a(az) 2019. január 14. nap archívuma
Kisebb tűz volt egy soproni edzőteremben
A város hivatásos tűzoltóinak kiérkezése előtt az ott dolgozók eloltották a lángokat.
Kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett a ...
A magyar kormány Marianne Thyssen foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztoshoz fordult, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást Ausztria ellen az új osztrák családtámogatási szabályozás miatt – közölte az Igazságügyi Minisz…
Sokszázan ipar(os)kodtak a Lisztben
A szervezők is „iparkodtak”, hogy az idei első családi napon vonzó programokkal várják a soproniakat. 21 szakma mutatkozott be egyetlen délután a Liszt Ferenc Kulturális Központ két emeletén: az iparosok mellett 2 szakközépiskola is segítette a rendezvényt. fotó: Szalay Károly – Pro Kultúra Sopron Olyan volt, mintha egy családi pályaválasztó délután lett volna, hiszen kicsik és nagyobbak, gyerekek és szülők együtt ismerkedtek a különféle hivatásokkal. Itt nemcsak meg lehetett, hanem meg is kellett fogni a szerszámokat, mindent ki lehetett próbálni, sőt: volt olyan munkafázis, aminek a „gyümölcsét” meg is tudták kóstolni az érdeklődők. Az idei Ipar(os)kodó elnevezésű családi napon a Handler és a Roth iskola tanárai, szakoktatói és diákjai is bejelentkeztek: többek között az asztalos, a virágkötő, a fodrász, a női szabó és a kozmetikus hivatást mutatták meg az érdeklődőknek. A legnagyobb sikere (és hangja) az ács szakmának volt – nem véletlenül. A Handlerben évek óta nagy gondot fordítanak, hogy az ács osztályok megteljenek, hiszen ez országosan, sőt európai szinten is hiányszakmának mutatkozik. Ezen a délutánon sokan kipróbálhatták, mit is jelent a magasban dolgozni és tetőszerkezetet ácsolni, hogy lesz-e belőlük ács, talán 10 év múlva kiderül. Hasonló céllal jött a családi napra a Sáli Parketta Kft. is, hiszen náluk is […]
Több százan ipar(os)kodtak a soproni Liszt Fere...
A szervezők is „iparkodtak”, hogy az idei első családi napon vonzó programokkal várják a soproniakat. 21 szakma mutatkozott be egyetlen délután a Liszt Ferenc Kulturális Központ két emeletén: az iparosok mellett 2 szakközépiskola is segítette a rendezv…
Együttműködés: PVSK – SSI KA – Darazsak KA
A folyamatos egyeztetéseknek, tárgyalásoknak köszönhetően együttműködés jött létre a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia és a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia, valamint a Soproni Darazsak Akadémia között. A PVSK-nál 2012/13-as szezonban bevezetett …
A nagyvárosi iskolákban tankertet hoznak létre
Országos iskolakert-fejlesztési programot indít januárban az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara saját iskolakert kezdeményezéseik összehangolásaként – közölte az Agrár…
A doni áttörés áldozataira emlékezett Sopron
A doni áttörés 76. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést hétfőn Sopronban. Az eseményen Németh Csaba Károly honvéd százados mondott, aki kiemelte: hőseink példaértékű hitéből, hazaszeretetéből kell erőt, bátorságot merítenünk a jelen és a jövő…
Veretlenül pipálták ki az alsóházat!
2019.01.12. Serdülő bajnokság alsóház 4. forduló, Észak-Nyugat, Oroszlány Soproni Darazsak Akadémia “B” – OSE Oroszlánykák 132-41 (36-14, 41-4, 27-18, 28-5) SDA: Grubits 18, Kovács 3, Novotnik 23, Hipságh V. 11, Egresits V. 10, Egresits R. 14, Cser P. 25, Rokob 10, Székedy 9, Pallag 9, Szőke L. – Soproni Darazsak Akadémia “B” – DKKA “B” […]
Közel ötvenmillió forintot csalt ki egy soproni...
Jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy nő ellen, aki két év alatt összesen 48 millió forintot csalt ki egy győri férfitól – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei…
Mindkét fordulóban a negyeddöntő jelentette a v...
B33 Felnőtt Férfi Bajnokság – 6. forduló 2019. január 13. – Budapest, Tüskecsarnok Csoportmérkőzések 10.20 HOYA Veszprém – SMAFC 21:13 SMAFC: Pongrácz Levente 10, Vass Áron 2, Gottlieb Mátyás 1 11.00 Nagykőrösi Sólymok – SMAFC 16:18 SMAFC: Vass Áron 8, Pongrácz Levente 7, Gottlieb Mátyás 3 Negyeddöntő 12.20 Újpest MT – SMAFC 21:8 SMAFC: Pongrácz tovább →
Ittasan vezetett
A Soproni Rendőrkapitányság befejezte egy helyi férfi ellen indult ügy vizsgálatát.
Jó leckét kaptunk! (U14A)
Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság – Országos Főtábla – 1. forduló – D csoport Részletek >>> Dávid Kornél KA/A – Soproni Sportiskola KA/A 104:56 (31:23, 17:14, 24:14, 32:5) 2019.01.12. (szombat), 12.45 – Dombóvár, DVMSE Sportcsarnok SSI KA/A: Ku…