a(az) 2021. március 31. nap archívuma
Burgenlandban is április 11-ig érvényes a telje...
Egy korábbi sajtótájékoztatón még azt jelentette be Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter, hogy Ausztria legfertőzöttebb keleti tartományaiban húsvétkor – április 1-jétől 6-ig – teljes zárlatot vezetnek be, amely azt a célt szolgálja, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését. Mára azonban kiderült, hogy ennek a döntésnek az időintervallumát kitolják, így eldőlt hogy Bécs és Alsó-Ausztria mellett Burgenland tartományban is április 11-ig tart majd a teljes lezárás. Ezt Hans Peter Doskozil burgenlandi kormányzó is megerősítette szerda délután. illusztráció Ez a “teljes lezárás” többek közt annyit jelent, hogy nagycsütörtöktől az említett április 11-es dátumig az alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok és gyógyszertárak kivételével újra bezárnak az üzletek, a fodrászatok, kozmetikák és masszázsszalonok. A jelenlegi éjszakai kijárási korlátozás helyett életbe lép a 24 órás korlátozás, amely alól kivételt csak az alapvető élelmiszerek beszerzése, a segítségnyújtás, illetve az egészségügyi séta jelent illetve természetesen a munkába járás. Továbbra is kötelező lesz viselni az FFP2-es típusú maszkot, minden olyan belső térben is, ahol egynél több ember van jelen. A döntés illetve rendelkezés hátterében az áll, hogy az osztrák egészségügyi ellátóintézmények a teljesítőképességük határait feszegetik, hiszen a betegek súlyosabb tünetekkel kerülnek most kórházba mint korábban és hamarabb szorulnak intenzív kezelésre. A fertőzés hátterében osztrák lapértesülések szerint a a koronavírus brit […]
A templom továbbra is zárva marad, online hirde...
A Soproni Evangélikus Egyházközség gyülekezetének lelkészei a járványügyi korlátozások meghosszabbításával összhangban azt a döntést hozták, hogy továbbra sem tartanak jelenléti istentiszteletet a soproni evangélikus templomban. Mivel március végére se…
Orbán Viktor: Egyetlen orvosság van a vírus ell...
Egyetlen módon lehet megállítani a vírust, ez pedig az oltás – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának adott exkluzív interjúban szerda este. A miniszterelnök hangsúlyozta: most minden erőt az oltásra kell összpontosítani. Arról is besz…
Jó szájízzel utazhattak haza
Az első negyedet átaludták, de utána már azt mutatták, amit vártak tőlük. 2021.03.30. Kadett Regionális Bajnokság Zalaegerszegi KTE – Darazsak Sportakadémia/D 52-41 (19-8; 11-12; 7-9; 15-12) Darazsak Sportakadémia/D: Pongrácz Petra 4, Szlávik Bianka 4, Varga Boglárka 8, Horváth Hanna -, Pallag Dorka 9, Kovács Rebeka 2, Egresits Vivien 7, Ábrahám Eszter 4, Horváth Virág 2, […]
Egyre minőségtudatosabban választanak sonkát a ...
A fogyasztók egyre minőségtudatosabban választanak sonkát, és ez különösen húsvétkor van így, hiába nőtt a különféle sonkák ára az idén – közölte a Magyar Húsiparosok Szövetsége.
Az öreg tetőfedő
Meghalt az öreg tetőfedő. Elvitte a vírus. Gyűjtő ember volt, mint idősebb korukra sokan mások. Lehet ezt lenézni, lehet kézlegyintéssel elintézni és mondani, hogy “bogarasság”. Ám nem árt óvatosan bánni a szavakkal, mert gondoljunk bele eg…
Barcza Attila: a szabályok betartásával egyre k...
A koronavírus-járvány miatt hozott szabályok és előírások betartásával egyre közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy régi életünket visszakapjuk – emelte ki Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője szerda este a Sopron Televízió A hét témája…
Tartós élelmiszercsomagot osztott a Szent Márto...
Húsvét közeledtével ötven tartós élelmiszercsomagot osztott rászorulóknak szerda délután a Szent Márton Ház.
Aszfaltmarási munkák lesznek a Makó utcában!
A Strabag Általános Építő Kft. ezúton is tájékoztatja a lakosságot illetve a közlekedőket, hogy folytatják a “Sopron városi utak felújítási munkálatait” melynek keretein belül a Makó utca útburkolat aszfaltmarási munkáit várhatóan 2021. ápr…
A Fertő tavon is működésbe lép a viharjelzőrend...
Április elsején megkezdi működését a viharjelző rendszer a Balatonon, a Velencei-tavon, a Fertő tavon és a Tisza-tavon – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerdán az MTI-t.
Útburkolati munkálatok a Makó utcában
Folytatódnak a Sopron városi utak felújítási munkálatai. A Makó utca útburkolat aszfaltmarási munkálatait várhatóan 2021. április 6-án, kedden és április 7-én, szerdán végzik el a szakemberek.