Sopron.info.hu

a(az) 2019. december hónap archívuma

Jótékonysági adventi könyvvásárt tartottak a Je...

Jótékonysági adventi könyvvásárt tartottak a Jereván lakótelep egyik legszebb közösségi terén, a szolgáltatóház ünnepi díszbe öltözött átriumában, a településrész adventi koszorúja mellett, ahol hatalmas érdeklődés kísérte a programot. Az érdeklődőknek alkalma nyílt egy-egy pohár forró tea, adventi forraltbor mellett beszélgetni is. A Jereváni Advent idei rendezvénysorozatának alkalmai igyekeztek minden korosztálynak meghitté és egyben örömtelivé tenni a készülődés időszakát. Advent időszakában a köztéri adventi gyertyagyújtás, a hatalmas erejű hangverseny, a bölcsődék és óvodák bensőséges ünnepségei: lelki töltetű adventi üzenettel, énekkel zenével, verssel, fénnyel teremtették meg a közös ünnepvárás alkalmait. – mondta Tóth Éva, a Jereván Településrészi Önkormányzat elnöke. A Jereván lakótelep rendezvényeinek a sikerét a közösség ügyei iránti elkötelezettség adja, ami a körzet képviselőjének, Tóth Éva munkáját meghatározza, az, amiként megteremtette az eredményeket és a sikereket előmozdító példamutató összefogást. – hangsúlyozta Csiszár Szabolcs alpolgármester, aki maga is kilátogatott a rendezvényre Magas Ádám önkormányzati képviselővel együtt. A várakozás időszaka különlegessége miatt is a könyvvásár szervezői, támogatói és adományozói között volt ezúttal a KÉSZ Soproni Szervezete és a KDNP Soproni Szervezete, továbbá a Lővéri Nyugdíjas Klub is, és a könyvekkel támogatói voltak a Széchenyi István Városi Könyvtár és a Cédrus Könyvesbolt. Tóth Éva, a Jereván Településrészi Önkormányzat elnöke hozzátette: öröm, hogy a Jereván jótékonysági rendezvényein […]

további részletek

December 23-án érkezik Sopronba a Betlehemi bék...

A Betlehemi békeláng idén december 23-án, hétfőn 16:37-kor érkezik Bécsből Sopronba. A GYSEV állomás várótermében, az Utascentrum előtti részen a vasúttársaság részéről Takács Ádám személyszállítási igazgató fogadja a békelángot és köszönti az egybegyű…

további részletek

December 23-án érkezik Sopronba a Betlehemi bék...

A Betlehemi békeláng idén december 23-án, hétfőn 16:37-kor érkezik Bécsből Sopronba. A GYSEV állomás várótermében, az Utascentrum előtti részen a vasúttársaság részéről Takács Ádám személyszállítási igazgató fogadja a békelángot és köszönti az egybegyű…

további részletek

U16/B két győzelem itthon

Fontos győzelem  Nemzeti Fiú Regionális Kadett Bajnokság – 11. forduló Sopron, Novomatic Aréna  2019.12.11. szerda 19:50   Soproni Sportiskola KA “B” – Soproni Tigrisek 52-42 (20-11, 10-10, 12-15, 10-6) SSI KA &#8…

további részletek

Összekapták magukat a folytatásra

2019.12.15., Pécs – Serdülő felsőházi forduló Csata DSE- Soproni Darazsak Akadémia 67-53 SDA: Kókai Patrícia 21, Janzsó Alíz 12, Völgyi Lili 6, Prajczer Petra 5, Vasi Hanna 4, Szabó Rozi 4 , Székedi Szonja 1, Bauer Zorka -, Bándli Janka -, Szabó Lili -, Egresits Réka -, Rokob Zora – Veres Judit (edző): “Elég , […]

további részletek

Hibátlan kezdés az Országos Főtáblán

Fiú Serdülő Bajnokság, Országos Főtábla I. forduló 2019.12.14-15. Pécs. PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia/A – Soproni Sportiskola KA/A  52 – 108 (16-24, 9-20, 7-33, 20-31) SSI: Vieira C. 4, Szekeres Á. 9, Béres M. 2, Gadácsi D. 15, Kisbéri K. 3, Ke…

további részletek

Álmos kezdés, de újabb győzelem az év végére

Nemzeti Fiú Regionális Junior Bajnokság, 12. forduló Várpalota – Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola 2019.12.14. szombat 11:00   Várpalota KK – Soproni Sportiskola KA “B” 35-58 (15-9, 6-20, 8-12, 6-17) &#1…

további részletek

A Jereván lakótelep óvodáinak ünnepe

Ezekben a napokban ünnepi hangulatban telnek a hétköznapok is a Jereván lakótelep óvodáiban. Saját készítésű adventi, karácsonyi díszekbe öltöztetett belső terekkel, énekszóval, vidámsággal, örömteli izgalommal várják a Jereván óvodásai a karácsonyt….

további részletek

Lecsapott a TEK Sopronban (videó)

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztálya bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy magyar bűnszervezet tagjai ellen. – számol be a ORFK Kommunikációs Szolgálata.  Kép forrása: police.hu K. Milán és társai megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2019 második felében vagyoni haszonszerzés céljából több alkalommal közreműködtek Magyarországon, valamint Szlovénia, illetve Horvátország területén tartózkodó illegális migránsok Nyugat-Európába történő eljuttatásában. A szállítási feladatokat alkalmanként maguk végezték, illetve magyar állampolgárságú sofőröket bíztak meg. Az eljárás során a magyar nyomozók szorosan együttműködtek a szlovén és a horvát társhatóságokkal, mivel ezekben az országokban 2019-ben több olyan magyar állampolgárt is elfogtak embercsempészés elkövetése miatt, akikről megállapítást nyert, hogy tagjai voltak a K. Milán által vezetett, hierarchikusan szervezett, konspiratívan működő, több személyből álló embercsempész bűnszervezetnek. A bűnszervezet felszámolására, a csoport tagjainak elfogására a KR NNI a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályával, a Soproni Rendőrkapitányág Felderítő Alosztályával illetve a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársaival közösen, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével 2019. december 16-án összehangolt akciót tartottak Sopronban és Mezőfalván. Rendőrkézen a magyar embercsempész főszervező (TEK) Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube. A bűnügyi […]

további részletek

Sikerült behúzni a mérkőzést (NB I. B)

NB I. B Zöld csoport – 15. forduló SMAFC – Knipl Kft. Bonyhádi KSE 90:80 (26:21, 24:28, 17:21, 23:10) 2019. december 20. (péntek), 19.00 – Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok SMAFC: Márkus 10, Soós 4, Czukor 18, Bakk 18/12, Kovács 14. Csere: Panta 13/3, Papp 8/6, Németh 5/3. Csaplár-Nagy Arnold (beszámoló): „Nagyon extra támadással kezdtük a mérkőzést, tovább →

további részletek

Szekszárdon kijavították, ami Pécsett nem működött

2019.12.14. Kadett Kiemelt Bajnokság, Pécs NKA-Pécs – Soproni Darazsak Akadémia 82-56 (24-14, 16-14, 16-18, 26-10) SDA: Pfeiffer V. 17/3, Tarr S. 15, Berki G. 9, Ács L. 8, Kókai P. 4, Egresits R. 2, Németh B. 1, Deák K. -, Balogh T. -, Kovács L. – 2019.12.17. Kadett Kiemelt Bajnokság, Szekszárd Atomerőmű-KSC Szekszárd – Soproni […]

további részletek

Szekszárdon kijavították, ami Pécsett nem működött

2019.12.14. Kadett Kiemelt Bajnokság, Pécs NKA-Pécs – Soproni Darazsak Akadémia 82-56 (24-14, 16-14, 16-18, 26-10) SDA: Pfeiffer V. 17/3, Tarr S. 15, Berki G. 9, Ács L. 8, Kókai P. 4, Egresits R. 2, Németh B. 1, Deák K. -, Balogh T. -, Kovács L. – 2019.12.17. Kadett Kiemelt Bajnokság, Szekszárd Atomerőmű-KSC Szekszárd – Soproni […]

további részletek