a(az) 2019. augusztus 12. nap archívuma
Rántottát sütöttek a soproni Várkerület térkövén
Random akcióval hívta fel a figyelmet a Leghűségesebb Városért Egyesület arra, hogy bizony nem biztos az, hogy szerencsés választás volt a Várkerületen a Mária-oszlop szomszédságában található – közösségi térré avanzsált – területen a söt…
Gyűjtést rendeznek a soproni Szent Márton házban
Augusztus 12-én és 13-án tartják a gyűjtést.
Már az M85-ösre terelik a forgalmat Nagycenknél...
Néhány hete már látszódik a nyoma, hogy gőzerővel dolgoznak az új nyomvonal kialakításán, vasárnap késő este is még az eredeti szakaszon haladt a forgalom a 84-es főúton. Hétfőre azonban már az új, leendő gyorsforgalmi főúttal megegyező irányban halad…
Farakásnak ütközött egy autó Fertőszentmiklóson
Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
Hétfőn hét fővel
Ma, azaz hétfőn délelőtt, hét fővel kezdte el a felkészülést csapatunk, a magyar játékosokkal. Vezetőedzőnk, Sabáli Balázs pedig, ahogy mondta, a felkészülés elején passzív szemlélője lesz annak, milyen munkát is végeznek a srácok Hétfőn délelőtt Sopron egyik népszerű erősítőtermében, a hét magyar fiúval – Buzsáki Bence, Élő Bálint, a Nyíregyházáról igazolt fiatal Fazekas Csaba, Molnár […]
A műszaki zár nyomasztó árnyékában
A település szélén lévő szőlőt, földet megművelni is csak külön engedéllyel mehettek a nyugati határszélen élők a rendszerváltás előtt. A Páneurópai Piknik harmincadik évfordulója arra is alkalmat ad, hogy felidézzük: milyen volt az élet a vasfüggöny …
Bajnok cégvezető
A kazani triatlon Európa-bajnokság eredményhirdetésén a dobogó legfelső fokára állhatott Khaut András, a FÉSZ Zrt. igazgatóságának elnöke. Elképesztő erő és elhivatottság kellett ehhez, ráadásul ötvenöt évesen sok nála jóval fiatalabb versenyzőt is mag…
Élet a vasfüggöny mögött – A rendszerváltás elő...
A Páneurópai Piknik közelgő 30. évfordulója alkalmából a Kisalföld emberi sorsokon keresztül, cikksorozatban villantja fel a rendszerváltás előtti idők nyomasztó világát. A műszaki zár és az éles határ között élt emberek szólnak munkájukról, mindennapj…
Jazzkívánságműsor különkiadás Eszterházán
A Sárik Péter Trió 2010-ben indította a Jazzkívánságműsor, nagysikerű koncertsorozatát.
Kedden jön a lehűlés
A hétfő viszont elég forrónak ígérkezik. Másodfokú riasztás van érvényben hétfő éjjelig a hőség miatt az ország java részében – kivéve a déli megyékben, ahol vörös riasztás lépett érvénybe. Hétfőn napközben 32-38 fok között tetőzik a meleg, zavartalan napsütéssel, csapadékra nincs kilátás. Kedden válik elviselhetőbbé az időjárás: már hajnaltól érkezhetnek záporok, és napközben elszórtan, késő […]