Sopron.info.hu

a(az) 2020. október 29. nap archívuma

Koronavírus: Szinte egész Ausztria vörösre vált...

Nyugati szomszédunknál a koronavírus-járvány miatt egy úgynevezett jelzőlámpás rendszer került korábban bevezetésre, amelyben a legmagasabb fertőzöttségi szint illetve a kritikus járványügyi kockázati jelzés a vörös lámpa elrendelése lett, amit a egészségügyi bizottság 2020.10.29-én kiterjesztett szinte egész Ausztria területére. Persze vannak azért kivételek, de nem túl sok. Zöld, azaz minimális kockázatú terület pedig nincs az országban.  Grafika forrása: sozialministerium.at   A döntés konkrétumait pénteken teszik majd közzé, azonban minden bizonnyal ezt az is indokolja, hogy egyre magasabbak a fertőzöttségi adatok Ausztriában is és mondhatni a további megfékezés érdekében nem halogatható tovább ezeknek  a drasztikus jelzéseknek az elrendelése. Az egészségügyi minisztérium szerint az koronavírus-járvány elleni küzdelem biztonságának fő kulcsát és iránymutatását a koronavírus-jelzőlámpa adja. A villanyrendőr színei határozzák meg azt, milyen intézkedéseket hoznak az adott járásban, városban vagy éppen településen, intézményben.   A zöld jelzés értelemszerűen alacsony kockázatot jelent. A sárga szín mérsékelt fertőzési kockázatot jelez, amely esetben ajánlott a szájmaszk viselete a kereskedelemben, az éttermekben, patikákban és a nagyobb rendezvényeken. Az iskolákban kötelező a védőmaszk viselete, kivéve a tanórákat. A narancs ( magas kockázatú ) és a vörös ( nagyon magas kockázatú ) színek a fertőzés növekvő kockázatát jelzik, azaz az intézkedések további szigorítását követelik meg, amelyek közé a karantén elrendelése egyelőre […]

további részletek

Sikeresen zárultak az őszi beiskolázási napok

A nyári után, az őszi beiskolázási napokra is sokan érkeztek az ország különböző régióiból a kosaras tehetségek, hogy megmutassák magukat sportakadémiánk szakembereinek, illetve szüleikkel közösen megismerkedjenek az általunk, és a soproni tanintézmény…

további részletek

Ingyen adja az adventi vásári házikókat az önko...

Október végén is üléseznek Sopron önkormányzati képviselői, hagyományos ülésnapon rendes és rendkívüli közgyűlésre is hivatalosak, így legalább tizenhárom ügyben kell döntést hozniuk. Egyike ezeknek dr. Farkas Ciprián polgármester előterjesztése is, mely a soproni adventi vásárban felállított faházak pályázat útján történő ingyenes használatba adásáról szól. Illusztráció / cyberpress.hu archívum Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése október 29-én csütörtökön is tanácskozni gyűlt össze, ekképp idén is biztosítja a városvezetés a Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíjat, de több jogszabályi kötelezettségnek, egyéb adminisztrációs feltételnek is megfelelnek a meghívóba is felvett napirendek. A rendkívüli ülésen a Tisztítsuk meg az Országot program keretében 20 milliós összegig pályázatot nyújt be a város az illegális hulladéklerakók felszámolására, mely egyúttal ezen területek kamerával való ellátásra is lehetőséget ad, de dönti kell a helyi építési szabályzat módosításáról is a Mély út fejlesztése kapcsán. Mint a dokumentumokból kiderül, a jelenlegi járványi helyzetben fennálló gazdasági nehézségek kompenzálása érdekében Sopron Megyei Jogú Város támogatni kívánja a helyi vállalkozásokat. A járványügyi készültség időszakában a Soproni Advent a szokásostól eltérő módon kerül megrendezésre. A soproni vállalkozásoknak lehetővé kívánják tenni, hogy az adventi vásár helyszínén felállítandó faházakat pályázat útján, ingyenesen használatba tudják venni. A pályázatokat elbíráló eseti bizottságot a közgyűlés, a városszépítők, az iparkamara, az ipartestület, a városfejlesztési és a gazdasági bizottság elnökeiből állítják fel. […]

további részletek

STKH: bizonytalan ideig szünetel a személyes üg...

Az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatása alapján bizonytalan ideig szünetel az ügyfélfogadás a szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálati irodájába november 1-től. A bejelentéseiket e-mailben, postai …

további részletek

Fontos témák az októberi közgyűlésen

November 27. és 2021. január 6. közötti időszakban a teraszokat mentesítik a közterület használati díj fizetése alól, többek közt erről is döntöttek az októberi közgyűlésen. Összesen 13 előterjesztés került a képviselő-testület elé a rendes és a rendkí…

további részletek

Szombaton közli intézkedéseit az osztrák kormány

Szombaton teszi közzé a koronavírus járvány megfékezését célzó intézkedéseit az osztrák kormány, közölte csütörtök délután megtartott sajtótájékoztatóján Sebastian Kurz (ÖVP) szövetségi kancellár, egészségügyi szakemberekkel folytatott egyeztetését köv…

további részletek

Hunujgária hajnala (XIII. részlet )

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.   Maxi Bűz Hadművelet   Budundinak a félre sikerült szoboravatás után néhány nappal még keményebb kihívással kellett szembe néznie. A koráb…

további részletek

Mekkora ingatlant vehetünk 20 millió forintért ...

Az Ingatlannet.hu korábbi elemzésében az ingatlanpiac mellett az albérletpiacot is pedzegette. Ezúttal kizárólag az ingatlanpiacra fókuszálnak. Körbenéztek Győr-Moson-Sopron megyében, hogy egy 20 millió forintos keretösszegért milyen nagy lakóingatlanra tehetünk szert. Mindennek kiszámításához pedig a szeptemberi hónapra vonatkozó statisztikájukat használták fel. illusztráció   20 millió forint = kényelmes családi ház Győr-Moson-Sopron megyében az Ingatlannet.hu által vizsgált nagyvárosoknál a nagyobb népességszámmal rendelkezők magasabb átlagos négyzetméter árat képviselnek. A megye három legnagyobb városában 340-450 ezer Ft/m² közötti volt a családi házak átlagára idén szeptemberben, míg Kapuváron, Csornán és Pannonhalmán 180-250 ezer Ft/m²-es intervallumban. Ezen egységárak alapján nézzük mit ér 20 millió forint. A magas négyzetméterár miatt Sopronban mindössze egy 40 m² alapterületű ház kapható. Mosonmagyaróváron már 50 m², Győrben pedig 60 m² az összegért megvásárolható átlagos nagyság. Pannonhalmán 20 millió forintból egy szép nagy 80 m²-es házat lehetne venni. A legtágasabb otthonra pedig Csornán (90 m²) és Kapuváron (110 m²) futná az általunk meghatározott összeg.     20 millió forint = minilakás A lakáspiacon általában még magasabb átlagárakkal találkozhatunk, mint a családi házak piacán. Ez Győr-Moson-Sopron megyében is így van. A három legnagyobb városban téglalakást 450 ezer Ft/m²-es átlagár alatt nem is találunk, de a paneleknél is elég borsos, 380-440 ezer Ft/m² közötti […]

további részletek

Crescendo – A komolyzene népszerűsítése és meg...

A komolyzene népszerűsítése céljából szervezik meg idén is a Crescendo komolyzenei sorozatot a Liszt központban. A tizenkettedik alkalommal megrendezett programsorozat idei évadában élvonalbeli szólisták és kiváló karmesterek kíséretével csendülnek fe…

további részletek

Kulturált tartalommal népszerűsítik a tudatos é...

Ha a sörökről van szó, akkor az utca emberének általában csak két szó jut az eszébe, mégpedig a világos és a barna. Az évek során már hozzánk is elért a kézműves és egyéb különleges sörök világa, azonban még mindig gyerekes botladozással, és kisebb nagyobb kételyekkel haladunk a testesebb, komolyabb ízvilággal rendelkező italok megismerése felé. Ennek okáról, a belga sörök iránt érzett szeretetről, valamint egy itthon hódító útjára induló vállalkozásról beszélgettünk a Premium Beer Hungary megalkotóival, Mesterházy Ernővel és Ács Norbival. Mi pontosan a koncepció és ki állt vele elő? Ernő – Az én fejemből pattant ki a dolog, miután egyszer Belgiumban jártam és volt szerencsém kicsit körbe kóstolni jó pár ízletes sörkülönlegességet. Az út után, itthon is próbáltam olyan helyet keresni, aminek a fő profilja leginkább ezekre az italokra épül. Szombathelyen szerencsére meg is találtam, amit kerestem, hisz volt akkor egy Pink Panda Sörbirodalom nevű placc, ahol több százféle sört lehetett kóstolni, ide sokat is jártunk el haverokkal, csak sajnos idővel ez be is zárt. Utána, hogy azért egy másik platform mégis legyen, elkezdtem szervezni otthon, úgymond saját szórakoztatásra hasonló összejöveteleket, nyilván elsősorban a családnak és közeli barátoknak, haveroknak. Egyre jobban elkezdett érdekelni ez a terület és maga a kóstolás, […]

további részletek

Operatív törzs: a szórakozóhelyeken és a vendég...

A kormány hétfőtől a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjeszti a kötelező maszkhasználatot – jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájéko…

további részletek

Szigorítanak hazánkban a maszkviselési szabályo...

Az Operatív Törzs 2020.10.29-én elhangzott tájékoztatójában újabb fontos információk hangzottak el a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatban, amelyben kiderült az is, hogy hétfőtől szigorodnak a maszkviselési szabályok. Az eddig is érvényben lévő maszkviselési helyek mellett most új elem lesz az, hogy hétfőtől – 2020. november 2-től – a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjesztik a kötelezettséget. illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu Mint az elhangzott a vendéglátóhelyeken illetve szórakozóhelyeken – ideértve például a sportrendezvények vendéglátó egységeit is – kötelező lesz a maszkviselés, kivétel az az időintervallum amikor éppen a vásárolt ételt vagy italt fogyasztjuk. A korábbiakban érvénybe léptetett rendelkezések amelyek a maszkviselésre vonatkoznak természetesen érvényben maradnak, így tehát például a tömegközlekedésben, színházakban, mozikban, az egészségügyi intézményekben, sportrendezvényeken, egyéb rendezvényeken  továbbra is ugyanúgy viselni kell azokat, csak ezek most kibővítésre kerültek. Elhangzott , hogy a korábbiaknál is fontosabb az óvintézkedések és a higiéniára vonatkozó szabályok szigorú betartása és az emelkedő fertőzésszámok miatt  további mintavételi helyek felállítása is megvalósításra kerül, így újabb  200 újabb mintavételi egységet hoznak létre. Elhangzott az is, hogy az Operatív Törzs szerint egy koronavíruson átesett személy 6 hónapig tekinthető védettnek az újrafertőződéssel szemben. A csütörtöki tájékoztatón a kitértek a napi adatokra is, amely szerint  2194 főnél mutattak ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt […]

további részletek