a(az) 2019. december hónap archívuma
Románia: 30 éve történt a forradalom! (videó)
Az 1989-es romániai forradalom a kelet-európai rendszerváltozások között a legvéresebb volt és ez talán annak is a következménye volt, hogy az említett blokk országai közül ott erőteljes volt a klasszikus értelemben vett diktatórikus “kormányzás”, amit a Román Kommunista Párt elnöke Nicolae Ceaușescu vezetett karöltve feleségével Elena Ceaușescuval és amely időszak 1965-től egészen az említett forradalomig 1989-ig tartott. Nicolae Ceaușescu dőzsölt, a nép rettegett és éhezett. / Kép forrása: politico.com A rezsim elleni felkelés persze Romániában sem máról-hónapra történt, hiszen a megelőző évek Ceaușescu munkássága ( megalomán építési projektek, megszorító programok, egyre erősödő rendőrállammá – Securitate – válás, szegénység, falurombolás program, amely során a vidéki közösségeket és a magyar, szász, valamint más nemzeti kisebbségek felszámolása volt a cél, stb. ) egyre erőteljesebben váltott ki nem tetszést és ellenállást az ország polgáraiban. A nép általi elégedetlenség egyik erőteljes jele a 1987. november 15-én Brassóban történt felkelés volt, ahol románok és magyarok közösen kétnyelvű transzparensekkel tiltakoztak az elviselhetetlen életkörülmények és a hatóságok rendszeres zaklatásai ellen, ám azt akkor még a katonaság gyorsan leverte és az államhatalom azonnal keményen megtorolta a résztvevőkkel szemben. Szinte ezzel egy időben egyre nagyobb figyelem fordult a világ minden részéről Románia felé, ahonnan egyre aggasztóbb és rosszabb hírek szivárogtak ki, amelyek elviselhetetlen körülményekről, az alapvető szükségletek hiányáról, a diktátor szemérmetlen […]
Megmondjuk, mennyien laknak valójában Sopronban
Most telt be a pohár. Azt senki sem gondolhatja, hogy továbbra is tűrnünk kéne… Nem vagyunk kötelesek elhinni az elénk hintett hazugságot. Mindannyian tudjuk, hogy amivel nap mint nap szembesítenek minket, az nem fedi az igazságot, és józan ésszel nehezen lehet tűrni ezt. Ezért nyomozásba kezdtünk, melynek részleteibe hamarosan minden érdeklődő betekinthet. Mind emlékszünk, az egész úgy öt-tíz évvel ezelőtt kezdődött, de mára egyre jobban érezni, és egyre többen adnak hangot a véleményüknek, fejtik ki nemtetszésüket. Sopron valóban megtelt, mindenhonnan ezt hallani vissza, csordultig telt meg ezzel az internet, na meg a vidéki rokonok is ezzel nyomasztják az embert. Tősgyökeresek, sokan már elhagyták szeretett városukat és a környező falvakból ingáznak vissza. Ilyen helyzetben mi sem tehetünk mást, mint nyomába eredünk az igazságnak, hiszen joggal mondanak ránk, hogy eltussoljuk a valóságot. Pedig mondhatni Sopron lakosságszáma nem játék, mindenki a saját bőrén tapasztalja a változásokat. Úgy gondoltuk, ideje hát melyre ásni magunkat a hivatalok útvesztőin és a közérdekű adatszolgáltatások sok hetes határidőin. Csak a hülye nem veszi észre a valóságot, nem szólnak másról a hírek, mint lassan teljesen kiürül Kelet-Magyarország, plafonon az ingatlanárak, nő a bűnözési ráta, éjszaka nem érdemes kimenni az utcára sem egyedül. Nem beszélve az agresszív sofőrökről, a […]
Karácsonyi parádé – megvan az első hazai győzelem
Parádés teljesítménnyel kedveskedtünk karácsony előtt szurkolóinknak. Szünetig sikerült helyenként igen jó játékkal, 13 pontos előnyt szerezni a hozzánk hasonlóan 2 győzelemmel álló szegediek ellen, majd a parádés 3. negyeddel ezt még megfejelve eldöntöttük a meccset, magabiztos győzelmet aratva szereztük meg az évad első hazai győzelmét. SKC – Naturtex SZTE Szedeák 94-70 (25-18, 23-17, 32-18, 14-17) […]
Meggyújtották a negyedik gyertyát Sopron advent...
Meggyújtották az utolsó, negyedik gyertyát is Sopron adventi koszorúján vasárnap. Ez a lila színű gyertya a szeretet jelképezi.
Soproni FAC 1900 SE. : Lemondott posztjáról a k...
A felnőtt csapatával a Megyei I. osztályban szereplő és korosztályos labdarúgó utánpótláscsapatokkal is rendelkező Soproni FAC 1900 Sport Egyesület hivatalos közleményt adott közre, amelyben a klub elnöke Gőbl Gábor tudatja az egyesület szurkolóival és szimpatizánsaival, hogy saját elhatározásából lemond a klubelnöki megbízatásáról, mégpedig azért mert úgy érzi, hogy a soproni városvezetés továbbra sem preferálja a helyi sportvezetői munkásságát és így a klub jövőjét tekintve lemondásával tud leginkább segíteni abban, hogy a patinás egyesület a jövőben is méltón tudja öregbíteni a város sporthírnevét. A közzétett hivatalos közlemény alább olvasható. Gőbl Gábor / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum Kedves sportbarátok, SFAC szimpatizánsok! November közepén arra az elhatározásra jutottam, hogy 2022. május 30-ig fennálló klubelnöki megbízatásom idejét nem kívánom kitölteni, ezért lemondok a Soproni FAC 1900 Sportegyesület vezetéséről. Minderről elsőként Sopron MJV. megválasztott vezetőit tájékoztattam az alábbi levelemben. Tisztelt Polgármester úr, Alpolgármester urak! Ahogyan az Önök előtt ismert 2019 márciusa óta a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémiát üzemeltető Rátgéber Alapítványnál dolgozom főállásban általános igazgatóként. Munkanapjaimat Pécsen töltöm. Önkormányzati képviselői szerepvállalásomat nem kívántam tovább folytatni, mivel egy másik városban sportvezetői állást vállaltam el. Úgy érzem, és azt tapasztaltam, hogy mindennek ellenére továbbra sem preferálják sportvezetői munkásságomat! Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy azzal tudom leginkább […]
Tovább folytatódik a szemle Sopronban
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt indított nyomozást.
Sárga lufik Sopronyi-Thurner Mihály lábánál és ...
A Fő téren tiltakoztak péntek délután az újdonsült polgármester és alpolgármester és a már sokadik ciklusát kezdett rutinosnak számító alpolgármester elmúlt két havi tevékenysége (adó- és díjemelések, lakbéremelés és nagyszámú elbocsátások) ellen. fotó: LVE A Leghűségesebb Városért Egyesület tagjai a facebookon meghirdetett eseményére érkező érdeklődő szimpatizánsokkal közösen narancssárga lufikra írták az ajándékozottak nevét illetve az általuk nehezményezett történéseket, ezzel kívánva „ Boldog Karácsonyt ” Sopron Megyei Jogú Város vezető tisztségviselőinek. Természetesen nem maradhatott el az ajándékdoboz sem, amelybe karácsonyi üdvözlő kártyák kerültek különböző “ünnepi jókívánságokkal” . A kis kártyákra írt üzenetek között volt aki megköszönte a 9%-os lakbéremelést a városvezetőknek, de olyan is volt, aki kívánságként ironikusan egy új lakóparkot kért a Fő térre. A ” flashmob ” jellegű akció egyébként igazán barátságos hangulatban telt, hiszen a a civil egyesület tagjai az akciójuk mellett szaloncukorral kívántak Kellemes Ünnepeket a téren tartózkodó, sétáló kicsiknek és nagyoknak egyaránt és közvetlen formában elbeszélgettek bárkivel a várost érintő kérdésekről, amely úgy tűnt hogy igazán népszerű volt a lakosság körében. A demonstráció végén a Leghűségesebb Városért Egyesület „ajándék” csomagját a résztvevők rábízták Sopronyi Thurner Mihály szobrára, emlékeztetve mindenkit a Civitas Fidelissima polgármesterének beiktatásakor mondott szavaira, amely így szólt: „Tisztemben csak a város érdeke és az igazság […]
Autóbaleset a határ közelében: magyar halálos á...
December 20-án, pénteken 19:29-kor érkezett segélyhívás az osztrák hatóságoknak.
Fotó: Feuerwehr Deutschkreutz
Az L228-as úton Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) és Füles (Nikitsch) között két jármű ütközött, az egyik autó sofőrje beszorult a járműbe.
…
Rálőttek a Sopron Plázára
Nem a karácsonyi hangulat elrontásának céljából írom le ezt a szomorú hírt. Pusztán csak azért adom közre, mert a propaganda média valószínűleg hallgat majd róla, vagy maximum egy mínuszos hírben jeleníti meg, utána sem járva a tényeknek, holott jóról…
A védekezés lehet a kulcs az első hazai győzele...
Vasárnap 18 órától a Szeged együttesét fogadjuk. Mind a két fél megnyerte legutóbbi bajnokiját, s mindkét gárdának az volt a második győzelme. Edzőnkkel, Kostas Flevarakis-szal latolgattuk az esélyeket – Kostas, hogyan hatott a hangulatra a csapatnál a pécsi diadal? – Úgy érzem, a körülményekhez képest a pécsi győzelem előtt is jó hangulatban zajlottak az edzések. […]
Lövedéknyomok a Sopron Pláza falán? Nyomoz a re...
A rendőrségre 2019. december 21-én 6 óra 20 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Sopronban az egyik bevásárlóközpont épületének falát az éjszaka folyamán, ismeretlenek megrongálták. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy feltehetőleg lőf…