Sopron.info.hu

a(az) 2020. december hónap archívuma

Földrengést éreztek Sopronban

Horvátországban lehetett a 6,3-as erősségű rengés epicentruma.A földrengést az ország több pontján is érezni lehetett. Sopronból több olvasónk jelezte, hogy érzékelték a rengéseket – cikkünket frissítjük!

további részletek

Sokan fogalmazták meg javaslatukat, észrevételü...

A 2020-as közmeghallgatást rendhagyó módon bonyolította le Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, hiszen a járványhelyzet miatt rendezvényt nem lehetett tartani. Ennek ellenére megtalálták a módját, hogy a jogszabályoknak megfelelve, a hagyományos év végi időszakban mégis élhessenek a soproni polgárok a törvény adta lehetőségükkel, s kérdéseiket, észrevételeiket eljuttattassak a Polgármesteri Hivatalhoz. Ebből eredően azonnali kérdésekre, viszontválaszra és politikai indíttatású performanszra nem nyílt lehetőség a lakosság részérő, de a beérkezett megkeresések eredetijét sem ismerhetjük meg, hiszen csupán összefoglaló anyag készült a közmeghallgatásról. Azonban az így is kellően bőséges és minden felvetést megválaszol, Dr. Farkas Ciprián polgármester külön köszönetét fejezte ki a közélet iránt érdeklődők levélírók felé. A fórum előzetes, széleskörű meghirdetés mellett, mondhatni tényleg nagy érdeklődéssel zajlott le, hiszen 61 soproni polgár élt a demokratikus intézmények ezen eszközével. Fotó: cyberpress.hu arhcívum A veszélyhelyzetre tekintettel 2020. december 5-ig adhatták le javaslataikat és felvetéseiket a soproniak, az Önkormányzat a megkeresésekről és az azokra adott válaszokról összefoglalót tett közzé a város honlapján. A kérdések sokasága azt is mutatja, hogy sokan érdeklődnek a város napi ügyes-bajos dolgai után, de az egész várost foglalkoztató ügyek mellett akadtak olyan észrevételek is, amelyek egy-egy kisebb lakókörnyezet, utca vagy háztömb problémáját tolmácsolja. A közeli játszótér zaja, a Soproni Téma újság terjesztésének […]

további részletek

Ötmillió forintig visszatérítik a kifizetett ép...

A január elsejétől kifizetett építkezési és telekszámlák áfa-tartalmát ötmillió forintig visszatéríti az állam – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden közösségi oldalán.

további részletek

Szilveszterkor különösen figyeljünk házi kedven...

A szilveszteri ünnepelés rémálommá az aggódó kutyatartók számára, hiszen kedvenceik a hirtelen zaj- és fényhatásokat akár valóságos sokként is megélhetik. Az állatok pánikba esve elmenekülhetnek otthonról és sajnos csak egy részük kerül haza….

további részletek

Két baleset is történt Fertőboz közelében

Fertőboz közelében rövid időn belül két baleset is történt a reggeli órákban. Sopron térségében több helyen jegesek az utak.

további részletek

Koronavírus – Szlávik: jók a tapasztalatok az o...

Jók a tapasztalatok a koronavírus elleni oltóanyaggal, és biztató az is, hogy csökken az új fertőzöttek száma – foglalta össze a járványügyi helyzetet a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa k…

további részletek

Koronavírus: 6000 ampullányi orosz vakcina érke...

Hétfőn 6000 ampullányi orosz vakcina érkezett Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfő délután a Facebook-oldalán.

Ezzel a kamionnal érkezett hazánkba a Sputnik V nevet viselő orosz covid-19 vakcina / printscreen Sz…

további részletek

Mintegy 51000 forint értékű FFP2-es maszkcsomag...

December elején írtunk egy olyan osztrák tervezetről, amely szerint az  idősek védelme érdekében Ausztria egészségügyi minisztere azt javasolta a kormánynak,  hogy a koronavírus-járvány miatt a 65 évesnél idősebb korosztály számára személyenként  tíz darab, ingyenesen biztosított  FFP2-es típusú  védőmaszkot juttassanak el. Az ötletet az ÖVP és a Zöldek is támogatták, így aztán az előterjesztés elfogadásra is került a parlamentben és a napokban megkezdődött azok eljuttatása az érintetteknek.  Kép forrása: silversurfers.com Az ingyenes maszkosztás  célja az, hogy a különösen veszélyeztetett korosztály  kiváló minőségű  eszközhöz jusson, ami hozzájárulhat a Covid-19 fertőzöttség elleni küzdelemben, amely eszköznek a viselése akkor is  prioritást élvez ha már valaki megkapta az oltást.  Az akció költsége a korábban becsült adatok alapján mintegy 24 millió euróba kerül az osztrák büdzsének. Az ingyenes maszkokra jogosult személyek száma mintegy 1,7 millió fő Ausztriában. Az osztrák közszolgálati média beszámolója szerint az első csomagok eljuttatása  már december 23-án postázásra került, amely folyamat január harmadik hetében fejeződik majd be. Mi végeztünk egy gyors hozzávetőleges forintosított számolást a költségeket tekintve, amely szerint a projekt úgy tűnik, hogy több mint 8,3 milliárd forintba kerül az osztrák költségvetésnek. A maszkok darabára – amennyiben valós a költségek korábbi becsült értéke – így nagyjából 5100 forintot tesz ki, amely tekintve hogy 10 darabos kiszerelésben jut […]

további részletek

Nem tett jót a Fidesz-KDNP kormánypárti kettősn...

A Fidesz szavazóit erőteljesen megviselte a Szájer-botrány, amely témában a legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy a volt európai parlamenti képviselő, Fidesz-alapító szembe ment pártja értékrendjével. – írja a napi.hu online.  Szájer József / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum A Fidesz-szavazók 40 százaléka számára az volt a legfelháborítóbb Szájer József brüsszeli botrányában, hogy a párt alapítója, Orbán Viktor egyik legszorosabb politikai szövetségese életvitelével szembe ment mindazzal, amit pártja hirdetett a családról, a heteroszexualitásról és a kábítószer-használatról – idézte a Népszava a Publicus Intézet közvélemény-kutatását. A felmérés szerint az emberek 64 százaléka egyetértett azzal: “A Szájer-ügy rávilágított arra, hogy a kormánypártok által hirdetett értékrend csak a szavazók meggyőzését szolgálja, valójában nem ezt tartják fontosnak, hanem a hatalom megtartását”. Még a Fidesz-hívek 16 százalék is így gondolja ezt. A kormánypárti szavazók 57 százaléka is úgy véli, hogy “inkább elítélendő” az, amit Szájer József tett. Ez még akkor is így van, ha egyébként a kormánypárti hívek 62 százaléka szerint az, amit Szájer tett az “magánügy, mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja”. A fideszesek 35 százaléka viszont azzal értett egyet, hogy a történtek közügynek számítanak, “hiszen tettei ellentmondanak a pártja értékrendjének”. A felmérés szerint a Fidesz-hívek 84 százalékának meggyőződése, hogy Szájer József titkosszolgálati akció áldozata lett, […]

további részletek

Hunujgária hajnala ( XXVI. ) részlet

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.    Budundi titkos terme   Adolf Budundi megörökölte elődjétől a Karmelita kolostort is. Hivatali tárgyalójában pedig a fő helyre tette az e…

további részletek

Tyler távozik

Klubunk ma délelőtt közös megegyezéssel szerződést bontott az amerikai centerrel, Tyler Widemannal A szerződésbontás tényéről Pojbics Szabolcs, klubunk ügyvezetője tájékoztatta honlapunkat. Az okával kapcsolatban kiemelte: a center játékára Achilles-ín sérülése miatt egész decemberben nem számíthatott a klub. A játékos többféle kezelésen is részt vett, a klub próbált minden tőle telhető segítséget megadni Tyler számára, hogy […]

további részletek

Tyler távozik

Klubunk ma délelőtt közös megegyezéssel szerződést bontott az amerikai centerrel, Tyler Widemannal A szerződésbontás tényéről Pojbics Szabolcs, klubunk ügyvezetője tájékoztatta honlapunkat. Az okával kapcsolatban kiemelte: a center játékára Achilles-ín sérülése miatt egész decemberben nem számíthatott a klub. A játékos többféle kezelésen is részt vett, a klub próbált minden tőle telhető segítséget megadni Tyler számára, hogy […]

további részletek