a(az) 2021. július hónap archívuma
Köztisztviselőit köszöntötte a város
Idén is a városháza nagytermében adták át a köztisztviselők elismerését. A legrangosabb elismerést, a Thurner Mihály emlékgyűrűt idén Patzner László (a Belső Ellenőrzési csoport vezetője) vehette át.
Élmények sokaságát kínálta a Porpáczy Nyári Tábor
A tavalyi évben új kezdeményezésként indult el a pályaorientációs nyári tábor a Soproni SzC Porpáczy Aladár Technikum és Kollégium szervezésében. Ez a tábor olyan, mint a nyíltnap, ahol a diákok megismerhetik az iskolát, és betekintést nyernek játékos…
Kékbe borul a Tűztorony is a V4 elnökség tiszte...
Júliustól egy éven át Magyarország látja el a Visegrádi Négyek elnökségét, ami kiemelt jelentőséggel bír hazánk számára a nemzetközi turizmus újraindításában. Ennek tiszteletére július 1-jén, az elnökség átvételének napján kékbe, az elnökség és a V4 sz…
Farkas Ciprián: Sopronban is éreztetik hatásuka...
Sopronban is éreztetik a hatásukat a gazdaságvédelmi és a családokat támogató kormányzati intézkedések – mondta dr. Farkas Ciprián polgármester a Sopron TV Mozaik című műsorában.
Elérte legmagasabb pontját az Árpád utcai parko...
A bokrétaünnepen Sopron városvezetése, az önkormányzati képviselők és Barcza Attila országgyűlési képviselő is jelen volt. A kormányzati program keretében megvalósuló fejlesztés jelentős mértékben bővíti a parkolóhelyek számát Sopron belvárosban, ille…
Júliustól már az uniós oltási igazolás is elérh...
Miután Magyarország elsőként vezette be a védettségi igazolványt és az oltást igazoló applikációt, július elsején bevezeti az uniós védettségi igazolást is. Az angol-magyar kétnyelvű uniós Covid-igazolás digitálisan és papíralapon is elérhető.
…
A 22 eurónál kisebb értékű, EU-n kívülről érkez...
Csütörtökön lép életbe az új uniós áfaszabályozás, amely alapján megszűnik az Európai Unión kívülről rendelt, 22 eurónál kisebb értékű termékek áfamentessége, és a posta a kisebb értékű küldeményeket is köteles vámkezelni – közölte a Magyar Posta Zrt….
Mától vámkezelik a filléres kínai csomagokat is
Csütörtökön lép életbe az új uniós áfaszabályozás, amely alapján megszűnik az Európai Unión kívülről rendelt, 22 eurónál kisebb értékű termékek áfamentessége, és a posta a …