Sopron.info.hu

a(az) 2020. június 3. nap archívuma

Nem úgy zajlik majd ősztől az oktatás, ahogy me...

Az iskolák és egyetemek soha nem látott kihívással szembesültek, amikor márciusban néhány nap alatt digitális oktatásra kellett átállniuk. A távoktatás egyik legnagyobb kérdése a gyakorlati órák, kurzusok megtartása, az intézmények ebben egyedi, alternatív megoldásokkal segítik a hallgatókat. A Budapesti Metropolitan Egyetem egyetemi docense, tanulásmódszertani szakértője szerint három forgatókönyv szerint térhetünk vissza a tantermekbe: teljesen elfelejtjük a digitális oktatás új tapasztalatait, részben adaptáljuk ezeket, vagy teljesen új korszak kezdődik az oktatásban. Online tanulás vs. távoktatás Szemléletbeli különbség van aközött, hogy a jelenleg zajló folyamatot online tanulásnak vagy távoktatásnak nevezzük Dr. Vass Vilmos tanulásmódszertani szakértő, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) docense szerint. A távoktatásban ugyanis a hangsúly az oktatáson van: azon, hogy az oktató milyen tananyagot és hogyan ad le. Az online tanulás már elnevezésében is a diákok tanulására helyezi a hangsúlyt: ebben az esetben az a fontos, hogy az oktató hogyan segíti, támogatja a hallgatók felkészülését. „Azok az oktatók, akik a tananyag leadására, és nem a hallgatók tanulására koncentráltak, hamar létszámcsökkenéssel és fekete ablakokkal találták szembe magukat az online órákon” – mondta el a szakértő, aki szerint pont a két szemlélet közötti különbségre világított rá a digitális oktatásra átállás. A kreatív feladatok, a hallgatói tevékenységek, kérdések és visszajelzések ugyanis lényegesen nagyobb […]

további részletek

Villám csapott egy családi házba Sopronban

Villám csapott egy családi ház tetőszerkezetébe Sopronban a Szőlőskert utcában szerda délután, a tüzet a tűzoltók hamar eloltották.

további részletek

Korszerűbb alapanyagú 100 forintosok kerülnek f...

Új, korszerűbb alapanyagú 100 forintos érmék kerülnek forgalomba július 1-től, de a jelenleg használt 100 forintosokkal továbbra is lehet majd fizetni – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.

további részletek

Jövő évtől országszerte tilos lesz az avarégetés!

Jövő évtől tilos az avar és a kerti hulladék égetése. Az ezzel összefüggő, az agrárminiszter által benyújtott, a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény és a természet védelméről szóló törvény módosítását 148 igen szavazattal, 21 tart…

további részletek

Átadták az új kutyafuttatót a Jerevánon

Átadták az új kutyafuttatót a Jereván lakótelepen szerdán, amely lakossági igény alapján készült el mintegy két hónap alatt, ahol kulturált keretek között sétáltathatják kedvenceiket gazdáik. A kutyafuttatót padokkal szerelték fel és egy murvás parkoló…

további részletek

Koronavírus: Ausztria holnaptól feloldja a beut...

Június 4-e, csütörtöktől Ausztria feloldja a koronavírus-járvánnyal összefüggésben bevezetett korlátozásokat a szomszédos államokkal szemben, ez alól kivéve Olaszországot. A hírt délelőtt jelentette be Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter sajtótájékoztatóján, a szerdai kormányülést követően. A magyarországi intézkedések enyhítéséről, a korlátozások feloldásáról egyelőre nem érkezett hír. Fotó: cyberpress.hu archívum / Koszorú Mihály A rendelkezés Magyarországra, Szlovákiára, Szlovéniára, Csehországra, Németországra, Svájcra és Liechtensteinre vonatkozik. Ezekből az országokból mostantól igazolás és vírusteszt nélkül lehet beutazni Ausztriába, Olaszország kivételével minden határszakaszon megszűnik a járvány miatt elrendelt ellenőrzés is. Mintegy három hónap után ismét szabad a személyek mozgása, az Ausztriába történő belépés vonatkozásában június 4-től ismét a járvány előtti szabályok lesznek érvényesek. A belépőknek és Ausztriába hazatérőknek nem kell majd karanténba vonulniuk vagy negatív teszteredményt bemutatniuk. Magyarországgal szemben azonban továbbra is fennmarad a migrációs helyzettel összefüggésben 2015 őszén bevezetett határellenőrzés. Az osztrák kormány ezt meghosszabbította november közepéig. Olaszország irányából külföldiek továbbra is csak 4 napnál nem régebbi negatív koronavírus teszttel léphetnek be, a hazatérők pedig kéthetes házi karanténba kerülnek. A kormány a jövő héten dönt arról, feloldja-e ezeket a korlátozásokat. A külügyminiszter azt mondta: mindenki egyéni felelőssége mostantól, hogy külföldre utazik-e. A kormány továbbra is azt javasolja az osztrákoknak, hogy a nem sürgős utazásaikat halasszák el, szabadságukat pedig idén belföldön töltsék […]

további részletek

Ausztria feloldja a beutazási korlátozásokat

Június 4-től Ausztria feloldja a járvánnyal összefüggésben bevezetett beutazási korlátozásokat a szomszédaival szemben, kivéve Olaszországot. A hírt Alexander Schallenberg külügyminiszter jelentette be. Magyar részről egyelőre nincs hír a korlátozások …

további részletek

Trianon 100 – helyezzük el az emlékezés virágai...

Június 4-e, csütörtök a Trianoni Békediktátum aláírásának 100. évfordulója, valamint a Nemzeti Összetartozás Napja. A kialakult járványhelyzetre tekintettel csendesen, visszafogottan emlékezünk, de így is lehetőség van arra, hogy a tömeges jelenlétet …

további részletek

25 migránst fogtak el a rendőrök Szilsárkánynál...

A külföldiek az út melletti búzatáblában akartak elbújni. A rendőrök közben elkapták az embercsempészt, aki a külföldieket Szilsárkány közelében tette ki az autójából, majd elhajtott.

további részletek

Sopronban is gyűjt adományt a Nébih és a Magyar...

Adománygyűjtési akciót indít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület annak érdekében, hogy a koronavírus járvány miatt a lakosságnál felhalmozott, de fel nem használt élelmiszertartalékok még a lejárati …

további részletek