Sopron.info.hu

a(az) 2020. december 15. nap archívuma

M85 Sopron átadás 2020 nyomvonal

Az alábbi térképen látható a nyomvonal, ahol az új M85-ös út halad. A most átadásra kerülő szakasz egészen Sopron Kelet

további részletek

Két termék visszahívását is bejelentette a Nébih

Két termék, a Tesco Global Zrt. 140 gramm kiszerelésű sajátmárkás Strong Chips Wasabi nevű termékének, valamint a BiOrganik Kft. 250 gramm kiszerelésű Naturmind fekete szezámmag nevű termékének visszahívását jelentette be a Nemzeti Élelmiszerlánc-bizto…

további részletek

Fotóalbumba szedte a soproni fotóriporter a nor...

Németh Péter fotóriportert nem kell bemutatni a soproniaknak, hiszen már hosszú-hosszú évek óta tevékenykedik a szakmában és hihetetlen mennyiségű fotója jelent már meg a városi média különböző felületein. Most azonban egy újdonsággal, egész pontosan egy  fotóalbummal jelentkezik, amelynek témája a D – Day azaz a normandiai partraszállás, azon belül is a  magyar vonatozású szálak. A magánkiadásban megjelenő kötet a napokban jelenik meg és már előrendelhető a szerzőnél.  Németh Péter fotóriporter A “D – Day /  A leghosszabb nap napjainkban  / Magyar sorsok” című fotóalbum egy fekvő elrendezésű A/4-es méretű, színes 100 oldalas időutazás, amelyben Németh Péter rövid bepillantást nyújt a 76 évvel ezelőtti eseményekbe és napjaink Normandiájába is.  A gazdag fotóanyaggal megjelenő kiadvány felidézi a megemlékezések, a veterántalálkozók, a hagyományőrzők, az egykori haditechnika, az ejtőernyősök, a háborús helyszínek, a magyar katona és hadifogoly sorsok mellett a temetői csend világát is, kutatott magyar utalásokkal és nevekkel kiegészítve. A könyv előszavát Szendrei Mihály nyugállományú határőr alezredes írta. A fotóalbum borítója A könyv előszavát Szendrei Mihály nyugállományú határőr alezredes írta. Érdeklődésünkre Németh Péter elmondta, hogy 2009 óta kilenc alkalommal járt Normandiában, ahol több száz helyszín eseményein volt lehetősége  veteránokkal találkozni és  fényképeket készíteni, amelyeknek mintegy kivonata lett ez a fotóalbum.  Miután a téma lelkes kutatója […]

további részletek

Mi minden teszi páratlanná a fertődi Esterházy-...

Az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. közössgi csatornáin rövid helyszíni bejelentkezésekben olyan részleteket mutatnak meg a fertődi Esterházy-kastély idegenvezetői, amelyek különlegessé teszik a barokk-rokokó …

további részletek

Euroliga: A Galatasaray sem tudta megállítani a...

A Sopron Basket hazai pályán legyőzte a török Galatasarayt kedden a női kosárlabda Euroliga csoportkörében, ezzel továbbra is százszázalékos. Sopron Basket-Galatasaray (török) 69-66  (21-13, 13-23, 23-19, 12-11).   Sopron Basket-Galatasaray / 2020.12.15. / Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket   A magyar bajnok két hete kezdte meg szereplését a nemzetközi porondon, amikor buboréktorna keretében fogadta a Bourges-t és a Landes-t, és mindkét francia csapatot legyőzte. A Galatasaray akkor pozitív koronavírustesztek miatt nem tudott csatlakozni, de a nemzetközi szövetség (FIBA) úgy döntött, hogy ezen a héten újabb buboréktornára kerül sor a Novomatic Arénában, amelynek keretében a Sopron és isztambuli ellenfele mindkét csoportmérkőzését lejátssza. A 2014-ben Euroliga-győztes Galatasaraynál – amely két éve a második vonalnak számító Európa Kupában diadalmaskodott – akadtak ismerős nevek, mivel az amerikai-török Quanitra Hollingsworth és a szlovák Zofia Hruscakova is légióskodott Győrben. A vasárnap Magyarországra érkezett törökök formájáról sokat elárul, hogy eddigi 12 bajnokijukból csak egyet vesztettek el. A keddi zárt kapus meccsen a szezonban eddig játszott 11 NB I-es és nemzetközi mérkőzésükön veretlen soproniak remekül elkapták a fonalat, és a szerbekkel olimpiai bronzérmes Jelena Brooks vezetésével tíz ponttal elhúztak a nyitónegyedben. A folytatásban főként Hollingsworth révén három pontra feljöttek a vendégek, de az amerikai-francia Gabby Williams tarthatatlan volt a […]

további részletek

Ők léphetnek be Ausztriába karanténkötelezettsé...

Hivatalossá váltak azok a beutazási részletszabályok, amelyeket a koronavírus-járvány terjedésének csillapítása érdekében hoztak az ünnepekre Ausztriában. A hivatalosan ingázókat nem érinti a belépési szigorítás, de vannak még egyéb kivételek is.     illusztráció / fotó: Koszorú Mihály – cyberpress.hu   2020. december 19-től az Ausztriába érkezők ( Magyarországról, a környező országokból és szinte a világ összes országából ) a rendelet szerint  alapszabályként 10 napos kötelező  karanténra számíthatnak. A hatóságilag a határon elrendelt házi karantént legkorábban csak az 5. napon lehet majd feloldani egy saját költségre elvégeztetett negatív antigén- vagy PCR-teszt esetén. Fontos tudnivaló az is, hogy a karantén idő előtt akkor is megszakítható,  ha az elkülönített elhagyja Ausztriát.   A kötelező karantén alól az ingázók és az Ausztrián átutazók  továbbra is kivételt képeznek.   Azt is érdemes tudni, hogy  a karanténkötelezettség alól kivételnek számít az is, ha  olyan havi szintű az ingázás, ami igazoltan munkaügyi vagy tanulmányi céllal történt illetve  ha személy- és teherszállítás van folyamatban. Szintén nem tartozik karanténkötelezettség alá az sem aki megállás nélküli átutazás céljából halad át Ausztrián.   A házi gondozóknak és a betegápolóknak fontos tudnivaló, hogy  Ausztriába érkezve rendelkezniük kell egy  72 óránál nem régebbi negatív Covid-teszteredménnyel, aminek igazolását  a határon kell bemutatni.    Szabadon beléphetnek Ausztriába […]

további részletek

15.00 NYÍREGYHÁZI KS/A – DARAZSAK SPORTAKADÉMIA...

forrás

további részletek

Ausztriai beutazási korlátozások december 19-től

Megjelentek a karácsonyi időszakban érvényes beutazási korlátozások részletszabályai. December 19-től a Magyarországról és a környező országokból érkezők alapszabályként 10 napos karanténra számíthatnak. Az ingázók és az Ausztrián átutazók viszont tová…

további részletek

Sportszervezetek vezetőit köszöntötte a városve...

A közelgő ünnepek alkalmából idén is megköszönte a soproni városvezetés a helyi sortszervezetek, egyesületek vezetőinek az egész éven át tartó kitartó munkát.

további részletek

Eldőlt: Az anya nő, az apa férfi!

Az Országgyűlés napi határozathozatalait az alaptörvény kilencedik módosításával zárta. Dióhéjban mutatjuk az új országoslista-állításra vonatkozó szabályokat, az alaptörvény módosítását, a közpénz új fogalmát és a különleges jogrend eseteit.  Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Orbán Viktor miniszterelnök, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (középen j-b) szavaz az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. december 15-én. – MTI/Bruzák Noémi     Változnak az országoslista-állítás szabályai A parlament változtatott az országgyűlési választási listaállítás szabályain. A választási törvények kormány által kezdeményezett, minősített többséget módosítását 134 igen szavazattal, 60 nem ellenében fogadta el a Ház. Ennek alapján az eddigi 27 helyett 71 egyéni jelöltre lesz szükség – legalább 14 megyében és a fővárosban – országos lista állításához már a következő parlamenti választáson.    A jogszabály rendelkezik az átjelentkezések miatt megnövekedett létszámú szavazókörökről és arról is, hogy kampánytevékenység esetén hogyan kell alkalmazni a közterület-használatról szóló jogszabályokat. Az összegző módosító javaslat elfogadásával elhagyták a képviselők a törvényjavaslatból a szavazólapról történő képfelvétellel kapcsolatos rendelkezést, mivel magáncélra a hatályos törvények szerint is le lehet fotózni a szavazólapot. Bár a törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatában szerepelt, végül a zárószavazás előtt kivették az indítványból 10 Pest megyei egyéni országgyűlési választókerület területének átszabását. […]

további részletek

Varázslatos Sopron – Fotópályázatot indít a Sop...

Keressük a legemlékezetesebb karácsonyi pillanatokat „Varázslatos Sopron” jeligével!

további részletek

Licit a “buborék” rajzaira: Gyermekek a gyermek...

Amint azt a Sopron Basket hűséges szurkolói nyomon követhették, sportakadémiájuk növendékei és a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola tanulói nem tétlenkedtek és csodaszép rajzaikkal megtöltötték a lelátót, amivel igazán barátságos hangulatot teremtettek a felnőtt csapat játékosai számára az EuroLiga “buborék” mérkőzései alatt. . A mérkőzések videói és fotói bejárták az egész világot, minek nyomán a csapat ügyvezetője telefonhívást kapott Moszkvából, a Szpartak Vidnoje Moszkva managerétől, Steve Costalas úrtól, aki jótékonysági licit útján szeretett volna vásárolni a rajzokból. Az ötletet a csapat is felkarolta  és a mai napon hivatalosan is közreadják mindenki számára a lehetőséget, az alábbi “használati útmutatóval”. 1./ Valamennyi, a Sopron Basket Facebook oldalára feltöltött rajzra fogadnak felajánlásokat, minimálisan 2000 Ft áron. 2./ A felajánlásaikat az alábbi MKB Banknál vezetett Raabersport Kft. számlájára kérjük utalni: 10300002-43612628-70073285 (Külföldről: IBAN: HU55 10300002-43612628-70073285, SWIFT: MKKBHUHB) 3./ A megjegyzés rovatba a kiválasztott rajzon szereplő sorszámot, valamint a postázási címet kérik megadni. 4./ Felhívják a figyelmet arra,  hogy a klub nem tudja garantálni a kiválasztott rajz postázását, az ugyanis csak a legnagyobb összeget utaló adományozó számára lesz biztosított 5./ Értékrendük szerint valamennyi gyermekrajz egyforma eszmei értékkel bír, így a palettáról biztosítunk postai úton történő kézbesítéssel egy remekművet valamennyi felajánló részére 6./ Bíznak abban,  hogy […]

további részletek