a(az) 2020. augusztus hónap archívuma
Több tucat vasúti fejlesztéséhez biztosít milli...
A 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban kötöttpályás beruházásokra várhatóan rendelkezésre álló forrásmennyiség sikeres lekötése érdekében húsz vasúti fejlesztés előkészítésének, tervezésének támogatásáról született döntés. Az összesen 32 milliárd forintos ráfordítás a hazai közösségi közlekedés gerincét adó vasút infrastruktúrájának, szolgáltatásainak korszerűsítése, versenyképességének növelése mellett a magyar gazdaság élénkítéséhez is hozzájárul – közölte augusztus utolsó hetében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Fotó: cyberpress.hu archívum A kormánydöntésnek köszönhetően országszerte kezdődhetnek vasúti beruházások, vágányhálózati korszerűsítések, híd- és alagút építések, valamint pályarekonstrukcióknak köszönhetően javulhatnak az elővárosi utazási feltételek is. Többek közt megtörténhet a Szombathely-Kőszeg és a Zalaszentiván-Nagykanizsa vasútvonal villamosításának előkészítése is. Az úgynevezett Nyugat-magyarországi Masterplan az országrészt összefüggő egységként kezelve vizsgálhatja egyebek mellett a Győr-Pápa-Celldömölk vonal villamosításának lehetőségét. A kötöttpályás projektek speciális igényeire tekintettel az egyes beruházások megkezdését legalább egy-három éves előkészítési folyamat előzi meg. A forrásbiztosítás nyomán az állami beruházók (a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt., a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a két nemzeti pályahálózat-működtető vasúttársaság (GYSEV, MÁV) időben gondoskodhat arról, hogy a következő programozási időszakban Magyarország megfelelő számú, részletesen kidolgozott projekttel rendelkezzen az uniós támogatások mielőbbi lekötéséhez. A 2020. augusztus 14-én megjelent 1247/2016. (V.18.) kormányhatározat pedig a következővel egészült ki. Az IKOP-2.1.10-15 projekt keretében a GYSEV Zrt. vasúti intrastruktúra fejlesztési projekt előkészítésére 2,18 […]
Próbanépszámlálást tart a KSH
Reprezentatív, azaz a teljes magyar társadalmat leképező adatgyűjtés keretében próbanépszámlálást indít augusztus 31-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A próbafelvétel célja, hogy adatokkal segítse a 2021. évi népszámlálás szakmai előkészítését….
Tények – tévhitek: az Arcus étterem és az M85
Néhány év alatt eljutottunk odáig, hogy már nem csak a politikai közleményeknek témája az M85-ös autóút és egy fentebb is nevezett étterem kapcsolata. Ma már szikla szilárdan írja még a magát függetlennek vélt sajtó is azt, hogy az M85-ös autóút csak az Arcus étteremig tart, hitelt és alapot adva az ehhez hasonló híreszteléseknek. Pedig ez hülyeség. Csak épp a tévhitek nem állnak meg ennyinél. Fotó: cyberpress.hu archívum Gyakori érv az is, hogy az M85-ös autóút éppen azért kanyarog úgy ahogy, mert ezt a tulajdonosi kör ügyesen kilobbizta volna. Röviden ez sem igaz, hosszabban pedig lentebb kifejtem. Még mielőtt valaki busás bevételnövekedést vizionálna a szóban forgó vendéglátóegység köré, esetleg összeesküvésekre gyanakodna érdemes elklikkelni a megnyitott kommentablakból, elejteni a kézbe ragadott klaviatúrát és tovább folytatni a cikket. Jöjjön, vizsgálja meg velem együtt a terveket, mielőtt ítéletet mondana. Utána, az szakmai és társadalmi egyeztetésen átesett, engedélyes tervek ismertében már nyugodtan. Savazhat, magasztalhat kedve szerint. A soproni elkerülő fejlesztését már a ’90-es évek óta napirenden tartják, alapvetően cél a város tehermentesítése, egyfajta körgyűrű megalkotása a hivatásforgalom és a tehergépkocsik számára. Éppen ezért már évtizedekkel ezelőtt is nagy vonalakban adott volt az út vonalvezetése. Tudvalevő az is, hogy az Osztrák Szövetségi Köztársaság törvénybe foglalta az […]
Szombat esti Galaxy Lights
Szeptember 5-én újra észbontó bulival várunk Titeket. Dj Lippai “húzza” majd a talp alá valót! Akcióban az Absolut Vodka Red Bull » 1200,- Ft. Foglalj asztalt vagy pályát előre: +36302881012 #galaxylights #adsolutredbull #allstarbowling #szombatestibuli #partybowling #szombatestitánc #le…
Sportiskolások egy csónakban
Egész évben egy irányba tart a Soproni Sportiskola szakembereinek képzeletbeli hajója. Aztán minden nyáron igazi csónakba ülnek és a gyakorlatban is megvalósítják: egyszerre húznak az evezőkkel. Doncsecs Kitti mesélt az idei csapatépítő raftingról. …
SC Sopron: Megvan az első győzelem!
Az SC. SOPRON férfi felnőtt csapata vasárnap a Nagyatádi FC-hez látogatott az NB III. Nyugati csoportjának hetedik fordulójában. Idegenben nyertek a srácok.
Már a mérkőzés elején nagyon jó felfogásban, gyors támadásokat vezetve futballozott a soproni…
Fertő tó projekt: Fertőrákoson demonstráltak a ...
Vasárnap délután tartott a Fertő tavi fejlesztések ellen tiltakozó demonstrációt a Fertő tó barátai civil szervezet, amit egy fertőrákosi magánterületen tartottak meg, mert elmondásuk szerint az eredetileg a magyar partszakaszon való demonstrációra nem kaptak engedélyt. A rendezvényen a helyi szervezet nevében Major Gyula szólalt fel, de tiltakozását fejezte ki többek között az osztrák társszervezetük, a Freunde des Neusiedlersees nevében Rudi Golubich illetve Christian Schuböck, aki a szintén osztrák Allianz für Natur szervezet álláspontját tolmácsolta. A hallgatóság között több helyi ellenzéki párt képviselőjét is felfedeztük, de például jelen volt Dr. Brenner Koloman is, aki a Magyar Országgyűlés alelnöke illetve képviseltette magát a Leghűségesebb Városért Egyesület és a Jogunkban Áll Sopron civil szerveződés is. A hallgatóság tagjai többnyire Sopronból illetve Fertőrákosról érkeztek, de jelen voltak a ” Stop Avalon Tata ” tagjai is, akik közül alapítójuk Szalay Ildikó vont beszédében párhuzamot a tatai illetve a Fertő tavi fejlesztések között. Lendületes és igazán figyelemfelkeltő beszéd tartott Molnár Judit is, aki az állat- és természetvédelem jegyében egy élhető jövőkép reményében fejezte ki aggodalmát a jelenlegi tervezett projekt vonzatában. Felszólalt továbbá Sovány Endre és Zsákai Zoltán Gábor is. Kun Zoltán pedig személyesen nem tudott részt venni az eseményen, ezért észrevételelit felolvasással tolmácsolták. Magánterületen tartották a demonstrációt. / fotó: Leczovics […]
Elszánt fiatal, aki 31 pontot “vágott” a MAFC-nak
Nyáron Pécsről, a PVSK-ból igazolt hozzánk a szerb származású 21 éves Popadic Milijan. Őt próbáljuk meg most bemutatni szurkolóinknak, olvasóinknak – Emlékszel, mi történt január 16-án? – Bevallom, pontosan nem… – 31 pontot, benne 7-ből 5 triplát szórtál a MAFC-nak… – Ja, így már megvan! Jó meccset játszottunk az esélyes MAFC pályáján. Egyik legjobb játékosunk, […]
Hunyadi évnyitó – új igazgató irányítja az evan...
Tanévnyitó istentiszteletet és ünnepélyt tartott a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola vasárnap az evangélikus templomban. Ezen az alkalmon köszöntek el az iskolát 25 éven át igazgató Rajnai Károlytól, és iktatták be a megválasztott új …
Fákat döntött a hirtelen jött vihar
Hatalmas széllel érte el Sopront és környékét egy délutáni vihar. A néhány perces özönvíz szerű eső és a hozzá társuló 100 km/h-s légmozgás károkat is okozott. Egyik olvasónktól tudjuk, hogy a Rét utcában parkoló autókra dőlt egy fa. …
Megjelent a Közlönyben az ingázás feltétele
Megjelent a Magyar Közlönyben a határlezárással kapcsolatos rendeletek hivatalos tájékoztatója, amely igyekszik rendezni a Sopron környékén élő ingázók helyzetét is. A hivatalos verzió dióhéjban az, hogy az adott határátlépési ponttól Magyarországon belül 30 km-es zónán belüli lakcímkártyával kell rendelkeznie annak, aki Ausztriába megy és hazafelé meg akarja úszni a karantént vagy a két covid-19 tesztet – és egyelőre semmilyen munkáltatói igazolás nem szükséges ehhez – illetve az, hogy a határtól számítva nem megy messzebbre a 30 km-es távolságnál. Így néz ki a hivatalos rendelkezés: Ingázók 10. § (1) A külpolitikáért felelős miniszter által – a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – meghatározott szomszédos állam polgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek. (2) Az (1) bekezdés szerint Magyarország területén tartózkodó személy Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül köteles tartózkodni, és köteles Magyarország területét a belépést követő 24 órán belül elhagyni. (3) A külpolitikáért felelős miniszter által az (1) bekezdés alapján meghatározott országgal szomszédos, Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül élő magyar állampolgárok a szomszédos ország területéről visszatérve korlátozás nélkül beléphetnek, ha külföldi tartózkodásuk időtartama nem haladta meg a 24 órát, és […]