a(az) 2019. december hónap archívuma
Félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres...
Bruttó félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai – jelentette be a belügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Kép forrása: BM / police.hu Pintér Sándor a fegyveres testületek vezetői előtt hangsúlyozta: a kormány célja, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének arányában elismerje a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát, az ország biztonsága érdekében tett erőfeszítéseiket. Ismertette: miniszterelnök és a kormány az év során többször kapott tájékoztatást az ország közbiztonsági helyzetéről, a különböző területeken szolgálatot teljesítő hivatásos állomány erőfeszítéseiről. A tények ismeretében a kormányfő konzultált a stratégiai kabinet, a gazdasági kabinet és a nemzetbiztonsági kabinet vezetőivel, ezt követően a kormány létrehozta a fegyveres testületi juttatás új jogintézményét. A hivatásos állomány arra jogosult tagjai ennek az új fegyveres testületi juttatásnak köszönhetően egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatásban részesülnek. Azok kaphatják meg ezt az összeget, akik 2019. december 1-jén hivatásos szolgálati viszonyban álltak, illetve akiknek 2019 folyamán szolgálatteljesítés közben szerzett sérülés miatt szűnt meg a szolgálati jogviszonyuk. Hozzátette: az év folyamán szolgálatteljesítés közben elhunytak juttatását az örökösnek folyósítják. Néhány kizáró ok kivételével beosztástól, rendfokozattól függetlenül a hivatásos állomány minden tagja megkapja a juttatást – mondta a miniszter. Hozzátette: erre a célra a kormány 49 milliárd forintot csoportosít át a központi költségvetésből. “Akik ezt a […]
5 tanács gazdiknak szilveszterre
A Sopronban és környékén dolgozó Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület idén is összeszedte a legfontosabb szilveszterrel kapcsolatos tanácsait a gazdik számára. Az állatvédők kiemelik: a háziállat biztonsága a gazda felelőssége, így annak mindent meg kell…
Új mobilapp segíti a kormányablakos ügyintézést
Bizalomra épülő, hatékony és gyors közigazgatást szeretne a kormány – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a kormányablakok legújabb mobilapplikációs fejlesztését bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatóján….
Tűzijáték – a legfontosabb szabályok és tanácso...
A rendőrség fontos tanácsokkal szolgál a pirotechnikai termékek jogszerű és szabályszerű használatához az év végi balesetmentes szórakozás érdekében.
Egyre fontosabb a szuperbaktériumok elleni küzd...
Télen nagyobb szerepet kapnak a különböző gyógymódok. Az antibiotikum népszerű megoldás a bakteriális betegségek leküzdésére, azonban az elmúlt évtizedek során megdöbbentő folyamatra figyeltek fel a tudósok: az antibiotikum-rezisztenciára, amely világs…
Hogyan ne szilveszterezzünk a tűzoltókkal
Szilveszter éjjel átlagosan 50 tűzeset keletkezik tűzijátékok miatt. Jellemzően csak kisebb tüzek alakulnak ki, mégis minden évben előfordulnak többmilliós kárral járó esetek. A leggyakrabban fenyők, tuják és szeméttárolók gyulladnak ki, de nem ritka a…
Diákok működtetik az újraalapított Soproni Magy...
A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium diákja működtetik az újraalapított Soproni Magyar Társaságot. A tanulóknak az a céljuk a kezdeményezéssel, hogy minél több társuk számára megmutathassák az irodalom érdekes oldalát. A társaság több éves munkája …
Soproni társasház tárolójából akart lopni karác...
A soproni járőrök állampolgári bejelentés alapján 2019. december 26-án 9 óra 50 perckor Sopron belterületén elfogtak egy 32 éves férfit, aki egy társasház udvarán található zárt tárolóból próbált meg eltulajdonítani egy láncfűrészt. A rendőrök tetten é…
Dinamikusan fejlődik a határon átnyúló vasúti f...
Az Interreg Austria-Hungary SMART Pannonia projekt keretében három magyar és négy osztrák projektpartner szakembereinek részvételével került megrendezésre a SMART Pannonia Szakértői fórum Sopronban – írja az orf.at nyomán az autoszektor.hu. A szakértői konferencia középpontjában a határon átnyúló vasúti fejlesztések álltak. A fórum résztvevői osztrák illetve magyar oldalról a Burgenlandi Mobilitás Központ, a RMB Regionalmanagment Burgenland, Burgenland tartomány, a VOR Közlekedés Szövetség Bécsből, a GYSEV, a magyar Közgazdasági- és Külügyminisztérium valamint a Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. mint vezető partner voltak. Burgenland és Sopron együttműködése ezen a területen példamutató, így számos közép- és hosszú távú fejlesztést valósítanak meg a közeljövőben is. A vasúti közlekedés fejlesztése a mobilitás és a klímaváltozás miatt egyaránt fontos. Az olyan gyorsan fejlődő területeken, mint Sopron térsége és Burgenland ez a kérdés kiemelt jelentőségű, ezért örvendetes a szakemberek szerint, hogy a projektpartnerek kiválóan együtt tudnak működni. A fejlesztések érintik a Harka-Sopron vonalszakaszt, ahol jelenleg csak egy vágány van, és amelynek azonban négy irányból érkező vasúti forgalmat kell lebonyolítania. A GySEV Zrt. a következő Európai Uniós fejlesztési ciklus során a vasúti csomópontjait is fejleszteni kívánja. Így Sopron állomás kapacitását is szeretnék javítani, illetve bővíteni, hiszen Sopron kiemelkedő szerepet tölt be a térségben, mintegy vasúti fordító korongként. A nagyobb beruházások mellett […]
BEST SONGS partyk az évvégén
“Legjobb zenék a legjobb helyen!” Gyertek, koccintsunk az évvégére, bulizzunk és érezzük jól magunkat! Kedvezményesen a RussanStandard-Szóda! Foglalj időben asztalt vagy pályát: +36302881012 #allstarbowling #húszhúsz #bestsongs #legjobbzenék #legjobbhely #sopron #évvége #karácsony #party…
Kiemelkedő védőmunkára építkeztek
2019.dec.18. Edzőmérkőzés, Novomatic Aréna Sopron Soproni Darazsak Akadémia “A” U12 – RICSILLA U12 76-36 Pontdobók: Ábrahám Eszti 12, Szlávik Bianka 10, Csaplár-Nagy Lara 10, Varga Bogi 8, Horváth Iza 6, Ferstl Patri 6, Lichtl Lia 4, Pongrácz Petra 4, Horváth Hanna 4, Schmidl Napsugár 4, Fekete Lori 2, Szabó Rebeka 2, Szabó Bianka 2, Bőhm […]
Fontos tudnivalók a mélygarázs használatáról és...
A Sopron Holding Zrt. felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2020. január 1-jei hatállyal módosította a parkolási rendeletet, amely érinti a Petőfi téri mélygarázs használati díjait is. ( A felsz…