Sopron.info.hu

a(az) 2019. április 8. nap archívuma

Százharmincöt éve bort kortyolt a Kaiser Sopronban

Két napig Sopron vendége volt 1884 májusában Ferenc József császár. Jóízűen megivott egy-egy pohár soproni és ruszti bort azután jótékonykodott. Összesen 10 ezer 186 forintot hagyott itt a városban, ami akkoriban tetemes összegnek számított. Adott a sz…

további részletek

A kempteni diákokat fogadták a városházán

Idén is ellátogattak Sopronba a kempteni Hildegardis Gimnázium diákjai, pedagógusai. A német testvérvárosból érkező képviselet köszöntésére és fogadására hétfőn került sor a városháza nagytermében.

további részletek

Lackneros edzőmeccs (U11)

2019. április 8-án a Sportiskolás Farkasok (Lackner) rendkívül hasznos edzőmérkőzést játszott a Szorgos Darazsak csapatával. Csátaljayné Áder Patrícia: „A sportszerű mérkőzésen nem az eredményen, hanem a gyakorláson volt a fő hangsúly. Köszönjük a lehe…

további részletek

Sopron fejlődésével ismerkedtek a nyugdíjasok

Mi teszi ki Sopron költségvetésének zömét? Hogyan fejlődik a város? Mik biztosítják településünk alappilléreit? A hétfői ülés keretében választ kaphattak egyebek mellett ezekre a kérdésekre is a Soproni Lővéri Nyugdíjas Klub tagjai….

további részletek

A győzelemhez védekezni is kell (U14B)

Nemzeti Fiú Regionális Serdülő Bajnokság – IV. forduló – Észak-nyugati régió A csoport Soproni Sportiskola/B – Böjtös-Bau Ricsilla 59:58 (15:14, 15:15, 11:10, 18:19) 2019.04.07. (vasárnap), 12.00 – Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium Részletek >&…

további részletek

Jelentős előrelépés – némi szerencsével

A tavalyi playout-dráma után idén – az alapszakasz szintén drámai befejezésével – elkerülte csapatunk az alsóházat, és a középszakaszban a középházban folytatja. Együttesünk úgy áll a 10. helyen, hogy egyetlen győzelemre van a 6. pozíciótól. Vezetőedzőnkkel, Sabáli Balázzsal értékeltük az alapszakaszt – Azok után, hogy tavaly a playout párharcban maradtunk bent, most elkerültük az alsóházat […]

további részletek

Új közvilágítást kapott a Tóth Antal utca Sopro...

A korábban sötét utca, ahol kerékpárút is fut, és játszótér is van, most modern világítást kapott.

további részletek

Több mint 10 lámpatest került ki a Tóth Antal u...

Több mint 10 lámpatest került ki a Tóth Antal utcába önkormányzati forrásból. A közvilágítás fejlesztése azonban itt nem áll meg. A szakemberek folyamatosan felmérik Sopronban a közvilágítás hálózatát és ahol szükséges, ott fejlesztésekbe kezdenek. …

további részletek

Immár hagyományos Oviolimpia (ovikosár, kosárpa...

2019. április 6-án rendeztük meg – közösen a Soproni Darazsak Akadémiával – az immár hagyományosnak tekinthető tavasz/nyuszi-váró bajnokságunkat. Sokan eljöttek és a képek tanúsága szerint nagyon jól érezték magukat! Ovikosár Fotó: Palkovits Tamás Tová…

további részletek

Már közvetlenül is elérhető a Soproni Vízmű

Mutatjuk a telefonszámot.

további részletek

4 EB kvóta a Castrumnak a karate Európa Bajnoks...

Április első szombatján fehér ruhás karatésok vették birtokba a Veszprémi Arénát. 60 egyesület közel 600 versenyzője nevezett az idei Kyokushin karate Diákolimpia döntőjére, mely a bajnoki címen túl a prágai Shinkyokushin karate Európa Bajnokság induló…

további részletek

Bécsben áprilisban kezdődik a nyár

Alig köszöntött be a várva várt tavasz, Bécsben máris beindult a teraszszezon. A sörözők és kávéházak megnyitották kerthelyiségeiket, a Donaukanal partján pedig már nyugágyakkal és napozószékekkel várják a koktélozni vágyókat.

további részletek