Sopron.info.hu

a(az) 2018. december 28. nap archívuma

Fertő tó: Kiírták a pályázatot, hamarosan jöhet...

Megjelent az első felhívás a Közbeszerzési Értesítőben a Fertő tavi vízitelep első ütemének fejlesztésére. – szúrta ki és közölte honlapján a hvg.hu.  Mint írják, és ahogy a korábban mi is beszámoltunk róla, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése még 2017-ben fogadta el a Fertő tavi Vízitelep fejlesztését lehetővé tevő Szabályozási Tervet és Helyi Építési Szabályzatot, illetve járult ahhoz, hogy a Modern Városok Program keretében, a Fertő tó partján, új strand, vízi játszótér, parkolók, szálloda és kemping, étterem, sportpályák és új kikötők is épülhetnek a közeljövőben. Most egy új fejezetéhez érkezett az ide vonatkozó program, hiszen a kivitelezők  2019. január 31-ig pályázhatnak az első ütemnek is nevezhető előkészítő munkálatok elvégzésére, ami azt is jelenti amennyiben sikeres lesz valamelyik pályázat, akkor hamarosan a munkagépek vehetik birtokba a területet. A hvg.hu információi szerint a tűzvész után  megmaradt cölöpházak is elbontásra kerülnek, amivel kapcsolatban a lap azonban úgy tudja , hogy a tulajdonosaik perre mennek. Próbáltunk az ép épületek elbontásaira vonatkozó, szabadon hozzáférhető dokumentumot, határozatot keresni mi is, azonban nem találtunk, így mi úgy tudjuk hogy egyelőre csak amolyan építési tilalom van hatályban, azaz a leégettek helyén nem épülhetnek újak.  A Fertő tavi teljes strandfelújítási programot egyébként hazai forrásból finanszírozzák, ami egy több mint 30 milliárd forintos […]

további részletek

Nem marad hazánk tüntetések nélkül 2019-ben sem!

Már több mint 500-an adták országszerte a nevüket a rabszolgatörvény ellen, az általános sztrájkért! – olvasható a közelmúltban létrehozott eseménybeharangozón  az “Általános Sztrájk” illetve az “Országos tüntetés a rabszolgatör…

további részletek

Kínába utazik a Mozart-zenekar, melynek a sopro...

Az országban elsőként, 1829-ben alapított Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, Kóczán Péter az 1986-ban létrehozott bécsi Mozart Orchesternek is tagja. Ez utóbbi művészeti együttes muzsikusai korabeli öltözékben és korhű hangsze…

további részletek

Civitas Fidelissima díjjal tüntették ki Abdai G...

Civitas Fidelissima díjjal ismerték el Abdai Géza – korábbi alpolgármester – Sopron városáért, nemzetközi hírnevének növeléséért, fejlődéséért végzett kiemelkedő tevékenységét.

további részletek

Lakat kerül a soproni Fogas étteremre

Év végén búcsút int Dezső Viktor bérleményétől, a Fogas étteremnek. A soproni belvárosban a Rondella étterem után most egy újabb vendéglátóhely ajtajára kerül lakat.

további részletek

Vallásgyalázási ügy sérelemdíjából alkotott szo...

A fertőszentmiklósi templomba érkezett a „Meg nem született gyermekek” című vándorszobor. Az aprószentekre emlékezve mond ünnepi szentmisét Simonics Péter plébános atya december 29-én, szombaton 18 órai kezdettel.

további részletek

M85-ös fejlemények – Földhalmok és erdőirtások ...

Sopron vonzáskörzetében egyre gyarapodnak a földhalmok és az erdőirtások – előkészületek zajlanak az M85-ös gyorsforgalmi út létrehozására.

további részletek

Közel 10 évnyi pereskedés után jutottak megálla...

A 2018. december 20-án megkötött megegyezés értelmében Burgenland tartomány 2021-ig bezárólag – több részletben – összesen 6,875 millió euró kártérítés megfizetését vállalta az Esterházy-csoport részére, illetve a megállapodás alapján további jelentős …

további részletek

Hát ennyi a Boldog Új Év ?

Szilveszterkor forint százmilliókat lövünk a levegőbe és háziállatok ezreinek keserítjük meg az életét. Vajon jól van -e ez így? Valószínűleg nem, mivel ezeknek a mulatságoknak a hátteréből a legfontosabb, ami hiányzik a hagyomány. Más népeknél évszáza…

további részletek

U12B évzáró családi kosarazás

A VasVillában tartotta családi sportolással egybekötött óév búcsúztatóját U12B csapatunk, melyről képes beszámolónkat láthatják. Fotó: Palkovits Tamás Tovább a galériához >>>

további részletek

A Balkán Kupa MVP-je: Pfeiffer Virág

Riport a mindössze 14 éves Pfeiffer Virággal, aki az U16-os válogatott tagjaként kiérdemelte a 2018-as Balkán Kupa Legjobb Játékosának járó elismerést.

további részletek

Így vigyázzunk a kutyáinkra Szilveszterkor!

Ismét nyakunkon a Szilveszter. Ami sok embernek jó szórakozásnak tűnhet, az állatoknak egyenlő a rettegéssel. Ebben az időszakban tűnik el a legtöbb kedvenc Sopron környékén, és nagyon sokan elő se kerülnek. Mit tehetünk meg annak érdekében, hogy ez mi…

további részletek