a(az) 2020. május 27. nap archívuma
Jelentős változások lesznek a szakképzésben jún...
Jelentős változások lesznek a szakképzésben június másodikától, ugyanis az intézmények vezetői döntenek arról, hogy hogyan folytatják az oktatást – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán….
Korábbi szakértőink is velünk maradnak!
Szakmai igazgatónk ma Budapestre utazott, ahol az eddig is a Sportiskola munkáját segítő szakértőkkel tárgyalt. Horváth József örömmel közölte, sikerült mindenkivel megállapodni, így a jövőben is támogatják a sportiskolát kiemelkedő szaktudásukkal. Dr….
Ismét lehet kérelmezni a nemzeti parki termék v...
Ismét meghirdette nemzeti parki védjegy pályázatát a Fertő-Hanság Nemzeti Park. A címet azoknak a jellegzetes, helyi előállítású termékeknek adományozzák, amelyeket az igazgatóság működési területén, természetvédelmi oltalom alatt álló területen termel…
Bemutatjuk a levelet, amit az ellenzék szerint ...
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára Facebook oldalán osztotta meg azt a tájékoztató levelet, amely napirendjét a magyar országgyűlés elé terjesztették. A kormány a veszélyhelyzet megszüntetéséről, valamint az a…
Dr. Brenner Koloman: Jó úton jár a fideszes kor...
Benyújtásra került a jövő évi költségvetési tervezet, amelynek rendelkezései – mint mindig – komoly hatással vannak az önkormányzatok műkődésére is. Ide kapcsolódó érzékeny veszteség lehet a városok, települések önkormányzatainak számára a gépjárműadó teljes összegének a központi büdzsébe való átirányítása, amely szerepel ebben a tervezeteben illetve az is, hogy mindeközben a Kormányzat ismét több milliárd forintot tervez elkölteni kommunikációra és konzultációra. Ezekkel kapcsolatban kértük meg Dr. Brenner Koloman országgyűlési képviselőt, a JOBBIK frakcióvezető-helyettesét, a soproni szervezet elnökét, hogy ossza meg észrevételeit, állásfoglalását ebben a témakörben a cyberpress.hu olvasóival. Dr. Brenner Koloman: Jó úton jár a fideszes kormány, ha az a cél, hogy ellehetetlenítsék az önkormányzatokat Természetesen nem lehet azt mondani, hogy minden települési önkormányzat ugyanolyan helyzetben van gazdaságilag, az viszont kijelenthető, hogy minden helyhatóságot érzékenyen és negatívan érintenek a veszélyhelyzet alatt hozott intézkedések. Ez abból fakad, hogy a védekezést helyben ők látták el és látják el, ehhez viszont nem támogatást, hanem elvonást és elvonásokról szóló tervezeteket kaptak. Ha az a cél, hogy a feladataik ellátásában ellehetetlenítsék a helyben választott testületeket, akkor a fideszes kormány jó úton jár, csak ezekkel a lépésekkel a magyar polgárok ellen vét, mert lassan nem hogy az önállóan vállalt feladataikat, de a kötelezőket sem tudják ellátni. […]
Egyre gyakrabban lőnek környékünkön macskára – ...
Rálőttek légpuskával egy macskára Balfon – osztották meg az egyik, soproni és környékbeli állatbarátokat tömörítő Facebook-csoportban. Megkérdeztük a kedvenceink biztonságáért térségünkben aktívan dolgozó Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesületet, hogy neki…
Módosul az ügyfélfogadási rend Sopron Megyei Jo...
2020. június 1. napjától módosul az ügyfélfogadási rend Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában.
Ebből a táblázatból kiderül, mikor kell 14 napo...
Tájékoztatót adott ki a rendőrség honlapja a határmenti országokból történő beutazások lehetőségéről, hatósági házi karanténra kötelezettségről. Az információs oldal segít eligazodni az eltérő rendelkezések között. Osztrák állampolgár beutazhat ha 14 napos hatósági házi karanténra kötelezett Magyarországon állandó tartózkodásra jogosult Igen Magyar állampolgár családtagja Igen 4 napnál nem régebbi negatív SARS-CoV-2 teszteredménnyel rendelkezik és Ausztriából kíván beutazni Nem Nemzetközi jog alapján kiváltságokkal és mentességekkel rendelkezik Nem Kapcsolt vállalkozások közötti üzleti célú utazás esetén Csehországból, Lengyelországból, Dél-Koreából, Németországból, Ausztriából, Szlovákiából és Japánból Nem Ingázóként munkáltatói igazolás, illetve a megművelt földterület tulajdonjogának vagy használati jogának igazolása birtokában Nem Felsőfokú intézmény által kiállított iskolalátogatási formanyomtatvány birtokában Igen Tranzitálási céllal a kijelölt határátkelőhelyeken Nem, de a kijelölt tranzitútvonalakat nem hagyhatják el Nemzetközi teherforgalomban közlekedő gépjármű vezetőjeként Nem Szlovák állampolgár beutazhat ha 14 napos hatósági házi karanténra kötelezett Magyarországon állandó tartózkodásra jogosult Igen Magyar állampolgár családtagja Igen 24 órát meg nem haladó tartózkodás céljából Szlovákia felől Nem Nemzetközi jog alapján kiváltságokkal és mentességekkel rendelkezik Nem Kapcsolt vállalkozások közötti üzleti célú utazás esetén Csehországból, Lengyelországból, Dél-Koreából, Németországból, Ausztriából, Szlovákiából és Japánból Nem Ingázóként munkáltatói igazolás birtokában a határtól számított 30 km-en belül Nem Felsőfokú intézmény által kiállított iskolalátogatási formanyomtatvány birtokában Igen Tranzitálási céllal a kijelölt határátkelőhelyeken […]
Fának ütközött Balf és Fertőrákos között
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 8526-os számú út 9+170. kilométerszelvényében, Fertőrákos külterületén, 2020. május 26-án 19 órakor. Egy 24 éves fertőrákosi nő közlekedett személygépkocsival Balf felől, Fertőrákos irányába…
Orvosi ügyelet Sopron: 1 évre közel 9000 elláto...
Sopron városa a Soproni Szociális Intézményen keresztül látja az egészségügyi alapellátási feladatok egy részét, így a központi (házi- és gyermekorvosi) ügyeleti szolgálat biztosítását is. A központi ügyelet célja, hogy a napi munkarenden kívül bekövetkező sürgősségi esetekben az egészségügyi ellátás folyamatos igénybevételét biztosítsák. Illusztráció / cyberpress.hu Az alapvető szolgáltatás üzemeltetése Magyarországon önmagában is kihívással jár, hiszen az állami, lakosságszám szerinti NEAK finanszírozás gyakran nem elegendő, azt önkormányzati forrásokkal kell kiegészíteni, hogy az orvosok munkájának megfelelő ellentételezését meg tudják fizetni. A háziorvosi ügyeleti rendszert egyébként sok helyről bírálják, egyesek szerint nincs rá szükség, és a kórházak sürgősségi osztályába kellene integrálni, de sokak fejében az sem tiszta, mi tartozik az ügyelet hatáskörébe és mi a mentőszolgálatéba. A helyzet tehát alapjában véve nem egyszerű, de az ellátott feladat fontosságát az esetszámok mindenképpen megalapozzák. A központi és a fogorvosi ügyelet is Sopronban a Győri úti kórháztömb bérleményében székel, az IV. épületebn érhetőek el a szolgáltatások működési idejük alatt. Ez a központi ügyelet esetében elég nagy időintervallumot fed le, hiszen naponta 16 órától másnap reggel 8 óráig állnak szolgálatban, valamint szombat-vasárnap (és munkaszüneti napokon) 24 órás az egészségügyi szolgáltatás, amit ezeken a napokon 1 fő házi gyermekorvossal erősítenek meg. A fogorvosi ügyelet esetében ez szombat, vasárnap és munkaszüneti napokra terjed […]
Koronavírus: már lényegesen többen gyógyultak m...
Újabb 22 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3793 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 6 idős krónikus beteg. Ezzel 505 főre emelkedett az elhunytak száma, 1856-an pedig már gy…