a(az) 2020. március 4. nap archívuma
A gyalogosok városa Bécs
Gyalogolni jó, olcsó, ráadásul még a környezetünket is védjük vele. Az osztrák fővárosban is tudják ezt, a lakók több, mint nyolcvan százaléka ezért szívesen indul útnak gyalogszerrel – derül ki egy 2019-es felmérésből. Mobilitätsagentur Wien © Christian Fürthner A bécsi Mobilitási Ügynökség (Mobilitätsagentur) által készített riport az eddigi legátfogóbb jelentés a gyalogos és biciklis közlekedés témakörében. A megkérdezetteket személyesen, online és telefonon keresték meg, összesen mintegy kétezerötszáz lakos mondhatta el véleményét. A szívesen gyalogló bécsiek aránya nyolcvankét százalék, ami meghaladja az országos átlagot. Negyvenhét százalékuk ráadásul tudatosan közlekedik így, hiszen tisztában vannak vele, ezzel hozzájárulnak a klímavédelemhez. A lakosok több mint háromnegyede naponta tíz percnél hosszabb távon megy gyalog. Habár a megkérdezettek általában elégedettek voltak, megfogalmazódtak javaslatok is arra, hogy mi tehetné még nagyobb élménnyé a városi sétát. Sokan szeretnének például kizárólag gyalogosoknak fenntartott útszakaszokat, amit nem kell biciklisekkel és e-rolleresekkel megosztani. Ezen kívül a gyalogos lámpák zöld jelzésének időtartamát hosszabbítanák meg és több útközbeni ülőalkalmatosságot is szívesen fogadnának a fővárosiak. Bécsben egyébként nemcsak gyalogolni, de biciklizni is szeretnek. Húsz százalék többször is kerékpárra pattan a héten, általában véve pedig biztonságban érzik magukat ilyenkor. Mindig akad persze min javítani: a főváros egyik kiemelt célja az iskolák felé vezető utak […]
Kövess minket instagramon is!
Akadémiánk a hivatalos weboldala (www.sopronidarazsak.com), a Facebook oldala (https://www.facebook.com/sopronidarazsak/) és Youtube csatornája (https://www.youtube.com/channel/UCSkX5eT6rbelOZj0dTl5boA) mellett elindította önálló instagram oldalát is: @sopronidarazsak Igen, önálló, mivel korábban a legfontosabb történésekről felnőtt csapatunk, a Sopron Basket insta felületén (@wbsopron) nyújtottunk képi információt. Úgy gondoltuk azonban, hogy eljött az ideje, hogy önálló instagram oldalt kapjon akadémiánk, ahol lazább, kötetlenebb és […]
Két koronavírussal fertőzött beteg van Magyaror...
Két koronavírussal fertőzött beteg van Magyarországon – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a szerda kora este közösségi oldalán megosztott videóban, miután részt vett az operatív törzs ülésén a Belügyminisztérium épületében….
Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány
Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző tavaszi kampány, amellyel a friss, jó minőségű magyar sertéshús fogyasztásának növelése az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum célja.
Fakivágás – Lakott területen dolgoznak a TAEG Z...
A viharos időjárás miatt kidőlt, vagy egészségi állapotuk miatt veszélyessé vált fáktól igyekeznek megszabadítani az erdős részeket a TAEG Zrt. munkatársai. A turistautak és a lakóövezetek környékét kiemelten kezelik ebből a szempontból az idei évben. …
Drasztikusan csökken az apróvadak száma Magyaro...
Drasztikusan csökken az apróvadak állományának létszáma Magyarországon. A szakértők szerint ez több komoly és összetett tényezőnek is köszönhető. Azonban kiemelik: az eredményes tudományos kutatások és támogatások nyomán már létezik megoldás. A Kisalfö…
A szocdemek és a zöldek az A3-as meghosszabbítá...
Az SPÖ (Osztrák Szociáldemokrata Párt) és a Grüne (Zöldek) Burgenlandban együttműködnek az ügy érdekében. Meg akarják akadályozni, hogy az M85-ös úthoz, és az országhatárhoz kapcsolódjon az osztrák A3-as autópálya. Az erről szóló döntést az április el…
A diákok mutattak jó példát – közel ötven végző...
A 18. életévüket betöltött licistákat is várta a Vöröskereszt a Berzsenyi-gimnáziumban tartott kihelyezett véradáson. Csaknem félszázan nyújtották a karjukat először, de valószínűleg nem utoljára. A kép jobb oldalán Schwanner Aliz. A diákok jó példát mutattak a Líceum tornatermében; a kihelyezett véradáson ők voltak túlnyomó többségben. A 18. életévüket betöltött fiatalok először regisztráltak véradóként, kíváncsian és türelmesen töltötték ki a kérdőíveket, várták, milyen vércsoportot állapítanak meg a szakemberek. Meglepődve, de örömmel vették, hogy a Vöröskereszt még ajándékkal is jutalmazza őket. Hátizsák, kitűző, könyvjelző, utalvány, toll és emléklap is járt az első véradóknak. A Vérellátó Intézet munkatársaitól pedig türelem és sok jó tanács érkezett a szelet csoki és az ilyenkor szükséges ivóvíz mellé. Horváth Júlia is szívesen segít. – A véradás rajta volt a bakancslistámon; egyrészt mert szeretek segíteni, másrészt mert félek a tűtől, és le akarom győzni ezt a rossz érzést. Itt hazai pályán vagyok, társakkal, talán így könnyebb lesz – mondta el várakozás közben a 12. D osztályos Horváth Júlia. Sikerrel, sőt, mosolyogva vette az akadályokat. – A szüleim orvosok, tudom, mennyire fontos az egészségügyben, hogy mindig legyen elég vér. Bár én más pályára készülök, a segítő szemlélet nálam is erős. Nem is volt kérdés, hogy jövök-e vért adni. Ráadásul […]
Vérükkel segítettek a licisták
A 18. életévüket betöltött licistákat is várta a Vöröskereszt a Berzsenyi-gimnáziumban tartott kihelyezett véradáson. Csaknem félszázan nyújtották a karjukat először, de valószínűleg nem utoljára.
Elkezdődött a medvehagyma szezon Sopron környék...
Már a Sopron környékén elterülő erdők alját is szőnyegszerűen borítja a medvehagyma. A közkedvelt növény sokakat csal ki az erdőbe – azonban mielőtt megragadnánk a fonott kosarunkat, érdemes tájékozódnunk, hogy milyen szabályokat kell a törvények betar…
Terelésre kell számítani, ha a 4, 11, 11A járat...
2020. március 4-én (szerdán) 7:30-tól március 9-ig (hétfőig) munkálatok miatt lezárják a Fraknói utca egy szakaszát, így a 4, 11, 11A, és 11Y jelzésű helyi vonal járatai terelt útvonalon közlekednek.
Kimaradó megállóhelyek:
Kőszegi út 1. ( 4 )
Fraknói…