Sopron.info.hu

a(az) 2019. május 6. nap archívuma

MSZP: Magyarország a szélsőjobboldal felé tolódik!

Lakossági találkozót tartott hétfőn a soproni Várkerületen Dr. Ujhelyi István, Európa Parlamenti képviselő és a jelenlegi kampányidőszakban így képviselőjelölt is egyben,  valamint Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja. A lakossági találkozó közben tartott sajtótájékoztatón Bárány Balázs hangsúlyozta, hogy az elmúlt hetek rámutattak arra, hogy Orbán Viktor és egyben pártja a FIDESZ is egyre jobban távolodik az európai politikai központi iránytól és egyre inkább a szélsőjobboldali poltika felé tolja képviseletét és ezáltal hazánkat is. A politikus elmondása szerint ezt az álláspontot igazolja az is, hogy a Néppártból felfüggesztett FIDESZ első embere, Magyarország miniszterelnöke a közelmúltban Budapesten fogadta  Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettest illetve Bécsben találkozott a Heinz-Christian Stracheval, Ausztria alkancellárjával, aki nem mellesleg a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke is és mindezek mellett meghívást kapott Marine Le Pentől is, aki a francia – szintén – szélsőjobboldali Nemzeti Gyűlés elnöke. Erre a szélsőjobboldalra felé tolódásra is kíván alternatívát nyújtani az MSZP-Párbeszéd szövetség, amely elhatárolódik az ilyen jellegű politikától és arra kér minden olyan állampolgárt akik szintén így éreznek, hogy a továbbiakban is támogassák az MSZP-Párbeszéd politikusait, hogy megakadályozzák azt, hogy hazánk is egy megosztó szélsőjobboldal pártcsaládba  tartozzon. Dr. Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd  EP-képviselőjelöltje megköszönte a soproniak és a térségben élők támogatását az ajánlóívek szépszámú kitöltése miatt és elmondta, hogy azok szépszámú mennyisége […]

további részletek

Ez maradt a fertőmeggyesi hajótűz után

Összesen 4 db kirándulóhajó, sétahajó, komp égett porig Fertőmeggyes (Mörbisch) kikötőjében hétfőn. A Schifffahrt Weiss hajóiról van szó, Hermann Weiss, a hajós vállalkozás egyik vezetője az ORF Burgenlandnak pedig meg is erősítette, hogy az ő hajóik égtek le. Elmondta azt is, hogy beszélt a vállalkozás

további részletek

Sétahajók égtek a fertőmeggyesi kikötőben – vid...

A Fertő tó osztrák oldalán fekvő Mörbisch kikötője borult lángokba.

további részletek

Sétahajók égtek a Fertő tavon a fertőmeggyesi k...

A Fertő tó osztrák oldalán fekvő Mörbisch kikötője borult lángokba.

további részletek

Megállapodást kötött a Rákóczi Szövetség és a M...

Magyarként mindig annyit érünk, amennyit segíteni tudunk a nemzettársainkon – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Budapesten abból az alkalomból, hogy a Rákóczi Szövetség és a Megyei Jogú Városok Szövetsége megállapodást írt alá. Az esem…

további részletek

Sétahajók égnek a fertőmeggyesi kikötőben – vid...

A Fertő tó osztrák oldalán fekvő Mörbisch kikötője borult lángokba.

további részletek

Hajók égtek ki Fertőmeggyesen-Videó

Több kirándulóhajó borult ma lángba a fertőmeggyesi/Mörbisch kikötőben. Az oltásban nyolc tűzoltóegység vett részt, 30 autóval érkeztek a helyszínre.

további részletek

Anyák Napja a Soproni Gyógyközpontban

Anyák napi ünnepséget tartottak a Soproni Gyógyközpont Szülészet-Nőgyógyászati Osztályán hétfőn. Az eseményen egy szál virággal és gyermekműsorral köszöntötték a kismamákat.

további részletek

Óriási tűz a Fertőn: több kirándulóhajó égett p...

32 autóval érkeztek a fertőmeggyesi kikötőbe a tűzoltók, több kirándulóhajó ugyanis lángra kapott. Hétfőn délután fél 2 körül érkezett a riasztás, mely szerint tűz ütött ki a kikötőben horgonyzó egyik hajón. Az első jelentések szerint személyi sérülés nem történt, viszont a tűz több másik hajóra

további részletek

Sétahajók égnek a fertőmeggyesi kikötőben – videó

A Fertő tó osztrák oldalán fekvő Mörbisch kikötője borult lángokba.

további részletek

Legalább két hajó lángol a fertőmeggyesi kikötő...

Legalább két hajó lángol a fertőmeggyesi ( Mörbisch )   kikötőben, ahol a helyi lánglovagok nagy erőkkel igyekeznek megfékezni a lángokat. Az esetről egy videót is találtunk a közösségi portálon, ami Horváth József Ráspi felvétele:
 

Horváth Józs…

további részletek

Magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi – f...

Novellaelemzés, összehasonlító verselemzés és érvelés a feliratos filmek mellett, vagy ellen. Ilyen feladatokkal kellett megbirkózniuk idén az érettségizőknek a vizsgasorozat első napján. Ahogy megszokhattuk, a magyar nyelv és irodalom tantárgyból kell…

további részletek