a(az) 2020. március hónap archívuma
Új Soproni sörkülönlegesség érkezett
A nagy magyar és osztrák sörgyárak újabban évről-évre különlegességekkel látják el az újdonságokra fogékony fogyasztókat. A Heineken Hungária az IPA és az APA után tavaly dobbantott egy meggyes ale típusú sörrel, ősszel pedig a Soproni Porter is megérkezett, mely egyébként az Első Soproni Sörverseny nyertese
The post Új Soproni sörkülönlegesség érkezett appeared first on Ikvahír.
Soproni Petőfi Színház: Szívmelengető zenei ajá...
A zene című dallal, a Valahol Európában musical nagy slágerével, hatvanegy résztvevővel – harmincöt felnőtt és huszonhat gyermekszereplővel – készült egy országosan is különleges, egyedülálló klip a soproni társulattól ajándékként, az összefogás, a találkozásra várás és a szeretet jegyében a közönségnek, amíg nem nyithatnak ki a színházak. A szereplők úgy érzik, a világjárvány, az eddig ismeretlen helyzet mindenkit egyformán érint, megvisel Európában és azon túl. Az emberek hasonlóan próbálják átvészelni a nehéz időszakot – ez pedig akaratlanul is összekovácsolja, egy cél eléréséért hajtja a közösségeket, családokat. A zene ereje lehet az, ami most is, mint sokszor a történelemben erőt, kitartást és optimizmust adhat mindehhez. Mutatjuk a valóban lélekmelengető videót: CoVid-20 (Cooperációs Videó 2020) A Soproni Petőfi Színház bemutatja: A Valahol Európában musical “A zene” című dalára Zeneszerző: Dés László Dalszöveg: Nemes István Ötlet | Storyboard: A. Cs… A klipben közreműködtek: Mikó István, Kisfaludy Zsófia, Vastag Tamás, Békefi Viktória, Füredi Nikolett, Savanyu Gergely, Simon Andrea, Papp Attila, Kiss Noró, Molnár Anikó, Ács Tamás, Demeter Helga, Marosszéki Tamás, Stéphanie Schlesser, Szabó Laci, A. Csillag-Szabó Kata, Szupper Fanni, Betuker Botond, Vida-Veres Imola, Szénási-Szabó Dia, Süle Nóra, Sárdy Barbara, Szalai Dóra, Horváth Enikő Sára, Hegedűs Attila, Kurucz Ádám, Csillag-Szabó Dóra, Szilasi Benjámin, Polgár Tímea, Komóczi Ádám, Schiberna […]
A zene az kell – különleges klip a soproni társ...
A Valahol Európában musical nagy slágerével, hatvanegy résztvevővel – harmincöt felnőtt és huszonhat gyermekszereplővel – készült egy országosan is különleges, egyedülálló klip a soproni társulattól ajándékként, az összefogás, a találkozásra várás és a…
Most önszántadból kerülhetsz hűvösre! Toborzóir...
Új és trendi szlogennel – Gyere a hűvösre – valamint Sopronban egy új toborzóirodával is várja azokat az érdeklődőket a Büntetés végrehajtás Országos Parancsnokága, akik szívesen és elhivatottan csatlakoznának a hivatásos állományukhoz….
Több mint 10 000 koronavírusos megbetegedés van...
Ausztriában kedd délutánig 10 019-re emelkedett a koronavírusjárvány miatti megbetegedések száma, amely adat az előző napihoz képest 9,32 százalékos növekedést jelent. Mint arról az osztrák sajtó illetve a vírussal kapcsolatos minisztériumi oldal beszá…
Kiszállítással biztosított a sportétkeztetés
Az Államilag Elismert Sportakadémia minősítéssel minden területen új lehetőségek nyíltak meg előttünk, komoly előrelépést hozva életünkben. Egyik igen fontos eleme a helyes és átgondolt étkezés jelentőségének a tudatosítása, segítése a Darazsak Sportakadémia kosarasai körében. A kialakult vészhelyzetben is kiemelt figyelmet fordítunk erre, így megszerveztük, hogy a dietetikusunk által összeállított, minőségi alapanyagokból készült ételek kiszállításra kerüljenek […]
Sopron is csatlakozik: ingyenesen szállhatnak b...
A díjmentes utazási hírét Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere jelentette be Facebook oldalán. A közösségi közlekedés helyközi járatain már március 28-tól térítésmentesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók, ehhez a kezdeményezésh…
Dr. Farkas Ciprián: Ingyenesen utazhatnak a hel...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elrendelése alapján az egészségügyi dolgozók a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatait ingyenesen használhatják. A kezdeményezéshez Dr. Farkas Ciprián …
Sokan kirándultak a hétvégén a Sopront övező er...
A hétvégén nagyon sokan választották az erdőt, hogy kimeneküljenek a négy fal közül. Gyakori téma volt a közösségi oldalakon is, hogy megteltek az erdei parkolók. A turistautak is zsúfoltak voltak, leginkább családok látogattak ki a friss levegőre. …
Több, mint ezren meggyógyultak már Ausztriában
Közel 10.000 főnél jár azok száma, akik bizonyítottan elkapták a koronavírus fertőzést Ausztriában. Ez Magyarországhoz képest elég nagy szám, ugyanakkor figyelembe kell venni Észak-Olaszország közelségét, valamint azt is, hogy a helyi gócpontnak számító Tirolban bizonyos döntéseket későn hoztak meg. Emellett reggel 8 órás adatok szerint
The post Több, mint ezren meggyógyultak már Ausztriában appeared first on Ikvahír.
Maradj Otthon! fesztivál
Virtuális fesztivált szerveztek a magyar zenei élet legnagyobb, legaktívabb résztvevői. A programban a legfontosabb klubok, fesztiválok és természetesen megannyi előadóművész vesz részt. A paletta változatos, a jógától a felolvasáson át, az élő kanapé …