Sopron.info.hu

a(az) 2019. február hónap archívuma

Felszólítást kaptak a garázstulajdonosok az O1G...

A leghűségesebb városból kapott olvasói levelet a 444.hu, mégpedig egy olyan témában, amit anno Simicska Lajos öntött szavakba és tárt a nyilvánosság elé és ami aztán azóta is felbukkanik minden ellenzéki rendezvényen és falfirka formájában és több közterületen is, sőt mondhatni logó formájában az ellenzéki tüntetések egyik elmaradhatatlan kiegészítőjévé is vált.  No de visszakanyarodva a mostani történethez illetve arra amiről konkrétan a portálnak küldött levél szól az nem más, mint hogy Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata felszólítást postázott a napokban a garázstulajdonosoknak, hogy az obszcén feliratot tüntessék el vagy pedig önkormányzati hatáskörben kerül eltüntetésere természetesen utólag számlázva az érintetteknek. A dolog érdekessége számunkra egyébként az, hogy az említett garázsfalra ez a műalkotás a mi felfedezésünk szerint már 2017.10. 12-én került fel és azóta “rémisztgeti” a közlekedőket, amiről ITT SZÁMOLTUNK BE, de csak most lassan másfél év után lett zavaró tényező. Na de ahogy a mondás is tartja “Jobb később mint soha!” alapon nincs is ezzel gond, inkább talán csak annyi hogy miért azoknak kell ezt a feliratot önköltségi áron eltüntetni akik teljesen vétlenek az ügyben, hiszen nem tehetnek semmiről, maximum arról hogy rosszkor van, rossz helyen a garázsuk. Érdekes dolog ez, de persze mindenki döntse el maga, hogy ez így […]

további részletek

Félévi értékelés – interjú Molnár Józseffel

Az évad első felének végén Molnár József vezetőedzőt kérdeztük, hogyan is áll SMAFC csapatunk.   Eltelt az évad első fele. Hogyan értékelné? „Kétarcú csapat vagyunk. Az idegenbeli mérkőzéseken szinte mindig esélytelenül léptünk pályára, hazai pályán viszont minden csapatnak méltó ellenfelei voltunk. Volt négy olyan mérkőzésünk, amelyeket minimális különbséggel veszítettünk csak el. Ha ezeken jobban koncentrálunk tovább →

további részletek

Nem lesz munkaszüneti nap Nagypéntek Ausztriában

A kormány február 26-án úgy döntött, hogy a Nagypéntek a továbbiakban nem lesz munkaszüneti nap.

további részletek

Ikonikus művészek érkeznek Fertődre!

Kastélykoncertek Eszterházán: Inspiráció és tévedhetetlen tudás, földön járás és varázslat. A fertődi Esterházy-kastély 2019-es koncertévadának nyitókoncertje nagy szenzációt ígér, hiszen március 8-án két ikonikus, mondhatnánk “világklasszis” előadóművész látogat ismét a régióba: Frankl Péter és Perényi Miklós. Olyan kivételes esemény ez, amely a világ bármely hangversenytermében piros betűs ünnepnek számít. A két művész-legenda előtt a Zeneakadémia […]

további részletek

Jr. NBA – Sacramento Kings (Hunyadi) – 4. forduló

Jr. NBA Hungary – Sacramento Kings (Hunyadi) – 4. forduló Sacramento Kings (Hunyadi) – Golden State Warrirors (Mindszenty) 99:37 (28:9, 23:9, 33:9, 15:10) 2019.02.27. (szerda), 11.00 – Sopron, Hunyadi János Általános Iskola Sacramento Kings (Hunya…

további részletek

Tartalékos csapattal szenvedtünk vereséget (NB ...

NB I. B – Zöld csoport – 22. forduló Alba Fehérvár – SMAFC 81:48 (16:7, 18:8, 24:24, 23:9) 2019. március 3. (vasárnap), 15.00 – Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok Részletek >>> SMAFC: Soós 7/3, Garab D. 2, Füzi 21/6, Tukovits 2, Kovács B. 12. Cserék: Karsai 2, Pongrácz 2, Kovács M., Gottlieb, Vass. Molnár József (beszámoló): „Három poszton lukasak tovább →

további részletek

Az első percek mentalitása döntött (U20)

NB I. B – Zöld csoport, Fiú U20 – 22. forduló Budaörsi DSE U20 – SMAFC U20 84:53 (32:4, 15:9, 21:21, 16:19) 2019. március 3. (vasárnap), 12.30 – Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok Részletek >>> SMAFC U20: Demcsik 2, Kovács M. 14, Gottlieb, Garab, Karsai 5. Cserék: Vass, Pongrácz 27/3, Kertész 5/3 Farkas Dávid (beszámoló): „Az első negyedről mindenki jobban tovább →

további részletek

Bagatell Barangoló – az Esterházyak nyomában

Az Esterházy család örökségével ismerkedtek a turizmus szakos diákok. Pápát és Gannát – a még meglévő grófi ághoz kapcsolódó Esterházy kastélyokat – keresték fel turizmus szakos középiskolás fertődi diákok az Eszterháza Kulturális Kutató-, és Fesztiválközpont szervezésében. Az Esterházy család öröksége, az Esterházy család szerteágazó gyökerei, igen kiterjedt családfája – hercegi ág, grófi ág – izgalmas […]

további részletek

Barátság, edzés, karate

A lengyel-magyar barátság jegyében edződtek a karatésok Sopronban. A Shotokan Tigrisek SE a Waclaw Felczak Alapítvány támogatásának segítségével 2019. február 22-24. között rendezte meg a Barátság Kupát és edzőtábort, amelynek elsődleges célja a lengyel-magyar barátság erősítése volt. A pénteki napon közel 100 karatés érkezett városunkba Lengyelországból és Magyarország több városából, akik közül több mint 60-an […]

további részletek

ESTÖRI – Döntőben a Széchenyi!

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szoríthatunk soproni fiatalokért az ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny döntőjében. Két napon át, február 21-én és 22-én tizennégy vidéki (Békéscsaba, Cegléd, Debrecen, Győr, Kaposvár, Nagykanizsa, Nemesvámos, Pécs, Ráckeve, Sárospatak, Sopron, Székesfehérvár), három határon túli (Kassa, Nagyszalonta, Révkomárom), valamint hat budapesti középiskola összesen harminc, háromfős csapata – kilencedik és tizedik osztályos […]

további részletek

Vidám gyermekkoncert a fertődi Esterházy-kastél...

Nagy sikerű, teltházas koncerten szórakoztak a legkisebbek a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínházában. Nagyszerű, vidám történetet élhettek meg együtt a gyerekek Gubás Gabi koncertjén Eszterházán, amelynek tanulsága is volt: hogy jobb adni, mint kapni. A különleges hangulatú Marionettszínházat ezúttal a gyerekkoncerten móka, énekszó, taps és nevetés töltötte be a sikeres rendezvényen. A kastélyban a felnőtteknek szóló színvonalas […]

további részletek

Vidám gyermekkoncert a fertődi Esterházy-kastél...

Nagysikerű, teltházas koncerten szórakoztak a legkisebbek a fertődi Esterházy-kastély
Marionettszínházában.

további részletek