapatunk, ahogy a debreceni gárda is, 5-5 győzelemmel és vereséggel áll a bajnoki tabellán. Mi […]
Köszönjük hogy olvastok minket, ti vagytok a ke...
Az év végi ünnepek előtt kis csapatunk is összedugja mindig a buksiját és kicsit nosztalgiázva gondol vissza az elmúlt esztendőre, amikor is a csapat sztorizgat és csemegézget is a tudósítások illetve az írások között és bizony előkerülnek azok a fotó…
312 óra közmunkára ítélték a Kossuth téri zász...
A fővárosi tüntetések kapcsán több rongálás is történt, amelyek közül az egyikben egy soproni férfi is érintett volt. Mint az mi is megírtuk T. Krisztián a keddi Kossuth téri túlóratörvény elleni tüntetésen fújta rá a zászlótartó rúdra, hogy SZTRÁJK!, akit aztán letartoztattak és amely ügyet ma már a Pesti Központi Kerületi Bíróság gyorsított eljárásban tárgyalta is. kép forrása: index.hu A hvg.hu beszámolója szerint a tárgyaláson kiderült, hogy T. Krisztián kedden fél 8 körül lépett a zászlórúdhoz és 80 centis betűkkel fújta fel a feliratot, vízbázisú festékszóróval. A vádirat szerint ezzel 27.178 forintos kárt okozott, amit a Belváros-Lipótváros Városüzemeltetés munkatársai távolították el 21.400 forint + Áfa költségben. Az ügyész azzal érvelt, hogy a graffitizés bűncselekmény volt valamint kiemelte, hogy a jogalkotó az elszaporodott graffitizés miatt ezért változtatott a jogszabályokon korábban valamint meglátása szerint ez a cselekedet a társadalomra is veszélyes volt. T. Krisztián szerint – és ügyvédje szerint is, akit a TASZ biztosított számára – ez a festés csupán politikai véleménynyilvánítás volt, tehát nem bűncselekmény. A bíróság szerint azonban ez bűncselekménynek minősített tett volt, így akként is kezelte és hirdette ki a büntetést. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottat 312 óra közérdekű munka elvégzésére ítélte, fizikai munkakörben. […]
Országos pályázatot nyert a fertőbozi szerző műve
Németh László Fertőborzról szóló, „A világ közepe” című könyve 70 mű közül diadalmaskodott a Honismereti Szövetség országos honismereti és helytörténeti pályázatán.
Ezeket jó ha tudod ha tüntetésre mész!
Eljött az ideje, hogy kapjon a nép egy kis iránymutatás, hogy egy bejelentett demonstráción vagy tüntetésen melyek azok a dolgok melyekkel élhetnek a résztvevők és melyek azok amik erősen nem javasoltak illetve egész pontosan tiltottak. Minden bizonnya…
Így közlekednek a buszok Sopronban az ünnepek a...
Megmutatjuk, hogyan közlekednek a helyi járatos buszok Sopronban december 22-e és január 2-a között!
Meghitt gyertyagyújtás lesz a Jereván lakótelep...
Advent 4. vasárnapján gyertyagyújtásra várják az ünnepre készülőket a
Jereván lakótelepen
Kétszintes korcsolyapálya nyílik a bécsi Városh...
2019. január 18-án nyitja meg kapuit az immáron 9.000 négyzetméterre bővített Bécsi Jégálom (Wiener Eistraum). A varázslatos hangulatú jégpálya újdonsága, hogy idén először két szinten korizhatnak a téli sportok kedvelői. Bár a bécsi Városháza és a Burgtheater előtti csodálatos helyszínen elterülő Bécsi Jégálom már tavaly is majdnem kétszeresére bővített területen várta a korizás szerelmeseit, úgy tűnik, idén ezt is tudták fokozni. Az összterületet további 500 négyzetméterrel növelték, nem is akárhogyan: január 18-án megnyitják ugyanis a korcsolyapálya “Sky Rink” névre keresztelt második szintjét is, így először 2019-ben lesz lehetőség arra, hogy két szinten korizhassunk. A “Sky Rink” jégteraszt egy 120 méter hosszú rámpán keresztül közelíthetjük majd meg, kialakításához pedig a Városháza előtti tér természetes lejtőjét használták. “A Jégálom már most is egy sikertörténet, az új Sky Rink pedig annak a jele, hogy folyamatosan fejlődik”, mondta a bécsi polgármester, Michael Ludwig, aki a koripálya gazdasági jelentőségét is hangsúlyozta. Az új jégterasz ugyanis még több turistát csábíthat az osztrák fővárosba. A bécsiek már 25 éve korcsolyázhatnak a bécsi Városháza előtt kedvező áron, Bécsnek ugyanis fontos, hogy a városlakók olcsón juthassanak városi sportlehetőségekhez. 2019-ben a korcsolyázáson kívül nyolc curling pálya és széles gasztronómiai kínálat is várja az idelátogatókat január 18. és március 31. […]