Sopron.info.hu

a(az) 2019. május 20. nap archívuma

Gáspár Dávid a Sopron Basket új edzője, Turner ...

Gáspár Dávid lett a bajnok és kupagyőztes Sopron Basket női kosárlabdacsapatának az új vezetőedzője és kialakult a következő szezon csapatának a gerince is.  Török Zoltán / fotó: cyberpress.hu archívum   A négyes döntő házigazdájaként az Euroligában negyedik klub hagyományos idényzáró szurkolói ankétján Török Zoltán ügyvezető igazgató kiemelte: “Sopron egy olyan rendezvényhelyszín, mely méltán lehet nemcsak a magyar, hanem az európai kosárlabdázás egyik fellegvára is, bizonyos alkalmakkor a fővárosa. Olyan varázst tudunk nyújtani és szervezést mögé tenni, ami egyedi” – mondta, majd köszönetet mondott a kormánynak és a város vezetésének is a támogatásért. A szakmai stábról szólva Török Zoltán közölte, Roberto Iniguez vezetőedző nem kívánta meghosszabbítani kétéves szerződését, ezzel együtt azt kívánja a spanyol szakembernek, hogy új helyén szeressék legalább annyira, mint Sopronban, és legyen még sikeresebb, mint Sopronban. A posztot a jövőben “egy fiatal, nagy reménységű” szakember, Gáspár Dávid fogja betölteni, akivel – mint az ügyvezető elárulta – több mint két éve folyik a párbeszéd, és az elmúlt két szezonban meglepetésre bajnoki bronzéremig és negyedik helyig vezette a ZTE gárdáját. “Rendkívül jó kommunikációs képessége van, kiválóan beszél angolul, mindenáron tanulni akar, és az elmúlt két évben nekem bizonyította azt, hogy minden feladat elvégzésére készen áll” – fejtette ki Török Zoltán, […]

további részletek

Völler Hanna és Jandl Rómeó vitorlázó a Magyar ...

Lezárult a válogató versenysorozat amelynek eredményeképpen a két ifjú fertői vitorlázó a válogatott csapat tagjaként utazhat majd a két idei Optimist világversenyre. Jandl Rómeó előreláthatóan az Optimist Világbajnokságon – Antiguan – vesz…

további részletek

Szurkolói ankét – Keretet hirdetett a Sopron Ba...

Fegyverneky Zsófia továbbra is a csapat tagja marad, az edzői feladatokat Gáspár Dávid látja el a jövőben. A hagyományokhoz híven szurkolói ankét keretében értékelték a szezont, ahol bemutatták a Sopron Basket a 2019/2020-as szakmai stábot és játékosál…

további részletek

Íme a Sopron Basket jövő évi csapata

Óriási LED kivetítő és a csapat serlegei várták a Novomatic Arénába érkező szurkolókat hétfő este. A hagyományokhoz híven szurkolói ankét keretében értékelték a szezont a klubnál, és egyúttal bejelentésre került a Sopron Basket 2019/2020-as szakmai stábja és játékosállománya. Az óriási érdeklődés által övezett közönségtalálkozó interaktív módon vette kezdetét. Bemelegítésként a klub fényes sikereinek emlékezetes pillanatai […]

további részletek

Ha eltűnik a levél?

Kezembe került egy több, mint 300 éves családi levél. Már a megszólító sorai is gyönyörködtetőek azon a régi, szép anyanyelvünkön, ami pedig még a Kazinczy-féle nyelvújítás előtt állt. A tizenhetedik század utolsó évében írták.“Nagyságodnak, mint…

további részletek

Arany minősítések a soproni NépmesePontban

Regösök Húrján címmel tartottak versmondó versenyt május 18-án, szombaton a NépmesePontban.

további részletek

180 fokos fordulat kell

Nem úgy sikerült ai negyeddöntős playoff párharc első felvonása, ahogy reméltük, 32 ponttal kikaptunk Körmenden. Kedden, 19 órától a Novomatic Arénában javíthatunk, egyenlíthetünk, de ehhez – amint azt edzőnk, Sabáli Balázs kiemelte -, 180 fokos fordulatra lenne szükség a pénteken látottakhoz képest Még a pénteki összecsapásra visszautalva edzőnk azt fejtegette, hogy Körmenden az első félidőben, […]

további részletek

Fertői vitorlázók a Magyar Optimist Válogatottban!

Völler Hanna és Jandl Rómeó vitorlázó a Magyar Optimist Válogatott tagja lett.

további részletek

Hogyan tehető biztonságossá az online vásárlás?

Gyakran jelez a készülékünk 403-as hibakódot internetes vásárlás alkalmával. Ezt műszaki és beállítási hiba is okozhatja, de mindenképpen a túlvégen van a probléma – mondta Muraközi Gergely informatikus csütörtökön a Kossuth Rádió Napközben című műsorá…

további részletek

Nyelvtanuláshoz is igényelhető lesz a diákhitel

A jövőben a diploma megszerzését segítendő a nyelvtanuláshoz is igényelhető lesz a diákhitel – közölte Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos hétfőn Budapesten újságírók előtt….

további részletek

Ittasan vezettek Beleden és Kapuváron

A Kapuvári Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügyek vizsgálatát.

további részletek

NAV: Éjfélkor jár le a határidő

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet. Ma a NAV minden budapesti és megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálata este 20 óráig tart nyitva, és várják azokat, akik a tervezettel, bevallással, 1+1 százalékkal kapcso…

további részletek