Sopron.info.hu

a(az) 2019. szeptember 12. nap archívuma

Jakab Péter és Dr. Varga Norbert: “Sopronra már...

Sopronban tartott sajtótájékoztatót Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője, akit Dr. Brenner Koloman országgyűlési képviselő köszöntött mint házigazda. Az esemény  vendége volt Dr. Varga Norbert független polgármesterjelölt is,  akit nem mellesleg a közelgő önkormányzati választási kampányban a Momentum, a Jobbik, az MSZP, a DK, az Lmp és az MMM is támogat.  Dr. Varga Norbert, Dr. Brenner Koloman és Jakab Péter ( b-j ) / fotó: Leczovics Zsolt A Széchenyi téren, a Hűség Zászló tövében megtartott sajtótájékoztató bevezetőjében  Dr. Brenner Koloman kiemelte, hogy október 13-a sorsdöntő nap lesz Sopron és Magyarország életében, mert ahogy 2006-ban a Fidesz az önkormányzatokban kezdte el azt a hosszú menetelést amelynek a végén mára  egy egypárti túlhatalmat épített ki hazánkban, úgy az ellenzéknek most október 13-án lesz esélye arra, hogy a jelenlegi túlhatalomból az első téglákat kiverje és a kiépített Fidesz korszakot lezárja. Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezetője Sopronban / fotó: Leczovics Zsolt Jakab Péter örömét fejezte ki, hogy Sopronban is sokan elmentek a sajtótájékoztatót megelőző lakossági fórumra, hiszen ez azt is jelenti, hogy a szépen sorjában sikerül legyőzni a Fidesz egyik szövetségesét, ami nem más mint a közöny.  Meglátása szerint az emberek mára egyre  nyitottabbak azokra a lehetőségekre, amelyek a Fideszes politikai retorikán túlmutatnak és bátran […]

további részletek

Sopronban lopták el Zelei József kerékpáros bék...

Zelei József 16 éve a békéért kerékpározik, a sok év alatt pedig már bejárta a Világ közel 100 országát, érintette mind az 5 kontinenst. Zelei tavaly Sopronba is ellátogatott, a I. Világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából pedig egy emlékfát is ültetett a Deák téren, ami

további részletek

A legszebb kerteket díjazták

Átadták a Virágos Sopronért környezetszépítő verseny díjait csütörtökön. A versenyzők 5 kategóriában nevezhettek, a szakmai zsűri pedig az első három helyezettet jutalmazta, azonban egyik induló sem tért haza üres kézzel.

további részletek

A legszebb kerteket díjazták

Átadták a Virágos Sopronért környezetszépítő verseny díjait csütörtökön. A versenyzők 5 kategóriában nevezhettek, a szakmai zsűri pedig az első három helyezettet jutalmazta, azonban egyik induló sem tért haza üres kézzel.

további részletek

Nem volt kérdés a felsőház!

2019.09.07-08., Sopron – Serdülő selejtező a felső házba jutásért Ricsilla – Soproni Darazsak Akadémia 31-74 SDA: Szabó Lili 4, Kókai Patrícia 18, Völgyi Lili 2, Szabó Rozina 11, Egresits Réka 5, Janzsó Alíz 11, Plangár Réka -, Székedi Szonja 3, Egresits Vivienn -, Cser Petra 4, Bándli Janka 1, Bauer Zorka 14 Soproni Darazsak Akadémia […]

további részletek

1989. eseményei Győr-Moson-Sopron megyében

Az 1989. eseményei Győr-Moson-Sopron megyében címmel hirdetett pályázatot a megyei önkormányzat. Ennek keretében a megyebeli eseményekről készítettek oktatási anyagot Győr-Moson-Sopron megye történelemtanárai. A beérkezett pályázatokat csütörtökön egy …

további részletek

Megnyílt a XI. innoLignum Erdészeti és Faipari ...

A három napos rendezvénynek a Novomatic Aréna és környéke ad otthont, úgy mint az előző években is. Idén nyolcezer ötszáz négyzetméteren hetven kiállító mutatkozik be.

további részletek

Helyzetjelentés – két héttel a bajnoki rajt előtt…

A hét elején, a bajnok Falco otthonában rendezett edzőmeccsen nagy vereségbe futottunk bele. Csapatunk a hét végén Zalaegerszegen, a Göcsej-kupán lép pályára, bő két hét múlva pedig bajnoki rajt  – edzőnk adott egy kis helyzetjelentést – Nem vagyok boldog – vágott bele nagyot sóhajtva Sabáli Balázs. – Még nem teljes a keret. Változtatva a szakmai […]

további részletek

Megnyílt a 11. innoLignum szakvásár!

Megnyílt a 11. innoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat a Novomatic Arénában. Az esemény hazánk legnagyobb ilyen típusú szakmai programja. Az ingyenes rendezvény szombatig tart.

további részletek

Megnyílt a 11. innoLignum szakvásár!

Megnyílt a 11. innoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat a Novomatic Arénában. Az esemény hazánk legnagyobb ilyen típusú szakmai programja. Az ingyenes rendezvény szombatig tart.

további részletek

Barangolások és kalandozások – kiállítás a Várk...

Őszi kiállítási évadját kezdte meg a Várkerület Galéria, amellyel egyúttal működése 30. évébe is lépett – ezt a Soproni Képzőművészeti Társaság alelnöke, Jakabné Tóth Mária mondta Németh Ottó kiállításmegnyitóján.

további részletek

Könnyíthetünk az iskolakezdés lelki terhein!

Körömrágás, gyomor, illetve fejfájás, szorongás, és a diák nem akar iskolába menni – csak néhány tünet, ami arra utal, hogy a tanuló rosszul éli meg az iskolakezdést. A szakember szerint a gyerekek könnyen átvészelik ezeket a kríziseket, ha szakszerű s…

további részletek